A vonatozás lehet kellemes élmény még Erdélyben is – a Nagyvárad és Kolozsvár közötti szakasz felújítása miatti kényszerű kerülő nyomán azonban ma egyáltalán nem az.
Három magyar és két román labdarúgó-együttes közül az Európa-ligában érdekelt egy-egy csapatnak sikerült főtáblára jutnia a rendkívül izgalmas csütörtök esti selejtezős párharcokban.
A Forgatag ma már összeköt, évről évre kiszínezi a várost, teret ad az alkotásnak, az önkifejezésnek, és újra meg újra beteljesíti az eredeti célt: közösségünk összegyűl, ünnepel – hangzott el csütörtök este a 11. Vásárhelyi Forgatag nyitógáláján.
Kisebb dulakodásra került sor egy tisztségviselő és Donald Trump kíséretének tagjai között az Arlingtoni Nemzeti Sírkertben, amikor a temető egy dolgozója megpróbálta megakadályozni, hogy fotó készüljön a volt elnök látogatásáról.
Példátlanul szoros versenyre lehet számítani a romániai elnökválasztáson az Inscop közvélemény-kutató szerint, amely a legutóbbi mérés alapján azt valószínűsíti, hogy 20-25 százalékos támogatottságú jelöltek kerülnek be második fordulóba.
Konkoly Zsófia aranyérmet szerzett csütörtökön 400 méteres gyorsúszásban, az S9-es kategóriában a párizsi paralimpián.
Marcel Ciolacu kormányfő kijelentette, semmiféle oka nincs meneszteni tisztségéből a szállításügyi minisztert, leszögezve, hogy Sorin Grindeanu három év alatt „több infrastrukturális beruházást valósított meg, mint az összes elődje együttvéve”.
A 130 évvel ezelőtt elhunyt Ormós Zsigmondról, a város neves szülöttéről, néhai temesi főispánról és múzeumalapítóról nevezték el a pécskai román és magyar tannyelvű 2-es számú általános iskolát.
Jövő héten indul a magyar állam által a határon túli magyar diákoknak biztosított 100 ezer forintos (napi árfolyamon 1266 lej) oktatási-nevelési támogatás folyósítása.
Több mint 70 tonna döglött hal árasztotta el a közép-görögországi Vólosz kikötőjét, a hatóságok speciális csónakokkal igyekeznek megtisztítani a vizet, a munkálatok várhatón több napig is eltarthatnak – jelentette a görög rádió csütörtökön.
Jóváhagyta a bukaresti oktatási minisztérium társadalmi párbeszéd bizottsága csütörtöki ülésén a következő tanév országos vizsgáinak időpontjait – számolt be közösségi oldalán Ligia Deca tárcavezető.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă csütörtökön bejelentette, hogy az alakulat országos politikai bürója őt választotta államfőjelöltnek, és ezt a döntést az országos tanács is jóvá fogja hagyni.
Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön bejelentette, hogy csak a portfoliók elosztásáról szóló tárgyalások lezárása után nevesít jelöltet a Romániának járó uniós biztosi posztra.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Súlyos baleset történt csütörtökön az A1-es jelzésű autópályán Temesvár és Lugos között, az ütközés során életét vesztette Magyarország bukaresti konzulátusának egyik munkatársa, Vágó Ferenc konzul.
Tartósítószerként használatos szalicilt hív vissza forgalomból több erdélyi megyéből az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság, miután a vizsgálatok kimutatták, hogy néhány cég terméke ártalmas az egészségre.
Josep Borell kül-és biztonságpolitikáért felelős EU-főképviselő szerint Ukrajna önvédelmének segítése érdekében az európai uniós tagállamoknak teljesen fel kell oldaniuk a fegyverhasználati korlátozásokat.
Megszavazta a Kolozs megyei képviselő-testület csütörtöki ülésén azt a határozattervezetet, amely díszpolgári címet adományoz Uray Zoltán biológusnak, radiológusnak, vívónak, a biológia tudományok doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának.