Egy három mondatos bekezdést szán az amerikai külügy a magyar sérelmekre a Romániáról szóló emberi jogi jelentésben

Egy három mondatos bekezdést szán az amerikai külügy a magyar sérelmekre a Romániáról szóló emberi jogi jelentésben

Egy bekezdést, összesen három mondatot szán az Egyesült Államok által a napokban Romániáról kiadott éves, 2023-ra vonatkozó emberi jogi jelentés a magyar közösség jogsérelmeinek.

2024. április 23., kedd

Növelnék a magyar és a román határrendészek számát

Magyarország továbbra is támogatja, hogy Románia szárazföldi határaival is csatlakozzon a schengeni térséghez még az idén – közölte Cătălin Predoiu román belügyminiszter budapesti hivatali kollégájával folytatott munkamegbeszélése után.

Növelnék a magyar és a román határrendészek számát
2024. április 23., kedd

Idén is kiemelt finanszírozásban részesül a Kolozsvári Magyar Napok az önkormányzat részéről

Több mint 16,2 millió lejjel támogatja Kolozsvár önkormányzata a kulturális szférában tevékenykedő egyesületek projektjeit ebben az évben; a képviselő-testület keddi ülésén szavazott a támogatások odaítéléséről.

Idén is kiemelt finanszírozásban részesül a Kolozsvári Magyar Napok az önkormányzat részéről
2024. április 22., hétfő

Ingyenes koncerten lép fel Kolozsváron Mága Zoltán hegedűművész és Molnár Levente operaénekes

Mága Zoltán hegedűművész, Liszt Ferenc-díjas zenész ismét Kolozsváron koncertezik. A zenekedvelők május 2-án, csütörtökön 19 órától a Kolozsvári Magyar Operában vehetnek részt a hegedűművész koncertjén.

Ingyenes koncerten lép fel Kolozsváron Mága Zoltán hegedűművész és Molnár Levente operaénekes
2024. április 22., hétfő

Erdélyi gyárába helyezi át a termelést a Michelin bezárásra ítélt lengyelországi üzeméből

A közel 30 milliárd eurós éves forgalmat bonyolító francia Michelin gumiabroncsgyártó bezárja a lengyelországi Olsztynban található nehéz tehergépkocsiknak abroncsot gyártó üzemét – értesült a Profit.ro.

Erdélyi gyárába helyezi át a termelést a Michelin bezárásra ítélt lengyelországi üzeméből
2024. április 21., vasárnap

Eltérő a hossza az uniós tagállamokban a kampányidőszaknak, Romániában május 10-én kezdődik

Eltérő az uniós tagállamokban a kampányidőszak hossza, Magyarországon szombaton, az európai parlamenti (EP-) választás előtt 50 nappal kezdődött meg a kampány, Romániában május 10-én veszi kezdetét.

Eltérő a hossza az uniós tagállamokban a kampányidőszaknak, Romániában május 10-én kezdődik
2024. április 20., szombat

Vincze Loránt: az erdélyi őshonos közösségek támogatását kell erősíteni Brüsszelben

Fontos, hogy olyan emberek kerüljenek többségbe június 9-én, az európai parlamenti választásokon, akik a józan ész alapján, pragmatikus döntéseket hoznak – mondta az M1 aktuális csatornán szombat reggel az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje.

Vincze Loránt: az erdélyi őshonos közösségek támogatását kell erősíteni Brüsszelben
2024. április 19., péntek

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma

A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei nyitórendezvényét, a Kárpát-medencei búzaszentelést Erdélyből, Partiumból, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkezett gazdák jelenlétében tartották meg a Szatmár megyei Kaplonyban.

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma
2024. április 17., szerda

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról

Az év első három hónapjában a 2023-as év hasonló időszakához képest 7,1 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában, összesen 152 912 jármű gördült le a gyártósorról – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének szerdán közzétett adataiból.

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról
2024. április 15., hétfő

Zene, zene, zene – Puccini méltatlanul keveset játszott klasszikusát mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera

Nagyszabású bemutatóra készül a Kolozsvári Magyar Opera: Giacomo Puccini korai, méltatlanul keveset játszott operáját, a Manon Lescau című művét viszik színpadra.

Zene, zene, zene – Puccini méltatlanul keveset játszott klasszikusát mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 13., szombat

Két személy vesztette életét egy magyarországi sportrepülő lezuhanásakor

Halálos légibaleset történt Ráckeresztúrnál szombat délelőtt, a sportrepülőgépben utazó két férfi a helyszínen meghalt, a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség.

Két személy vesztette életét egy magyarországi sportrepülő lezuhanásakor
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Donald Tusknak sem tetszik a migrációs paktum: „Lengyelországra nem fog vonatkozni a migránsok áthelyezése”

Az Európai Parlament (EP) szerdai, a migrációs és menekültügyi csomagról szóló döntése ellenére Lengyelország nem egyezik bele az európai uniós menekült-átirányítási mechanizmusba – jelentette ki esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Donald Tusknak sem tetszik a migrációs paktum: „Lengyelországra nem fog vonatkozni a migránsok áthelyezése”
2024. április 11., csütörtök

Védik a jogállamiságot: Brüsszel szerint a Magyarországgal szembeni uniós eljárást nyitva kell tartani

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a Magyarországgal szembeni, úgynevezett 7-es cikk szerinti európai uniós eljárást mindaddig nyitva kell tartani, amíg az azzal kapcsolatos „kérdések meg nem oldódtak” – jelentette ki az igazságügyekért felelős biztos.

Védik a jogállamiságot: Brüsszel szerint a Magyarországgal szembeni uniós eljárást nyitva kell tartani
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 09., kedd

Szokatlan a Pellegrinivel és Ficóval kötött megállapodás, de előnyei is származhatnak belőle a felvidéki magyarságnak

Komoly siker Peter Pellegrini szlovák házelnök, a Hlas párt vezetője számára az államfőválasztáson elért győzelem, ami a magyarok számára is hozhat pozitívumokat – értékelt a Krónikának a szlovákiai elnökválasztás kapcsán Tokár Géza felvidéki politológus.

Szokatlan a Pellegrinivel és Ficóval kötött megállapodás, de előnyei is származhatnak belőle a felvidéki magyarságnak