Minden kolozsvári polgárnak évi fél eurójába fog kerülni a Nyugati Szövetség (AVE - Alianţa Vestului), és az összegyűlő 162.000 eurót a működtetési költségeire fordítják majd – döntött csütörtökön a kolozsvári tanács.
A francia Naval Group és a Konstancai Hajógyár által létrehozott társulás nyerte meg 1,2 milliárd eurós ajánlatával azt a közbeszerzési eljárást, amelyet a román védelmi minisztérium írt ki négy új multifunkcionális hadihajó beszerzésére.
Négy erdélyi és négy magyarországi megye kereskedelmi kamarája írt alá a napokban együttműködési megállapodást konkrét célok mentén Debrecenben. Rák János Zoltánnal, a tagozat titkárával vettük számba eredményeiket.
A magyar állam által finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program új fejezetét jelentette be szombaton a Maros megyei Sáromberkén Magyar Levente, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A magyar kormány által finanszírozott Mezőségi Gazdaságfejlesztési Program 458 támogatási szerződését írták alá szombaton a Kolozs megyei Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány székházában.
Változatlanul BBB mínusz szinten hagyta stabil kilátásokkal Románia hosszú futamidejű deviza adósbesorolását a Fitch Ratings – derül ki a pénzügyminisztérium közleményéből.
A tervek szerint másfél év alatt újul meg a nagyváradi Bémer (Ferdinánd) tér – a több mint 20 millió lej értékű munkálatokat európai uniós forrásokból finanszírozzák.
Négy új vízicsúszdával bővítené a városvezetés a marosvásárhelyi Víkendtelepet, új sportpályákat is kialakítanak. A befektetésekkel még több látogatót szeretnének becsalogatni nemcsak a városból és környékéről, hanem a környező megyékből is.
Már a tavalyi év végén számos elemző kongatta a vészharangot, hogy recesszió felé tart a világgazdaság, és ez már a közeljövőben bekövetkezhet. Szakértők szerint egyelőre nincs ok aggodalomra, de azért nem árt takarékoskodni.
Európai uniós forrásokból újítana fel számos utcát a kincses város történelmi központjában a kolozsvári önkormányzat, amely közel 50 millió lejt fordítana a célra. A korszerűsítéssel párhuzamosan autómentes övezetté is alakítják a belvárosi utcákat.
Sportügyekben ad tanácsot Jenei Imre a magyar kormánynak, amely a székely régiók után a partiumi térségben is hozzájárulna a labdarúgás fejlesztéséhez. Egy esetleges akadémia létrehozását is számításba vették.
Hivatalában fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét, és megállapodtak abban, hogy a kormány az RMDSZ-szel együttműködve folytatja a páratlan sikerű erdélyi gazdaságfejlesztési programot.
Egyre több önkormányzat fárad bele abba, hogy kormánypénzekre várjon a nagy infrastrukturális beruházások végrehajtására, inkább saját kezébe veszi a sorsát.
Kilenc érvet sorakoztat fel a Marosvásárhely főtere alá tervezett mélygarázs megépítése mellett Claudiu Maior, aki a választási kampány közeledtével magyarázza a terv ellenzőinek hangoskodását. A polgármesteri tanácsos szerint életképtelenek az alternatív megoldások.
Kiélezett szakmai és politikai vitát generált a marosvásárhelyi önkormányzat által még januárban elfogadott határozattervezet, amellyel a tanács elfogadta a főtér szinte teljes hosszában elnyúló föld alatti parkoló megvalósíthatósági tanulmányának gazdasági mutatóit.
Nem jöttek be a szociálliberális kormány tavalyi növekedési előrejelzései, és az ideiben sem bíznak az elemzők.
A vártnál sokkal többen nyújtottak be nagyberuházási pályázatot a székelyföldi gazdaságfejlesztési programot lebonyolító marosvásárhelyi Pro Economica Alapítványhoz.
Tavaly 16,8 százalékkal, 15,132 milliárd euróra nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya az előző évhez képest – közölte hétfőn az országos statisztikai intézet.