James Edwin „Trey” Trainor és Marcel Ciolacu az elnökválasztásról egyeztetett szombaton
Fotó: Gov.ro
A május 4-ei romániai elnökválasztás megszervezése minden demokratikus normának eleget tesz – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton a Victoria-palotában, az amerikai Szövetségi Választási Bizottság alelnökével, James Edwin „Trey” Trainorral folytatott megbeszélésen.
2025. május 03., 20:342025. május 03., 20:34
A kabinet sajtóirodájának közleménye szerint az egyeztetésen a miniszterelnök leszögezte, hogy a kormánynak az elnökválasztási folyamattal kapcsolatos hatásköre kizárólag a szervezésre, logisztikára korlátozódik, illetve a belügyi szervek révén feladata még a választási incidensek megelőzése, a szavazólapok őrzése és a szavazókörzeteknél tevékenykedők technikai felkészítése.
Marcel Ciolacu azt is hangsúlyozta, hogy „határozott ellenvetését” fejezte ki minden olyan kezdeményezéssel kapcsolatban, amely a különféle közösségimédia-platformok korlátozására, cenzúrázására vagy letiltására irányult a választási kampány időszakára.
– idézték az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményben a kormányfőt.
A tájékoztatás szerint az amerikai tisztviselő méltányolta a román hatóságoknak a párbeszédre való nyitottságát és a választások megszervezésében illetékes intézmények, valamint az Állandó Választási Hatóság és a Központi Választási Iroda által tanúsított átláthatóságot.
Románia azért erős demokrácia, mert rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel felveheti a harcot a demokráciájának alapjaira törő manipulációval szemben” – jelentette ki James Edwin „Trey” Trainor.
A Victoria-palotában folytatott megbeszélésen a román kormányt a miniszterelnök mellett Marian Neacșu kormányfőhelyettes, Cătălin Predoiu kormányfőhelyettes és belügyminiszter, valamint a miniszterelnöki kancellária vezetője, Radu Oprea képviselte.
de elutasította a találkozót George Simionnal, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjével és Victor Ponta független jelölttel is.
Amint arról korábban írtunk, az Egyesült Államok választási megfigyelőket küldött Romániába az elnökválasztás előtt – közölte pénteken egy magas rangú amerikai tisztségviselő, akit a Reuters idézett. Egy kis időt fogunk eltölteni a (román) kormánnyal, hogy beszélgessünk a választás menetéről, majd (...) vasárnap ténylegesen elmegyünk a szavazóhelyiségekbe, és megnézzük, hogyan szavaznak az emberek” – mutatott rá James E. Trainor, az amerikai szövetségi választási bizottság megbízottja.
Az Egyesült Államok választási megfigyelőket küldött Romániába az elnökválasztás előtt – közölte pénteken egy magas rangú amerikai tisztségviselő, akit a Reuters idézett.
Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).
A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.
A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
szóljon hozzá!