Nagy-Britannia igyekszik a külföldön beoltottakra is kiterjeszteni a karanténmentességet

Nagy-Britannia igyekszik a külföldön beoltottakra is kiterjeszteni a karanténmentességet

A brit kormány igyekszik mielőbb kiterjeszteni a karanténmentességet azokra is, akiket külföldön oltottak be a koronavírus ellen – mondta pénteken Grant Shapps brit közlekedési miniszter.

2021. június 23., szerda

Mindkét irányban feloldották a karanténkötelezettséget Magyarország és Románia között

Minden korlátozást feloldottak a magyar-román határon a két ország állampolgárai számára, ezzel visszaállt a járvány előtti állapot.

Mindkét irányban feloldották a karanténkötelezettséget Magyarország és Románia között
2021. április 22., csütörtök

Aktualizálták a fertőzőnek számító országok listáját, sok román vendégmunkás és turista lesz karanténköteles

Áthúzta a románok húsvéti utazási számításait a koronavírus-fertőzések ütemének csökkenése, ugyanis Bukarest járványügyi szempontból magas kockázatú sárga zónába sorolta az érintett országok többségét, így mind a hazalátogató vendégmunkásoknak, mind a hosszú hétv&a

Aktualizálták a fertőzőnek számító országok listáját, sok román vendégmunkás és turista lesz karanténköteles
2021. április 19., hétfő

Görögország feloldotta a kötelező karantént az oltással rendelkező EU-s polgárok számára

Görögország hétfőn bejelentette, hogy feloldja a kötelező karantént azon európai uniós országokból érkező utasok számára, akik teljesen beoltották magukat a koronavírus ellen, vagy negatív tesztet tudnak felmutatni.

Görögország feloldotta a kötelező karantént az oltással rendelkező EU-s polgárok számára
2021. április 16., péntek

Andreea Moldovan: nem a saját fejem után mentem a karantén feltételeinek kidolgozásakor

Andreea Moldovan, a miniszterelnök által szerdán menesztett egészségügyi államtitkár pénteken úgy nyilatkozott: a karantén elrendelésének feltételeire vonatkozó határozatot nem „a saját feje szerint” hozta meg, hanem a minisztérium illetékeseinek hozzájárulásával.

Andreea Moldovan: nem a saját fejem után mentem a karantén feltételeinek kidolgozásakor
2021. április 14., szerda

Cîțu visszavonta a karantén elrendelésének feltételeit módosító, a koalíciót a levegőbe röpítő rendeletet

Visszavonta az egészségügyi minisztériumot ügyvivőként irányító Florin Cîțu miniszterelnök a tárca ama rendeletét, amely módosította a települések vesztegzár alá helyezésének feltételeit, és amely miatt éles konfliktus robbant ki a bukaresti kormánykoalícióban.

Cîțu visszavonta a karantén elrendelésének feltételeit módosító, a koalíciót a levegőbe röpítő rendeletet
2021. április 07., szerda

Egészségügyi államtitkár: két hét országos karantén csodát tenne, de érthető, hogy félnek az emberek

Andreea Moldovan egészségügyi minisztériumi államtitkár azt mondja, hogy már egy két hetes országos lezárás is „csodákat tenne” a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, de azt is megérti, hogy félnek az emberek a karantén gondolatától.

Egészségügyi államtitkár: két hét országos karantén csodát tenne, de érthető, hogy félnek az emberek
2021. április 01., csütörtök

A kötelező negatív koronavírus-teszt mellett is öt napos karantén vár az Olaszországba utazókra

Kizárólag 48 órával az érkezés előtt elvégzett negatív koronavírus-teszttel lehet Olaszország területére belépni – hívja fel a figyelmet csütörtöki közleményében a külügyminisztérium.

A kötelező negatív koronavírus-teszt mellett is öt napos karantén vár az Olaszországba utazókra
2021. március 31., szerda

Egy hónapos lezárás jön Franciaországban, az olaszok csak engedéllyel mehetnek ki otthonról húsvétkor

A francia kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében szombattól az ország egész területére kiterjeszti azokat a korlátozásokat, amelyek Párizsban és további tizennyolc megyében már második hete érvényben vannak – jelentette be szerda esti televíziós beszédében Emmanuel Macron államfő. Az int&am

Egy hónapos lezárás jön Franciaországban, az olaszok csak engedéllyel mehetnek ki otthonról húsvétkor
2021. március 31., szerda

Huszonnégy nap elteltével szabadul a vesztegzár alól Temesvár

Feloldják a karantént Temesváron és a környező négy településen – jelentette be szerdán a Temes megyei prefektus.

Huszonnégy nap elteltével szabadul a vesztegzár alól Temesvár
2021. március 29., hétfő

Karantént rendeltek el a hatóságok Torockón, leáll a vendégfogadás

Kéthetes vesztegzárat rendeltek el a hatóságok a koronavírus-fertőzöttek számának növekedése miatt Torockón – jelentette be hétfőn a Fehér megyei település polgármestere.

Karantént rendeltek el a hatóságok Torockón, leáll a vendégfogadás
2021. március 26., péntek

Érvénytelenítette a bíróság Raed Arafat Temesvár karanténba vonását előíró rendeletét

Érvénytelenítette a bukaresti táblabíróság Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár döntését, amellyel – a helyi vészhelyzeti bizottság határozatát felülbírálva – Temesvár karanténba vonásának meghosszabbításáról rendelkezett. A vesztegzárat végül néhány nap eltel

Érvénytelenítette a bíróság Raed Arafat Temesvár karanténba vonását előíró rendeletét
2021. március 26., péntek

Horvátország is elengedi a karantént a beoltott turistáknak

Horvátország április 1-jétől módosít határátlépési feltételein és felmenti a karanténkötelezettség alól azokat, akik rendelkeznek oltási bizonyítvánnyal vagy voltak már fertőzöttek.

Horvátország is elengedi a karantént a beoltott turistáknak
2021. március 25., csütörtök

A fertőzöttségi ráta függvényében szigorítanak: előbbi hétvégi, majd egész heti korlátozások jöhetnek

A fertőzés mértékéhez kötnék az egyes településeken bevezetendő további szigorításokat a koronavírus elleni küzdelem jegyében az országos katasztrófavédelmi operatív törzs illetékesei. A szigorításokról csütörtök délutáni ülésén készül dönteni a kormány. 

A fertőzöttségi ráta függvényében szigorítanak: előbbi hétvégi, majd egész heti korlátozások jöhetnek
2021. március 25., csütörtök

Diszkriminációt kiáltott a nagyenyedi városvezetés, így sikerült elkerülnie a karantént

Felháborodást okozott a nagyenyedi polgármesteri hivatalban, hogy a bukaresti hatóságok karantén bevezetését javasoltak a 6 ezrelékes fertőzöttségi rátát épp csak elérő Fehér megyei településen, miközben több nagyvárosban nagyobb értékek mellett is kivárnak. „Az enyediek semmivel sem rosszabbak, sőt, fegyelmezettebbek, teljesen megért

Diszkriminációt kiáltott a nagyenyedi városvezetés, így sikerült elkerülnie a karantént
2021. március 25., csütörtök

Meghaladta a 7 ezreléket a fertőzöttek aránya Brassóban, egyelőre nincs karantén, Brassópojána is várja a turistákat

Egyelőre nincs szó karanténról Brassóban, ahol szerdán meghaladta a 7 ezreléket a koronavírussal fertőzöttek aránya, és Allen Coliban polgármester bejelentése szerint Brassópojána továbbra is várja a téli sportok szerelmeseit.

Meghaladta a 7 ezreléket a fertőzöttek aránya Brassóban, egyelőre nincs karantén, Brassópojána is várja a turistákat
2021. március 25., csütörtök

Teljes zárlatot vezetnek be húsvétra Ausztria keleti tartományaiban

Ausztria legfertőzöttebb keleti tartományaiban húsvétkor – április 1-jétől 6-ig – teljes zárlatot vezetnek be, hogy megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését – jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter.

Teljes zárlatot vezetnek be húsvétra Ausztria keleti tartományaiban
2021. március 24., szerda

Korábbi boltzárat és előrehozott kijárási korlátozást rendelhetnek el a héten a hatóságok

A kiszivárgott hírek szerint az egészségügyi hatóságok hétvégi korlátozásokkal fékeznék meg a koronavírus-járvány harmadik hullámát az általános karantén helyett.

Korábbi boltzárat és előrehozott kijárási korlátozást rendelhetnek el a héten a hatóságok