Az Európai Parlament februári plenáris ülésén tárgyalja a romániai igazságügy helyzetét

Az Európai Parlament februári plenáris ülésén tárgyalja a romániai igazságügy helyzetét

Februárban Strasbourgban tárgyalja az Európai Parlament a romániai igazságügy helyzetét – közölte Siegfried Mureşan EP-képviselő csütörtökön.

2018. január 18., csütörtök

Aggasztó jelentést közölt Romániáról az Európa Tanács korrupcióellenes csoportja

Románia csekély haladást ért el a törvényhozókat, a bírákat és az ügyészeket érintő korrupció megelőzése terén, az e tekintetben megfogalmazott ajánlások közül mindössze kettőt valósított meg maradéktalanul.

Aggasztó jelentést közölt Romániáról az Európa Tanács korrupcióellenes csoportja
2018. január 14., vasárnap

Nézőpont: a közép-európaiak elégedetlenek az EU jelenlegi vezetésével

A Nézőpont Intézet legutóbbi felmérésének adatai szerint a közép-európaiak többsége nem lépne ki az Európai Unióból, ugyanakkor csaknem felük elégedetlen az unió jelenlegi vezetésével - mondta Nagy Dániel, az intézet kutatási igazgatója.

Nézőpont: a közép-európaiak elégedetlenek az EU jelenlegi vezetésével
2018. január 10., szerda

Cél a középdöntőbe jutás – a megfiatalított magyar férfi kéziválogatott szombaton kezd az Eb-n

Legalább hat mérkőzést szeretne játszani az Európa-bajnokságon az „új időszámításba lépő” magyar férfi kézilabda-válogatott.

Cél a középdöntőbe jutás – a megfiatalított magyar férfi kéziválogatott szombaton kezd az Eb-n
2018. január 06., szombat

Hatvan százalékkal csökkent tavaly az Európába érkező migránsok száma

Körülbelül 60 százalékkal csökkent az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók száma 2017-ben, összesen 204 ezer embert regisztráltak a hatóságok az olasz és a görög szigeteken, illetve Spanyolországban - derült ki a Frontex jelentéséből.

Hatvan százalékkal csökkent tavaly az Európába érkező migránsok száma
2018. január 05., péntek

Orbán: 2018 a népakarat helyreállításának éve lesz Európában

Európában 2018 a népakarat helyreállításának éve lesz - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Németországban, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselői háromnapos tanácskozásának második napján.

Orbán: 2018 a népakarat helyreállításának éve lesz Európában
2018. január 02., kedd

Minority SafePack: Gulyás szerint kulcsfontosságú, hogy Brüsszel odafigyeljen az őshonos kisebbségekre

A határon túli magyarság szempontjából kulcsfontosságú, hogy Brüsszel a többi kisebbség helyzete mellett végre az őshonos nemzeti kisebbségek ügyével is foglalkozzon – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője kedden, mielőtt aláírta a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést.

Minority SafePack: Gulyás szerint kulcsfontosságú, hogy Brüsszel odafigyeljen az őshonos kisebbségekre
2018. január 01., hétfő

Bulgária átvette az Európai Unió soros elnökségét

Hétfőtől hat hónapon át Bulgária tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a kelet-balkáni állam Észtországtól veszi át, s júliusban Ausztriának adja tovább a tisztséget.

Bulgária átvette az Európai Unió soros elnökségét
2017. december 29., péntek

Sportmérlegen az óesztendő: a román szövetségi vezetők derűlátóan értékeltek

Infrastruktúra- és edzőhiány nehezítette a romániai sportéletet, ám az új olimpiai ciklus kezdete több szakág képviselőjét optimistává tette.

Sportmérlegen az óesztendő: a román szövetségi vezetők derűlátóan értékeltek
2017. december 22., péntek

Orbán Viktor: újabb támadás előtt áll Magyarország

Újabb támadás előtt áll Magyarország, mert akik kötelező betelepítési kvótát akarnak Európában, jövőre újra próbálkozni fognak, miután a decemberi uniós csúcstalálkozón erről nem született döntés – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.

Orbán Viktor: újabb támadás előtt áll Magyarország
2017. december 20., szerda

A lengyel államfő aláírja az uniós eljárást kiváltó bírósági törvényeket

Andrzej Duda lengyel államfő közölte szerdán, hogy aláírja azt a két, a lengyelországi igazságügyi reformot előkészítő törvényt, amely miatt az Európai Bizottság a nap folyamán az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást kezdeményezett Varsóval szemben.

A lengyel államfő aláírja az uniós eljárást kiváltó bírósági törvényeket
2017. december 17., vasárnap

Kapás-arannyal, második helyen zárta a rövidpályás úszó Eb-t Magyarország

Kapás Boglárka révén egy arany-, Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a magyar úszók a vasárnapi zárónapon a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon, melyet a küldöttség 8 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel, az éremtáblázat második helyén zárt.

Kapás-arannyal, második helyen zárta a rövidpályás úszó Eb-t Magyarország
2017. december 16., szombat

Semjén: Európa jövőjéért is felelősek vagyunk

Az Európa jövője iránti felelősséget hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a kormánypárt országos választmányának szombati budapesti ülésén.

Semjén: Európa jövőjéért is felelősek vagyunk
2017. december 11., hétfő

Az FCSB a Lazióval került szembe az Európa Ligában

Az FCSB labdarúgócsapata az olasz Lazióval mérkőzik meg az Európa Liga első kieséses szakaszában, a legjobb 32 között – derült ki a hétfői nyoni sorsoláson.

Az FCSB a Lazióval került szembe az Európa Ligában
2017. december 09., szombat

Uniós pénzből újul meg 17 belső- és észak-erdélyi templom és kastély

Belső- és Észak-Erdély 17 jelentős műemlék épülete újul meg a következő években a Regionális Operatív Program keretében. Többek között a kolozsvári Szent Mihály-templom, a szatmárnémeti székesegyház, a besztercei evangélikus templom és több kastély részesül vissza nem térítendő uniós támogatásban.&

Uniós pénzből újul meg 17 belső- és észak-erdélyi templom és kastély
2017. december 08., péntek

Vécseiék Bukarestben fosztották meg az EL-csoportelsőségtől az FCSB-t

Az FCSB labdarúgócsapata csütörtökön este hazai pályán 2-1-re kikapott a svájci Luganótól az Európa Liga csoportkörének zárófordulójában, így a román bajnoki ezüstérmes csupán a második helyről jutott a kieséses szakaszba.

Vécseiék Bukarestben fosztották meg az EL-csoportelsőségtől az FCSB-t
2017. december 07., csütörtök

EURO 2020: Budapest Münchennel, Bukarest Amszterdammal „osztozik” a csoportmeccseken

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának nyoni ülésén eldőlt, hogy a 2020-as Európa-bajnokságon az F csoport küzdelmeit Budapesten és Münchenben bonyolítják le, míg a C jelű kvartett mérkőzéseit Bukarest és Amszterdam látja vendégül.

EURO 2020: Budapest Münchennel, Bukarest Amszterdammal „osztozik” a csoportmeccseken
2017. december 07., csütörtök

Európai sportvárossá válik Kolozsvár a 2018-as esztendőben

Az Európai sportváros cím birtokosa lesz 2018-ban Kolozsvár. A Szamos-parti megyeszékhelynek az Európai Parlament brüsszeli székhelyén ítélték oda szerda este a címet.

Európai sportvárossá válik Kolozsvár a 2018-as esztendőben