Néhány órán belül ötször riasztották a Hargita megyei csendőröket Tusnádfürdő településre a medvék jelenléte miatt.
Több medve jelenlétét is jelentették a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a Hargita megyei Tusnádfürdőn, volt olyan nagyvad, amelyik egy panzióban, egy másik pedig egy boltban okozott károkat.
Úgy tűnik, nagyon sokan várták, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett korlátozások lazítása nyomán újra lubickoljanak, csúszdázzanak a nagyváradi Nymphaea élményfürdőben, elővételben elkelt az összes belépő a nyitónapra.
A kormány 200 millió lejt különített el idén a nyugdíjasok gyógykezelési jegyeire, az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) tulajdonában lévő létesítményekbe 53 618 jegyet hirdetnek meg, további 51 211 jegy pedig más egységekben használható fel – közölte a nyugdíjpénztár.
Románia mintegy ötmillió nyugdíjasából csak negyvenezren kapnak üdülőjegyet valamely fürdőhelyiségbe 2021-ben – jelentette be szerdán a Fürdőturisztikai Munkáltatói Szövetség (OPTB) elnöke.
A kormány idén 200 millió lejt utalt ki a nyugdíjasoknak szánt gyógyüdülési jegyekre – tájékoztatott hétfőn a munkaügyi minisztérium.
Száz évvel ezelőtt még Európa harmadik legnépszerűbb fürdőhelyeként tartották számon, ahol császárok és királyok is megfordultak, ma azonban már csak romok emlékeztetnek az egykori pompára Herkulesfürdőn. A napokban Bukarestben nyílt kiállítás apropóján a neves fürdőhely múltjáról és jelenéről tartottak előad&a
Herkulesfürdő múltjáról és jelenéről nyílik kiállítás a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben egy olyan sorozat részeként, amely a Kárpát-medencei fürdőkultúrát hivatott bemutatni és népszerűsíteni.
Pénteken már ki sem nyitott a nagyváradi Nymphaea Aquapark. A bukaresti kormányon múlik, hogy mikor kereshetik fel újra a csobbanni vágyók.
Magáncég építi meg a régóta vágyott temesvári akvaparkot, jelentette be kedden Nicolae Robu polgármester.
A kormány nem nyitja meg a benti medencéket, mivel nehéz betartani a fizikai távolságtartás szabályait a hasonló helyeken – jelentette ki szerdán Răzvan Pârjol, a gazdasági minisztérium turizmusért felelős államtitkára.
Ha a kormány nem lép, a gyógyturizmusban tevékenykedő vállalkozások 60 százaléka az év végéig csődbe jut – kongatta meg a vészharangot a Romániai Gyógyturisztikai Munkáltatói Szövetség. A Krónika által megkérdezett érintettek is a beltéri medencék, wellnessközpontok megnyitását sürgetik.
A nyári turisztikai szezon idén szeptember végéig tart – vetíti előre legfrissebb elemzésében a Travelminit.ro szállásfoglaló oldal. A belföldön utazók már eddig is több mint 23 000 vendégéjszakát foglaltak le.
Termálkert is tartozik majd Nagyvárad újabb élményfürdőjéhez, amelyet az Őssi strand mellett hoznak létre, derült ki a szerdai projektbemutatón. Az olasz Ischia sziget fürdőjéről mintázott létesítményt mediterrán hangulatú gyógyfürdőnek szánják.
Nyílt levelet intézett Klaus Iohannis elnökhöz, Ludovic Orban miniszterelnökhöz és a parlament két házához Tusnádfürdő polgármesteri hivatala és önkormányzata, melyben kérik, oldják meg a medvék okozta problémát.
Nemcsak a népszerűsége nő a nagyváradi élményfürdőnek, évről évre egyre több nyereséget termel a szabadidős létesítmény. Tavaly mintegy tízmillió lej, azaz 2,1 millió euró folyt be innen a városkasszába.
Blueskoncertekkel, étel- és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az első alkalommal, március 19–21. között Tusnádfürdőn szervezendő gasztroblues fesztiválon.
Hároméves fennállása óta csúcsra hág a népszerűsége a nagyváradi akvaparknak: a téli ünnepek ideje alatt több mint 17 ezer személy látogatott el az élményfürdőbe. Máramarostól Temesvárig, Kolozsvártól Sinaiáig az ország minden zugából érkeznek ide fürdőzők – mi is kipróbáltuk.