Nemcsak a város és a környékbeli települések magyarságát, de távolabbról érkezőket és a helyi románságot is igyekszik megszólítani a nagyszebeni Ars Hungarica kulturális fesztivál, amelyet november 10. és 19. között tartanak.
Jeles személyiségekre emlékeznek muzsikával a kolozsvári Házsongárdi temetőben halottak napján az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Kallós Zoltán Alapítvány szervezésében.
Határtalan kultúra, határtalan szolidaritás – ez a mottója a 8. Kolozsvári Zsidó Napoknak. A rendezvénysorozatról Deák Andrea főszervezőt kérdeztük, aki elmondta, a program hangsúlyosan utal az Izraelben kialakult helyzet iránti szolidaritásra.
Hiánypótló és egyedi az erdélyi szakmai eseménytérben a hétvégén Kisbaconban rendezendő népmesemondó találkozó. A második alkalommal megvalósuló rendezvény céljáról és kínálatáról Benedek Elek ükunokája is beszélt a Krónikának.
Garajszki Margit személyében magyar meghívottja is van az október 16. és 21. között zajló temesvári LittleLIT gyermekirodalmi fesztiválnak, és több magyar rendezvény is szerepel a programban.
Tulajdonképpen mindenki arra vágyik, hogy a saját meséjének, történetének jó vége legyen, ezért is fontos az ember számára a „tiszta forrásból” származó népmese – fejtette ki a Krónikának Tekei Erika marosvásárhelyi kultúrakutató.
Portik Vilmos alpolgármestert teszi felelőssé a hibáktól hemzsegő, városstratégiának készült „tanulmányokért” az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), amely szerint az elöljáró veszélyezteti Soós Zoltán polgármester újraválasztását.
A Száztagú Cigányzenekar, Deák Bill Gyula és számos anyaországi, valamint helyi előadó lép színpadra a szerda este kezdődő, vasárnap estig tartó Temesvári Magyar Napokon.
A kormánynak figyelembe kell vennie a helyi autonómia elvét – szögezte le Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, miután kedden a parlamentben a kabinet által tervezett megszorító intézkedésekről egyeztetett Marcel Ciolacu miniszterelnökkel.
Raluca Turcan kulturális miniszter szombaton közölte, hogy a kulturális intézmények összevonásának határideje 2025. január elseje.
A tizedik kiadásához érkezett Vásárhelyi Forgatag néhány napra nemcsak a Székelyföld, hanem kulturális értelemben az egész Kárpát-medence fővárosává teszi Marosvásárhelyt – mondta Potápi Árpád János az ötnapos rendezvénysorozatot záró gálaesten.
Az Eurostat adatai szerint tavaly a kulturális iparágak összesen mintegy 7,7 millió embert foglalkoztattak az Európai Unióban (EU), ami a teljes uniós munkaerő 3,8 százalékának felelt meg. Ez az arány Romániában volt a legkisebb, 1,5 százalék.
A kormány által mérlegelt intézkedések nem fogják befolyásolni sem a kulturális, sem az ifjúsági tevékenységeket – jelentette ki szerdán Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A kulturális intézményeket érintő költségcsökkentő tervek elvetésére kérte Marcel Ciolacu kormányfőt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Bár hivatalosan csak hétfőn este veszi kezdetét a nyitógálával az augusztus 20-ig tartó, 14. Kolozsvári Magyar Napok, már a két nulladik napon, azaz szombaton és vasárnap is gazdag kulturális kínálat várja az érdeklődőket.
Sepsiszentgyörgyön is tiltakozást szerveztek a kulturális ágazatban dolgozók: pénteken délelőtt a Székely Nemzeti Múzeum és a Tamási Áron Színház alkalmazottai is feketébe öltözve demonstráltak.
A romániai kulturális intézmények több mint felét érintik a kormány költségcsökkentő tervei, a 469 jogilag bejegyzett intézmény 61 százalékát kellene átszervezni vagy megszüntetni – közölte hétfői memorandumában a múzeumok országos hálózata.
Temesvárra érkezett John Malkovich. A világhírű amerikai színész a Pokoli tragédia (The infernal comedy) című előadásban lesz látható a Temesvári Nemzeti Színház színpadán.