Behozott a járvány miatti kiesésből a román gazdaság – A szakértő szerint jó hír a bruttó hazai termék növekedésének üteme

Behozott a járvány miatti kiesésből a román gazdaság – A szakértő szerint jó hír a bruttó hazai termék növekedésének üteme

Bizakodásra ad okot a Krónikának nyilatkozó közgazdász szerint a román gazdaság idei alakulása. Nagy Bálint Zsolt aláhúzta, nemcsak a járványhelyzet által sújtott tavalyi évhez, hanem 2019 végéhez képest is növekedésről beszélhetünk.

2021. február 23., kedd

Engedjük működni a gazdaságot – Az egészségügyi elemző szerint lazítani kellene a korlátozásokon a nagyvárosokban

Gazdaságilag érthető a nagyvárosok polgármestereinek kérése, hogy változtassanak a járvány­ügyi korlátozások bevezetésének módszertanán – szögezte le megkeresésünkre Lorenzovici László orvos, közgazdász végzettségű egészségügyi elemző. Mint mondta, a harmadik hullám amplitúdója kisebb lesz,&

Engedjük működni a gazdaságot – Az egészségügyi elemző szerint lazítani kellene a korlátozásokon a nagyvárosokban
2020. február 06., csütörtök

„Elkerülhető lesz idén az igazán mély válság” – Bálint Csaba, a jegybank igazgatótanácsának tagja a gazdaság alakulásáról

Most már nemcsak elemzői szemmel nézi, hanem befolyásolni is tudja a monetáris politika alakulását Bálint Csaba Bihar megyei származású, Bukarestben élő makrogazdasági elemző, akit tavaly neveztek ki a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsába. 

„Elkerülhető lesz idén az igazán mély válság” – Bálint Csaba, a jegybank igazgatótanácsának tagja a gazdaság alakulásáról
2018. október 08., hétfő

Óvatos költekezésre intenek a közgazdászok: a hosszú távú tervezés fontosságára hívták fel a figyelmet az RMKT vándorgyűlésén

A jövő kihívásaira keresték a válaszokat a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) által a hétvégén Sepsiszentgyörgyön megtartott 27. vándorgyűlésen.

Óvatos költekezésre intenek a közgazdászok: a hosszú távú tervezés fontosságára hívták fel a figyelmet az RMKT vándorgyűlésén
2017. október 09., hétfő

A technológiai fejlődés volt az RMKT vándorgyűlésének fő témája

Az elmúlt 25 év megváltoztatta a világot, ezt a változást hívják 4. ipari forradalomnak – többek között ez állt az RMKT 16. vándorgyűlésének középpontjában, az előadók pedig egyetértettek abban, hogy ennek a folyamatnak vesztesei és nyertesei egyaránt lesznek, így a közös cél a nyertes oldalára állni.

A technológiai fejlődés volt az RMKT vándorgyűlésének fő témája
2017. szeptember 16., szombat

Idén is megszervezik vándorgyűlésüket az erdélyi magyar közgazdászok

Ipari forradalom 4.0 - hogyan fog kinézni a jövő gazdasága? címmel szervezi meg immár 26. Közgazdász-vándorgyűlését október 6-8. között Kolozsváron a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT),

Idén is megszervezik vándorgyűlésüket az erdélyi magyar közgazdászok