Közleményben ítélte el a svédországi Korán-égetést az Európai Unió, és sajnálatosnak nevezte, hogy ilyen cselekményt hajtottak végre a muszlimok kiemelt ünnepén, az íd al-adha (áldozat ünnepe) napján.
Törökország „semlegesítette” az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia feltételezett vezetőjét egy szíriai bevetés során – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap.
A romániai muszlim közösség muftisága pénteken aggodalmát fejezte ki annak kapcsán, hogy Temesváron mecsetet építtetne egy „magát imámnak nevező”, közösségi vezetőként nyilatkozó személy. A mufti már-már nemzetbiztonsági kockázatról beszél.
Az isztambuli rendőrség szerint a török nagyvárosban nincs terrorveszély – jelentette vasárnap az Anadolu hírügynökség azt követően, hogy a múlt héten az Egyesült Államok terrorveszélyre hivatkozva utazási figyelmeztetést adott ki Törökországra.
Az Egyesült Államok és partnerei 2022-ben az Iszlám Állam több mint 1000 fegyveresét ölték meg, vagy fogták el Irakban és Szíriában – közölte az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM).
Vasárnap éjfél előtt életbe lépett az egyiptomi közvetítéssel megkötött tűzszünet Izrael és az Iszlám Dzsihád között, a pénteken indított izraeli Hajnalhasadás hadművelet véget ért – jelentette a helyi média hétfőn.
A teheráni rendőrség nemrégiben bejelentette, hogy „a közterek biztonságának megőrzése érdekében” bűncselekménynek minősül, ha valaki a parkban sétáltatja a kutyáját – számolt be a BBC.
Menekültként Olaszországban élő pakisztáni fiatalember vezette azt a szélsőséges iszlamista csoportot, amelynek tizennégy tagját vették őrizetbe, mivel terrorista támadást terveztek Európa több helyszínén.
Az amerikai hadsereg megölte az Iszlám Állam (ISIS) terrorista milícia vezetőjét, Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsit szerda éjszaka egy északnyugat-szíriai összehangolt hadművelet során – jelentette be Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban csütörtökön.
A pakisztáni Ravalpindi városának büntetőbírósága szerdán halálra ítélt egy muszlim nőt, amiért istenkáromlónak minősített tartalmat osztott meg egy üzenetküldő szolgáltatáson – közölte a down.com angol nyelvű pakisztáni hírportál.
Sértő, antiszemita hangvételű beszéd miatt bezártak egy mecsetet Franciaország déli részén fekvő Cannes-ban. Ez már a harmadik mecset, amelyet néhány hónapon belül bezártak az országban.
A tálibok felszólították a nyugat-afganisztáni Herát kereskedőit, hogy távolítsák el a próbababák fejét, mert szerintük a bábuk megsértik az iszlám törvényeket.
A francia kormány elrendelte kedden egy gyűlöletre uszító igehirdetéseiről ismert mecset bezárását a dél-franciaországi Beauvais-ban. Az adminisztratív bezárás fél évig tarthat.
Lőpor előállítására és robbanószerkezet készítésére alkalmas anyagokat és tárgyakat foglaltak le a németországi városban.
Egy olyan világban is élhetünk nemsokára Európában is, ahol a közösségi médiás tevékenységünk alapján elveszíthetjük megélhetésünk vagy akár szabadságunk.
Az Afganisztánban a hatalmat magukhoz ragadó radikális iszlamista tálibok felszólították az országban élő nőket, hogy maradjanak otthon, és ne menjenek dolgozni.
Választható tárgyként bevezetik az iszlám vallási ismeretek oktatását a bajorországi iskolákban, döntött kedden a németországi tartomány kormánya.
A francia nemzetgyűlés kedden jelentős többséggel elfogadta első olvasatban a radikális iszlám elleni törvénytervezetet. Az 577 fős alsóházban az 563 jelenlévő képviselő 347 igen szavazattal 151 nem ellenében és 65 tartózkodás mellett szavazta meg a „köztársaság elveinek megerősítését” célzó kormányjavaslatot, amelynek célja m