Kormányzati osztogatás a válasz a „nyugatosoknak” – több romániai település is csatlakozna az erdélyi városok szövetségéhez

Kormányzati osztogatás a válasz a „nyugatosoknak” – több romániai település is csatlakozna az erdélyi városok szövetségéhez

Számos követője lehet a hétvégén létrejött Nyugati Szövetségnek. A román kormány közben egy tízmilliárd eurós befektetési alappal válaszolt a kezdeményezésre, amit azonban „osztogatásnak” tartanak az érintettek.

2018. december 06., csütörtök

Nagyvállalatokon keresztül támogatnák a gazdákat – készülőben a székelyföldi gazdaságfejlesztési program pályázati felhívása

A gazdák termékeit felvásárló, feldolgozó és értékesítő nagy cégek beruházásait támogatná a heteken belül ki­írandó székelyföldi gazdasági program. A Pro Economica Alapítvány az összehangolási feladatokat felvállaló székelyföldi vállalatok jelentkezését fogadja el.

Nagyvállalatokon keresztül támogatnák a gazdákat – készülőben a székelyföldi gazdaságfejlesztési program pályázati felhívása
2018. december 06., csütörtök

Szijjártó arról biztosította Meleșcanut, hogy az erdélyi gazdaságfejlesztési program mindenkinek jó

Mind a magyar, mind a román kormánynak az a célja, hogy a két ország közötti javuló kapcsolatok dinamikáját fenntartsa – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek az EBESZ külügyminiszteri tanácsa milánói ülésének keretében csütörtökön.

Szijjártó arról biztosította Meleșcanut, hogy az erdélyi gazdaságfejlesztési program mindenkinek jó
2018. november 24., szombat

Sok az autó, kevés a parkolóház – a kisebb erdélyi városokban nem tartják kifizetődőnek az emeletes létesítményeket

Miközben a nagyobb erdélyi és partiumi városokban egyre-másra épülnek parkolóházak, mélygarázsok, és továbbiak vannak tervben, a Székelyföldön – noha a növekvő gépkocsipark miatt igény lenne rá – az önkormányzatok nem tudnak bevállalni egy ilyen kaliberű beruházást.

Sok az autó, kevés a parkolóház – a kisebb erdélyi városokban nem tartják kifizetődőnek az emeletes létesítményeket
2018. november 19., hétfő

Gazdaságélénkítés ellenszélben – nehéz mindenkivel elfogadtatni a magyar kormány erdélyi programját

A nyáron három hónap alatt négyszer volt román–magyar külügyminiszteri találkozó a budapesti kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programjáról, és valahogy sikerült elmagyarázni, hogy a projekt mindkét ország számára előnyös.

Gazdaságélénkítés ellenszélben – nehéz mindenkivel elfogadtatni a magyar kormány erdélyi programját
2018. november 19., hétfő

Robotépítő diákok sikere – a nyertes marosvásárhelyi csapat a jövő évi pekingi versenyre készül a továbbfejlesztett drónnal

Hosszas tervezési-kivitelezési folyamat eredményét díjazták a Robochallenge nemzetközi robotversenyen, amelynek egyik kategóriájában a legjobban teljesített a marosvásárhelyi Sapientia egyetem HeptaCube nevű csapata.

Robotépítő diákok sikere – a nyertes marosvásárhelyi csapat a jövő évi pekingi versenyre készül a továbbfejlesztett drónnal
2018. november 08., csütörtök

Ragadós lehet a regionális szövetkezés – a „nyugati négyszögbe” tömörült erdélyi városok a következő uniós büdzsére pályázhatnak

Egyelőre kétséges Temesvár, Kolozsvár, Nagyvárad és Arad összefogásának sikere, de a városvezetők Bukaresttől függetlenedő, s egyben fejlődést célzó tervei könnyen ragadósak lehetnek, ha továbbra is késnek az országos szintű infrastrukturális fejlesztések.

Ragadós lehet a regionális szövetkezés – a „nyugati négyszögbe” tömörült erdélyi városok a következő uniós büdzsére pályázhatnak
2018. október 31., szerda

Két Románia látszik Washingtonból – az infrastruktúra-fejlesztésre kellene összpontosítania Bukarestnek Lubeck szerint

A romániai lakosság egynegyede napi 5,5 dollárból él, miközben egyre mélyül a szakadék a szegények és a gazdagok között.

 

Két Románia látszik Washingtonból – az infrastruktúra-fejlesztésre kellene összpontosítania Bukarestnek Lubeck szerint
2018. október 26., péntek

Șerbănescu szerint Kelet-Európát elfoglalják a nyugati nagyvállalatok

Brüsszelben Magyarországot és Lengyelországot azért vádolják illiberalizmussal, mert az saját érdekeit védi – állítja Ilie ­Șerbănescu román közgazdász, politikai elemző. Szerinte az Európai Unió egyfajta gyarmattá alakította Romániát.

Șerbănescu szerint Kelet-Európát elfoglalják a nyugati nagyvállalatok
2018. október 25., csütörtök

Villamosokat vesz Várad – közlekedés-fejlesztési beruházás európai uniós támogatással

Két ütemben húsz új villamost vásárol Nagyvárad – a gyártó az aradi Astra vagongyár. Közben épül az új villamosvonal, és új hibridmeghajtású buszok beszerzése is folyamatban van a bihari megyeszékhelyen.

Villamosokat vesz Várad – közlekedés-fejlesztési beruházás európai uniós támogatással
2018. október 10., szerda

Gazdaságfejlesztés indul a Székelyföldön – a nagyobb beruházásokra is biztosítana forrást a magyar állam

Legfőképpen a mezőgazdaság, a fa- és erdőgazdálkodás, a turizmus és a piaci versenyképességet biztosító emberi erőforrás fejlesztése terén indít gazdaságfejlesztő programot a Székelyföldön a magyar kormány.

Gazdaságfejlesztés indul a Székelyföldön – a nagyobb beruházásokra is biztosítana forrást a magyar állam
2018. szeptember 13., csütörtök

Az első hét hónapban 1,71 százalékkal nőttek a külföldi tőkeberuházások Romániában

Az idei első hét hónapban 1,71 százalékkal, 2,314 milliárd euróra nőttek a külföldi közvetlen tőkeberuházások Romániában a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte csütörtökön a Román Nemzeti Bank.

Az első hét hónapban 1,71 százalékkal nőttek a külföldi tőkeberuházások Romániában
2018. szeptember 06., csütörtök

A vártnál alacsonyabb román gazdasági növekedásre számít idén a Nemzetközi Valutaalap

Várhatóan 4-4,5 százalékra csökkenti a román gazdaság idei növekedési prognózisát a korábbi 5,1 százalékról a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi világgazdasági prognózisában.

A vártnál alacsonyabb román gazdasági növekedásre számít idén a Nemzetközi Valutaalap
2018. augusztus 04., szombat

Bukarest belekötött a magyar programba: kifogásolják, hogy a román hatóságokat kihagyták a gazdaságfejlesztési projektből

Bár elismeri, hogy nem sérti az EU belső piacról szóló rendelkezéseit, a román külügyminisztérium gyanakvással tekint a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programjára. Pedig tavaly még rábólintott a román nemzetiségű pályázókat is támogatásban részesítő projektre.

Bukarest belekötött a magyar programba: kifogásolják, hogy a román hatóságokat kihagyták a gazdaságfejlesztési projektből
2018. augusztus 03., péntek

Az első fél évben 6,5 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom

Az év első felében 6,5 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

Az első fél évben 6,5 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom
2018. július 17., kedd

Kiemelt összeggel folytatódnak a gazdaságfejlesztési programok a külhoni magyar régiókban

2019-ben kiemelt összeggel folytatódnak a külhoni magyar régiókban beindított gazdaságfejlesztési programok – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden, a Gombaszögi Nyári Táborban.

Kiemelt összeggel folytatódnak a gazdaságfejlesztési programok a külhoni magyar régiókban
2018. június 14., csütörtök

Háromszék gazdasági jövőképe: településfejlesztés és regionális együttműködés

A jövőről, annak kihívásairól értekeztek a jelenlevők a Kovászna megye gazdasági jövőképe 2020–2030 között című konferencián csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. Sok az ismeretlen, a brassói repülőtér megépülése viszont egyre biztosabbnak látszik.

Háromszék gazdasági jövőképe: településfejlesztés és regionális együttműködés
2018. május 15., kedd

Újra „felvirágoztatja” a kincses várost a Kolozsvári Városszépítő Egylet

Második alkalommal hirdette meg a Kolozsvári Városszépítő Egylet a Virágos Kolozsvár versenyt, amelyben arra ösztönzi a város lakosságát, hogy virágokkal díszítsék ablakaikat, teraszaikat, homlokzataikat.

Újra „felvirágoztatja” a kincses várost a Kolozsvári Városszépítő Egylet