Rekordmértékben növekedett az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk meghaladta a 83 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 3459 elhalálozást jegyeztek, 38-cal többet, mint egy nappal korábban – közölte csütörtöki jelentésében a strat&am
A tanárok azzal a maszkkal mennek iskolába, amelyet maguknak megvásároltak, akárcsak a diákok – szögezte le Klaus Iohannis államfő szerdai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva.
Marosvásárhelyen több tízezer lakost érint vagy érintene a tömegközlekedés, de töredékük használja csupán. Az idősek és mozgássérültek számára nehezen használható, a sofőrnél zajló jegyértékesítés és az ebből adódó várakozás a fiatalokat is elijeszti attól, hogy utasok legyenek.
Jóváhagyta szerdai ülésén a Pénzügyi Felügyelet (ASF) tanácsa a gépjármű-biztosításokkal kapcsolatos határozat azon cikkelyének módosítását, amely a biztosítás meglétének igazolásáról rendelkezik.
Augusztus 31-én szavaz a parlament a Szociáldemokrata Párt (PSD) által a liberális kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról – jelentette be szerdán az alakulat elnöke, Marcel Ciolacu.
A járványhelyzet miatti óvintézkedések tiszteletben tartására szólította fel szerdán Klaus Iohannis a szeptember 27-én esedékes önkormányzati választáson induló jelölteket a kampány rajtja előtt.
Ismét nőtt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk meghaladta a 81 600-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 3421 elhalálozást jegyeztek, 54-gyel többet, mint egy nappal korábban – közölte szerdai jelentésében a stratégiai kommunikációs tö
A kormány három forgatókönyvet fontolgat a beltéri kulturális események engedélyezésére – közölte kedd este Bogdan Gheorghiu kultúráért felelős miniszter.
Éppen hat hónapja, február 26-án diagnosztizáltak először koronavírus-fertőzést Romániában. A nyaralások időszakában felgyorsult a járvány terjedése.
Állatrendőrséget készül alakítani a román kormány a bántalmazott, sérült, megkínzott állatok védelme érdekében.
Bár ezer oka van a kormány megbuktatására, és az országban totális káosz uralkodik, az RMDSZ csak a szavazás napján dönti el, hogy támogatja-e a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt – közölte Kelemen Hunor.
Ismét meghaladta az ezret az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk meghaladta a 80 300-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 3367 elhalálozást jegyeztek, 58-cal többet, mint egy nappal korábban – közölte keddi jelentésében a stratégiai kommunikáci&
Több krónikus betegsége és agydaganata is volt annak a 18 éves fiatalnak, akit az új típusú koronavírus legfiatalabb romániai áldozataként tartanak számon.
Az őszi érettségi román nyelv és irodalom vizsgájáról 45 jelentkezőt zártak ki csalásra tett kísérlet miatt. Tíz jelentkezőnek meghaladta a testhőmérséklete a 37,3 Celsius-fokot, kettő lakhelyi elkülönítésben, három pedig kórházban vagy karanténban van – közölte a tanügyminisztérium.
Nem kötelezheti a kormány az embereket arra, hogy otthon is viseljenek védőmaszkot – nyilatkozta hétfőn Ludovic Orban kormányfő „ostobaságnak” minősítve az erre vonatkozó felvetést.
Egy 18 éves beteg is életét veszítette az elmúlt 24 órában az új típusú koronavírus okozta betegségben. Ő a járvány legfiatalabb romániai áldozata.
Csupán a kevés elvégzett tesztnek köszönhetően csökkent valamelyest az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk meghaladta a 79 300-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 3309 elhalálozást jegyeztek, 37-tel többet, mint egy nappal korábban – közölte h&am
Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk meghaladta a 78 500-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 3272 elhalálozást jegyeztek, 39-cel többet, mint egy nappal korábban – közölte vasárnapi jelentésében a stratégiai kommunikációs t&