Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy indoklással ellátott véleményt küld a román kormánynak, amiért nem alkalmazza helyesen a hulladéklerakókról szóló 1999/31/EK irányelvet és a hulladékokról szóló 2008/98/EK direktívát.
Kívül-belül gyönyörűen megújult a Maros megyei Harcó középkori református temploma.
Csalás miatt tett feljelentést a legfőbb ügyészségen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Iaşi megyei szervezetének elnöke George Simion és az általa vezetett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellen.
Javában zajlik a Megafilm Service legújabb televíziós játékfilmjének a forgatása Csehov egyik legismertebb színpadi művéből, a Ványa bácsiból.
Jelentősen nőtt az érdeklődés tavalyhoz képest a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a magyar tagozatos szakok iránt is.
Az Európai Unió lakosságának 72 százaléka bízik az EU-ban, ugyanakkor a brüsszeli bürokráciával szemben nagy az elégedetlenség – hangzott el a Századvég Európa-projekt 2024-es felméréséről tartott kerekasztal-beszélgetésen csütörtökön Tusnádfürdőn.
Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.
Nem vehet részt a párizsi olimpián Florentina Iuşco román atléta, mert a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön részben helyt adott a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fellebbezésének.
Összesen 643 osztálynak felel meg azoknak a diákoknak a száma, akik úgy jutottak be Románia valamely középiskolájába a mostani elosztás nyomán, hogy a képességfelmérőn nem érték el az 5-ös átlagot – ez 33 százalékos növekedést jelent a tavalyhoz képest.
A román határhoz közeli, Duna menti ukrán célpontok ellen végrehajtott orosz dróntámadás során három drón átrepült Romániába – állították csütörtökön az ukrán hatóságok.
Hazahoztak Nagy-Britanniából Romániába egy nőt, akit azért ítéltek négy és fél év börtönbüntetésre, mert prostitúcióra kényszerített egy lányt – közölte csütörtökön Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
Magyar-román miniszterelnöki találkozót tartanak pénteken, Marcel Ciolacu román miniszterelnök informális megbeszélést folytat magyar kollégájával, Orbán Viktorral – közölték csütörtökön hivatalos források.
A németországi labdarúgó Európa-bajnokságon tanúsított rasszista szurkolói magatartás miatt megbüntette az európai szövetség (UEFA) a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF).
Kína megerősítette, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében.
Az erdélyi magyar középiskolások egyetemmel kapcsolatos érték- és elvárásrendszerét szeretné mélyebben megvizsgálni a Milyen felvételiző vagy? elnevezésű kérdőív, amelyet már több mint ezer diák kitöltött a Felvi.ro oldalon.
Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.
Nem javasolná európai uniós biztosnak Marcel Ciolacu miniszterelnök Klaus Iohannis hamarosan leköszönő államfőt – ezt maga a kormányfő jelentette ki.
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.