Jövő hétvégén startol Európa kulturális fővárosa, Temesvár rendezvénysorozatának megnyitója. A háromnapos zenei műsorfolyamot Lajkó Félix csapatának koncertje zárja. A helyi magyar kulturális szervezetek ajánlatai nem kerültek be a programba.
Európa kulturális fővárosaként Temesvár vissza szeretne térni történelmi gyökereihez. Dominic Fritz polgármester a Krónikának adott interjújában azt is elmondta, hogy a magyar közösség jól látható a város életében.
Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet betöltő Temesvárra látogat idén egy színházi produkció erejéig a legkiemelkedőbb amerikai színházi színészek közé tartozó, ugyanakkor a mozi világából is jól ismert John Malkovich. A Bánság fővárosába.
A magyar kultúra napja alkalmából osztotta meg gondolatait a Krónikával Kádár Elemér néptáncpedagógus, aki évek óta életvitelszerűen a moldvai Csángóföldön él és dolgozik.
A kultúra bölcsője is a család, a magyar kultúráé és az európai kultúráé, amely a családban gyökerezik - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Veszprémben.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Lázadni veletek akartam című előadás nagyszínpadi bemutatójával várja közönségét magyar kultúra napján, január 22-én, vasárnap 19 órától.
Kisgyörgy Zoltán geológus, helytörténeti szakíró vehette át csütörtök este a Háromszék kultúrájáért díjat, melyet Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ 2013-ban alapított.
Torockó épített örökségét, a csíksomlyói kegyhelyet és a pünkösdi búcsú hagyományát, a magyar népmesék rajzfilmsorozatot, a szürkemarhát és más hungarikumokat ismerhetnek meg azok, akik pénteken ellátogatnak a nagykárolyi Károlyi-kastélyba.
Árnyalatok címmel a kosár- és gyapjúfonás hagyományát ismertető kiállítást szerveznek a magyar kultúra napján Kolozsváron.
Orth István erdélyi grafikus kiállításával és a Bács Lajos-emlékkoncerttel ünnepli a Liszt Intézet bukaresti központja a magyar kultúra napját. A koncert a 2015-ben elhunyt Bács Lajos erdélyi karmester emléke előtt tiszteleg.
Első ízben adnak át a magyar közösségért fáradozó Máramaros megyei személyiségeknek elismeréseket a magyar kultúra napján: a Hollósy Simon festőművészről elnevezett díjakat Nagybányán nyújtják át szombaton. Pintér Zsolt képzőművé
Kulturális intézményeket és a romániai kulturális élet kiemelkedő személyiségeit tüntette ki pénteken, a román kultúra napján Klaus Iohannis román államfő a Cotroceni-palotában.
A helyi hatóságok valóságos turistaözönre számítanak az idén Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet viselő Temesváron, ezért a város közlekedési vállalata (STPT) úgy döntött, megtanítja angolul alkalmazottait.
Drasztikus lépésre szánta el magát az idén Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet viselő Temesvár önkormányzata.
Temesvár, Veszprém és a görög Elefszína vette át 2023 kezdetével az Európa Kulturális Fővárosa címet – közölte az Európai Bizottság.
December 31-én az ország legnagyobb szilveszteri táncházába várják a közönséget;
Több mint 2500 művész látogat el jövőre Temesvárra, amikor a bánsági város lesz Európa kulturális fővárosa – jelentették be a szervezők a hétfő este tartott, a jövő évi programot ismertető sajtóeseményen.
Az európai beruházások és projektek ninisztériuma harmadik alkalommal hirdeti meg a 12 kulturális útvonalon szereplő műemlékek népszerűsítésére és felújítására szánt pályázatát.