Egy román állampolgár átlagosan csaknem hét órát kényszerült nélkülözni az áramszolgáltatást az elmúlt esztendőben, míg a nyugati államokban ez az időtartam legtöbb két és fél óra – mutat rá az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) szerdai közleménye.
Kormányátalakítást jelentett be a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának ülése után Viorica Dăncilă: a stratégiai partnerségekért felelős kormányhelyettesi posztra, illetve a belügyi és a külügyi tárca élére jelöl új tisztségviselőt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) önálló jelöltet indít a novemberi államfőválasztáson, az alakulat kongresszusa augusztus 3-án hagyja jóvá a jelölését – jelentette be hétfőn Viorica Dăncilă.
Lemondott a belügyminiszteri tisztségről Carmen Dan. A tárcavezető a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottságának a kormányátalakításról döntő ülése előtt jelentette be, hogy lemondott tisztségéről.
A román kormány küszöbön álló átalakítása során Teodor Meleșcanu külügyminiszter elveszíti tisztségét – erősítette meg vasárnap este Călin Popescu Tăriceanu, a kisebbik kormánypárt, az ALDE elnöke.
Dan Barna pártelnököt indítja államfőjelöltnek a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az őszi államelnök-választásokon – döntötte el az ellenzéki alakulat szombati kongresszusa.
Amíg kételyek merülnek fel Laura Codruţa Kövesi személyével kapcsolatban, addig nem helyénvaló az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt főügyészének támogatása, hogy elnyerje az európai főügyész tisztséget – jelentette ki Viorica Dăncilă.
Tudorel Toader cáfolta pénteken, hogy bármi köze lenne egyes, az igazságszolgáltatás területén elfogadott és bírált törvénymódosításokhoz.
Közzétették pénteken az admitere.edu.ro weboldalon a kilencedik osztályba jelentkezők első számítógépes elosztásának eredményeit.
Búvárfelszerelések között elbújt iraki határsértőkre bukkantak a román hatóságok a Vidin-Calafat közúti határátkelőnél. A nagylaki átkelőnél ugyanakkor iraki, szíriai és iráni határsértőket találtak egy Németországba tartó kamion rakterében.
A Népi Mozgalom Pártja (PMP) a nép ügyvédjéhez fordul a módosított közigazgatási törvénykönyvvel kapcsolatban – jelentette be csütörtökön az alakulat elnöke, Eugen Tomac.
Elutasította a craiovai ítélőtábla Bogdan Licu ügyvivő legfőbb ügyész kérését, amely az örökbefogadást lehetővé tevő bírói végzés felülvizsgálatára vonatkozott egy, az Egyesült Államokban élő román házaspár által örökbe fogadott Baia de Aramă-i kislány, Sorina ügyében.
Ha a párt azt kéri tőle, indulni fog a novemberi államelnök-választáson – jelentette ki csütörtökön a DC Newsnak adott interjúban Viorica Dăncilă. A kormányfő hozzátette: egyelőre azon az állásponton van, hogy „más mögé áll be segíteni”.
Az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította az alkotmánybíróság azt a törvényt, amely kizárólag a közlekedésrendészet megkülönböztető jelzéseivel ellátott, jól látható helyen állomásozó gépjárműveivel tette volna lehetővé a sebességmérést.
A repülőszerkezetek kutatására, gyártására és karbantartására szakosodott román Romaero védelmi ipari céggel kötött együttműködési megállapodást szerdán Bukarestben a Patriot rakétavédelmi rendszert gyártó amerikai Raytheon vállalatcsoport.
Kioktató hangnemben reagált Teodor Meleşcanu román külügyminiszter Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter keddi, a szlovákiai Csorba-tó mellett tartott találkozójukon tett felkérésére.
Újabb sajtónyilatkozatban bírálta Klaus Johannis államfő a kormányt annak nyomán, hogy az Európa Tanács égisze alatt működő Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO) keddi jelentésében bírálta a kormányt az igazságügyi rendszer átalakításának kísérlete miatt.
A külföldön élő román állampolgárok az Állandó Választási Hatóság (AEP) votstrainatate.ro címen elérhető honlapján regisztrálhatnak az államelnök-választásra.