Minden tízezredik diák fertőződött meg a jelenléti oktatás újrakezdése óta

Minden tízezredik diák fertőződött meg a jelenléti oktatás újrakezdése óta

Fotó: Máthé Loránd

Az oktatás újrakezdése óta országos viszonylatban 270 tanulónál igazolták a koronavírus-fertőzést, közülük több mint 40-en bukarestiek – nyilatkozta szombaton a tanügyminiszter. Több mint 55 ezer fiatalt, illetve a pedagógusok 60 százalékát oltották be eddig.

Krónika

2021. május 22., 17:192021. május 22., 17:19

2021. május 22., 17:242021. május 22., 17:24

Sorin Cîmpeanu szerint 2,7 millió diák vesz részt személyes jelenléttel az oktatásban, és 270-en betegedtek meg, azaz 10 ezer tanulóra jut egy fertőzött. Az igazolt fertőzöttek közül több mint negyvenen bukarestiek – tette hozzá a tárcavezető.

Cîmpeanu beszélt arról is, hogy a minisztérium szorgalmazza és támogatja, hogy ott, ahol erre igény és hajlandóság mutatkozik mind a tanulók és szülők, mind a tanárok részéről, augusztus folyamán szervezzenek olyan nyári táborokat, amelyek keretében tananyagpótló órák is tarthatók.

A legfrissebb adatok szerint egyébként eddig több mint 55 ezer, 16 és 18 év közötti fiatal kapta meg eddig a koronavírus elleni oltást. Sorin Cîmpeanu szerint az immunizált fiatalok közül 13 ezren 16 évesek, 17 ezren 17 évesek, 25 ezren 18 évesek. A legtöbben érettségi előtt álló tizenkettedikesek, akik nem akarják megkockáztatni, hogy egy esetleges megfertőződés miatt ne vehessenek részt a vizsgán – tette hozzá.

Ami a tanügyi dolgozók átoltottságát illeti, a közoktatásban dolgozó, illetve az állami és magán felsőoktatási intézmények alkalmazásában álló 317 531 személy közül 185 173-an vették fel eddig az oltást, közülük 134 950-en tanárok, 50 223-an a kisegítő személyzet tagjai – tájékoztatott korábban a szaktárca. 156 097-en mindkét dózist megkapták már. A tanügyi dolgozók összlétszámához viszonyítva ez 58,32 százalékos, csak a pedagógusok számához viszonyítva pedig 60 százalékos átoltottságot jelent.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 29., hétfő

Bírálja a kormányt az USR elnöke, amiért nem „utasították rendre” Orbán Viktort

Bírálta hétfőn Elena Lasconi, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a kormányt, amiért az szerinte nem reagált megfelelően Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombati, tusványosi beszédére.

Bírálja a kormányt az USR elnöke, amiért nem „utasították rendre” Orbán Viktort
2024. július 29., hétfő

FRISSÍTVE – Szexuális ragadozóként viselkedhetett évtizedeken keresztül diákjaival egy neves bukaresti szociológus professzor

Évtizedeken keresztül szexuálisan zaklatta diáklányait Alfred Bulai neves bukaresti szociológus, egyetemi professzor a Snoop tényfeltáró portálnak nyilatkozó egykori áldozatok szerint.

FRISSÍTVE – Szexuális ragadozóként viselkedhetett évtizedeken keresztül diákjaival egy neves bukaresti szociológus professzor
2024. július 29., hétfő

Egy friss felmérés szerint nem Geoană a legesélyesebb az államfői tisztség megszerzésére

Nem Mircea Geoanát, a NATO román főtitkár-helyettesét hozta ki a legesélyesebbnek az államfői tisztségért zajló küzdelemben a CURS közvélemény-kutató legfrissebb felmérése.

Egy friss felmérés szerint nem Geoană a legesélyesebb az államfői tisztség megszerzésére
2024. július 29., hétfő

Tizenhét éves, jogosítvány nélkül vezető sofőr gázolt halálra egy gyereket Bukarestben

Tizenhét éves fiatalember gázolt halálra egy kilencéves gyermeket vasárnap este Bukarestben, majd elhajtott a helyszínről. A rendőrség megtalálta és előállította a tettest, akiről kiderült, hogy nincs jogosítványa.

Tizenhét éves, jogosítvány nélkül vezető sofőr gázolt halálra egy gyereket Bukarestben
2024. július 29., hétfő

Kiverte a biztosítékot Tánczos autonómiáról szóló kijelentése a PNL szóvivőjénél

Idegesen reagált Ionuț Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője Tánczos Barna korábbi RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter egyik tusványosi kijelentésére, amely szerint a magyar közösség a választások után közelebb kerül az autonómiához.

Kiverte a biztosítékot Tánczos autonómiáról szóló kijelentése a PNL szóvivőjénél
2024. július 28., vasárnap

Az RCA-ra vonatkozó árkorlátozás megszüntetését harangozta be a kormányfő

Marcel Ciolacu egy vasárnapi sajtóeseményen kijelentette, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) árának korlátozását „a piac rendeződése után” megszünteti a kormány.

Az RCA-ra vonatkozó árkorlátozás megszüntetését harangozta be a kormányfő
2024. július 28., vasárnap

„Talán ki kellett volna tiltanom Romániából?” Orbán Viktor tusnádfürdői kijelentéseire reagált a román kormányfő

Orbán Viktor miniszterelnöknek a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott előadására reagáltatták vasárnap Marcel Ciolacu román miniszterelnököt, aki nem marasztalta el magyar hivatali kollégáját kijelentései miatt.

„Talán ki kellett volna tiltanom Romániából?” Orbán Viktor tusnádfürdői kijelentéseire reagált a román kormányfő
2024. július 28., vasárnap

Vajon a legmelegebb június és július után jön a legmelegebb augusztus?

A sokéves átlagnál magasabb hőmérsékleti értékek várhatók a következő hónapban, de még nem állítható teljes bizonyossággal, hogy augusztus melegebb lesz júliusnál – nyilatkozta vasárnap az Agerpres-nek az Országos Meteorológiai Szolgálat vezérigazgatója.

Vajon a legmelegebb június és július után jön a legmelegebb augusztus?
2024. július 27., szombat

Brâncuşi Târgu Jiu-i szoboregyüttese és a római limes romániai szakasza is felkerült a világörökségi listára

Constantin Brâncuşi Târgu Jiu-i szoboregyüttese és a római limes romániai szakasza is felkerült az UNESCO világörökségi helyszíneinek listájára – számolt be szombaton a Facebook-oldalán Raluca Turcan kulturális miniszter.

Brâncuşi Târgu Jiu-i szoboregyüttese és a római limes romániai szakasza is felkerült a világörökségi listára
2024. július 27., szombat

Megnövekedett a forgalom a román–bolgár határon

Intézkedéseket rendelt el a határrendészet Giurgiu területi felügyelősége a zökkenőmentes utasellenőrzésre és a várakozási idők csökkentésére a román–bolgár határon, ahol a hétvégén nagy forgalom várható.

Megnövekedett a forgalom a román–bolgár határon