A bukaresti kormánykoalíció úgy döntött, mégsem emeli a parlamenti képviselők és szenátorok fizetését a helyi választottak és önkormányzati alkalmazottak bérével egyetemben – erősítették meg politikai források.
Döntéshozó fórumként szavazott a képviselőház az RMDSZ által kidolgozott törvénytervezetről, amely a munkanélküli segély értékének növelését írja elő.
A képviselőház szerdán elutasította a Virgil Popescu energiaügyi miniszter elleni egyszerű indítványt.
Jóváhagyta hétfőn a képviselőház jogi bizottsága Adrian Chesnoiu szociáldemokrata párti képviselő, mezőgazdasági miniszter mentelmi jogának megvonását.
Adrian Chesnoiu mezőgazdasági miniszter mentelmi jogának megvonását kéri a képviselőháztól a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A képviselőház szerdán döntő házként elfogadott egy törvényjavaslatot, amely lehetőséget nyújt a helyi közigazgatási hatóságoknak, hogy szociális vagy szükséglakást utaljanak ki a családon belüli erőszak áldozatainak.
Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint nyolcadik osztálytól szülői hozzájárulással rendszeresen tartani kell az iskolában egészségügyi nevelésről szóló órákat.
A kétfordulós polgármester-választás bevezetéséről szóló törvénytervezetet utasított el kedden a képviselőház döntő házként.
A képviselőház hétfő ülésén megvitatta a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt, melynek a Miniszter. Katasztrófa. Jövő nélküli oktatás címet adták.
Nagy szavazattöbbséggel elfogadta a bukaresti képviselőház szerdán azt a törvénykezdeményezést, amely megtiltja a szándékos bűncselekményekért elítélt büntetett előéletűeknek, hogy jelöltessék magukat a romániai államelnök-választáson.
A képviselőház kedden döntő kamaraként elfogadta azt a törvényjavaslatot, amellyel a közalkalmazotti alapbérek bruttó összegét a 2017/153-as egységes bértörvény által előírt bérkülönbözet egynegyedével emelik július 1-jétől.
Több székelyföldi szennyezett bányavidék is felkerült Romániában azon települések listájára, ahol a környezeti károk miatt két évvel korábban mehetnek nyugdíjba a lakosok.
Április 27-én Kijevbe látogat Marcel Ciolacu, a képviselőház elnöke – közölték a testülethez tartozó hivatalos források.
A korábbi években benyújtott tizennégy törvénytervezetet utasított el keddi ülésén a képviselőház. A kétfordulós polgármester-választás bevezetéséről szóló AUR-tervezet visszakerül a szakbizottságokhoz.
A képviselőház hétfőn elutasította a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt.
Az egyéni vállalkozói (PFA) tevékenység időtartama is beleszámít a nyugellátásra jogosító szolgálati időbe, ha a vállalkozó kifizette a törvényben előírt járulékokat, adókat is illetékeket.
Kizárták a Szociáldemokrata Párt (PSD) alsóházi frakciójából Dumitru Coarnă képviselőt, aki Diana Șoșoacă szenátorral és társaival együtt tárgyalt Oroszország bukaresti nagykövetével.
A bukaresti képviselőház kedden döntéshozó kamaraként egyhangúlag elfogadta a 18 év alatti fiataloknak dohánytermékeket árusító kereskedelmi egységekre kiszabható szankciókat szigorító törvénytervezetet.