A crevediai autógáz-töltőállomáson felrobbant gáztartály maradványait keresik a csendőrök csütörtökön a Dâmboviţa megyei településen.
Egy tíz éve indult klinikai vizsgálatsorozat eredményét ismertette sikerrel a Semmelweis Egyetem (SE) egy tudományos kongresszuson – mondta Merkely Béla, az intézmény rektora az M1 csatornán szerdán.
Harrison Ford amerikai filmsztár egy újonnan felfedezett kígyófaj névadója lett – számolt be róla a kígyókutatással foglalkozó Német Herpetológiai és Terrarisztikai Társaság (DGHT) kedden.
Nem találtak újabb aknát a Fekete-tenger romániai partszakasza mentén a román haditengerészet egységei, amelyeket azt követően vezényeltek ki, hogy hétfőn reggel vélhetően tengeri akna robbant fel Costinești-nél.
Egy aknakereső hajót valamint egy Puma helikoptert küld ki a román haditengerészet hétfő délután, hogy ellenőrizze a Konstanca és Mangalia közötti part menti területet – jelentette be a haditengerészet.
Megszakadt a kapcsolat a NASA és a Voyager 2 űrszonda között egy téves utasítás miatt – idézte a BBC hírportálja kedden az amerikai űrkutatási hivatalt.
Harminc napos előzetes letartóztatásba került egy 51 éves nő, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy gyógyszeripari vállalat pénzügyi igazgatójaként 18 millió lejt sikkasztott el a cégtől az elmúlt másfél évben.
Házkutatást tart kedden a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Szeben megyei rendőr-főkapitányság székhelyén – értesült az Agerpres hírügynökség.
Több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást csütörtökön az ügyészek és a rendőrök kábítószer-kereskedelemre, embercsempészetre, kiszolgáltatott személyek kizsákmányolására és számítógépes bűnözésre szakosodott bűnszervezetek felszámolására.
Megtalálták egy férfi holttestét péntek délután a kutató-mentő csapatok a Maros folyóban, a Temes megyei Perjámos és Egres térségében, ott, ahol néhány napja egy csónak tucatnyi utassal a folyóba borult.
Az iskolások és egyetemisták körében kábítószereket terjesztő bűnbanda tagjainál tartott házkutatásokat hétfőn a Szervezettbűnözés- és Terrorelleni Ügyosztály (DIICOT) öt megyében és a fővárosban.
A DIICOT ügyészei Arad megyében tizenhat helyszínen tartottak házkutatást kábítószer-kereskedelemre szakosodott szervezett bűnözői csoport felszámolására irányuló akció keretében.
Törvénytelen közbeszerzési eljárás gyanúja miatt hajtottak végre az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei a román országos rendőr-főkapitányság székhelyén.
Spanyolországból származó nem halálos fegyverek illegális árusításával kapcsolatos ügyben zajlanak házkutatások kedden az ország 35 megyéjében – közölte az országos rendőr-főkapitányság.
203 helyszínen tartanak pénteken házkutatást a Máramaros megyei rendőrök köztisztviselőknél, akik a gyanú szerint magánokirat-hamisítással összesen mintegy 2 millió euróhoz jutottak hozzá jogtalanul az ukrán menekültek elszállásolására szánt pénzből.
Korunk egyik technikai vívmánya a mesterséges intelligencia, amely sok tekintetben az emberiség javát szolgálja. Viszont jókora hátulütővel is járhat, hiszen az automatizálás számos munkakörből kiszoríthatja az embert.
Román és szerb állampolgárokból álló migránscsempész-bandára csaptak le a román hatóságok kedden Temes és Krassó-Szörény megyében.
A hatóságok kedden őrizetbe vettek hét személyt, akik ellen több bukaresti középiskolában zajló kábítószer-kereskedelem ügyében nyomoznak, és az ügyészek indítványozni fogják az előzetes letartóztatásukat – közölték igazságügyi források.