Călin Georgescu, az érvénytelenített tavalyi elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt örvend a legnagyobb választói támogatásnak a legfrissebb felmérés szerint.
Fasiszta eszmék terjesztése miatt öt megyében tartott házkutatást szerdán a legfőbb ügyészség, az értesülések szerint az érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu kampányának finanszírozását is vizsgálják.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU) tájékoztatott, hogy szerda délelőtt országszerte szirénapróbát tartanak.
Elutasítja Kelemen Hunor, a bukaresti kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ elnöke, hogy Románia csapatokat küldjön Ukrajnába egy esetleges tűzszüneti megállapodás után.
Ilie Bolojan kedden bejelentette, hogy azért készül konzultálni szerdán a parlamenti pártokkal, mert az Európai Tanács március 6-i rendkívüli ülésén várhatóan az európai kül- és védelempolitikára közvetlenül kiható döntések születnek.
A kormánypártok közös elnökjelöltje, Crin Antonescu kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy Romániának nem kell csapatokat küldenie Ukrajnába.
Húsz gyanúsítottat vett őrizetbe kedden a konstancai kikötőben feltárt ügyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a délután folyamán hétnek elutasította az előzetes letartóztatását a bukaresti törvényszék.
Erdélyi magyar értelmiségiek – köztük az élők sorából eltávozottak – is szerepelnek azon a hosszú listán, amelyet Călin Georgescu és körei terjesztenek, és amely szerintük Soros György romániai „embereit” sorjázza.
Egy 35 éves nő életét vesztette az Ilfov megyei Chiajna településen, miután egy ház tetejéről nagy mennyiségű jég és hó zuhant rá.
Politikai forrásokból az Agerpres hírügynökség úgy értesült, hogy a parlament összevont házbizottsága elindítja Toni Greblă, az Állandó Választási Hatóság (AEP) vezetőjének leváltását célzó folyamatot.
Benyújtotta kedden a parlamentben a három szélsőjobboldali párt a Marcel Ciolacu vezette hárompárti kormány elleni bizalmatlansági indítványt
A román hatóságok a napokban kiutasítottak két kémkedéssel gyanúsított orosz állampolgárt.
Fasiszta magatartással vádolta meg Crin Antonescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ alkotta kormánykoalíció közös jelöltje a szélsőjobboldali Călin Georgescut.
Az SOS Románia párt képviselőházi frakcióvezetője, Dumitru Coarnă hétfőn bejelentette, hogy az ellenzéki pártok kedden nyújtják be a parlamentbe a bizalmatlansági indítványt a kormány ellen.
A kommunizmus ideje alatt a Romániából legálisan és illegálisan kivándorlók számáról tett közzé bejegyzést a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) hétfőn.
Egy orosz oligarchának is köze van a legnagyobb romániai NATO-támaszpont, a Konstamca megyei Mihail Kogălniceanu bázis felújításához – derült ki hétfőn.
A Románia, előre! szövetség a nyugati, demokratikus Romániát óhajtó szavazók egyik fő választási lehetősége – jelentette ki hétfőn Crin Antonescu. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a koalíció közös államfőjelöltje tiszteletben tartja az etnikumokat.
Az Egyesült Államok és az Európai Unió is az ENSZ közgyűlése elé terjeszt egy-egy határozattervezetet az ukrajnai háború befejezéséről, és Marcel Ciolacu miniszterelnök szerint Romániának mindkettőt támogatnia kell.