Nicolae Ciucă miniszterelnök szerint lesz egy tisztázó beszélgetés a koalícióban Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott kijelentéseiről.
Jobbak a lelkiegészség-mutatói azoknak, akik harmonikus családban, házasságban élnek, gyermeket nevelnek.
Magyarország fontosnak tartja az Európai Unió egységének megőrzését, ugyanakkor téves döntésnek tartja, hogy az Európai Unió az energiára is kiterjesztette az Oroszországgal szembeni szankciókat.
Az élet örök értékeihez és a tábor hagyományaihoz ragaszkodás jegyében „Van, ami örök” mottóval kedden kezdődik meg Tusnádfürdőn a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.
Nem elegendő a civil segítség, a kormány hathatós segítségére is szükség van a herkulesfürdői Szapáry fürdő megmentéséhez – írják a kormánynak címzett nyílt levelükben a Locus Egyesület tagjai.
Ferenc József osztrák császárnak és magyar királynak több mint száz évvel ezelőtti, 1898 szeptemberében tett látogatását felelevenítve vonzana turistákat Buziásfürdő.
Vádat emeltek Romániában a termálvizeiről híres bánsági Herkulesfürdő fürdővállalatát privatizáló és a vállalat tönkretételéből törvénytelenül hasznot húzó bűnszövetkezet 35 tagja ellen.
Elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok a nagyszalontai élményfürdőnél. A közbeszerzési eljárás után aláírták szerdán Bukarestben a kivitelezési szerződést, így több mint 98 millió lejből épülhet az akvapark – tájékoztatott szerdán az RMDSZ.
Tizenkét évvel a beruházás megkezdése után megtörtént a Hargita megyei Borszék új gyógyfürdőjének és wellnessközpontjának műszaki átadása. Ezzel kezdetét vette a létesítmény üzembe helyezésének folyamata.
Ki fogják vágni az út mentére ültetett gyümölcsfákat Tusnádfürdőn, hogy ezáltal is távoltartsák a medvéket a fürdővárostól. Butyka Zsolt polgármester szerint más megelőző intézkedésekkel is készülnek.
A munkaügyi minisztérium idén 200 millió lejes keretösszeget biztosít az Országos Nyugdíjpénztáron (CNPP) keresztül nyújtott gyógyfürdőjegyekre – derül ki a tárca által szerdán közvitára bocsátott kormányhatározat-tervezetből.
Új, mofettás gyógyfürdő és élményfürdő épül, a fejlesztési minisztérium biztosít 64 millió lejt a beruházásra – jelentette be Cseke Attila szaktárcavezető a csütörtöki kormányülést követően.
Új élményfürdő épül Nagyszalontán, a fejlesztési minisztérium 118,05 millió lej finanszírozást biztosít a beruházásra.
A ragadozók mindennapos jelenlétéről ismert Tusnádfürdőn indította útjára csütörtökön a környezetvédelmi minisztérium azt az európai uniós alapokból finanszírozott projektet, amely a romániai barnamedve-populáció felmérésére irányul.
Távoli vadászterületre telepítették át szerdára virradóra azt a hárombocsos anyamedvét, amely az elmúlt hónapokban több tucat házba és épületbe tört be Tusnádfürdőn. A három medvebocsot a Hagymás-hegységben lévő rehabilitációs központba vitték.
Rettegésben tartják a medvék Tusnádfürdő lakosait, egyre gyakoribbá válik az, hogy lakásokba is behatolnak. Péntekre virradóra egy anyamedve és három bocsa ment be egy ház konyhájába, az ott élő idős nő elbarikádolta magát.
Egy tucatszor volt szükség a Hargita megyei rendőrök és csendőrök beavatkozására péntektől hétfő reggelig Hargita megyében, hogy elkergessék a lakott területekre bemerészkedő medvéket. Egy anyamedve és bocsa egy szálloda konyhájába is bement.
Tusnádfürdőn naponta okoznak károkat a medvék – írta a Facebookra Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter miniszter, aki megköszönte a település lakóinak, hogy támogatják az azonnali beavatkozást előíró jogszabály-tervezetet.