A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) csütörtöki jelentése szerint az utóbbi 24 órában 9785 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel és 36, koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak.
Csütörtöktől hegyvidéken, péntek reggeltől pedig az ország keleti, déli és központi részein fokozatosan felerősödik a szél – tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az országos bruttó átlagbér 2021 novemberében 5944 lej volt, 171 lejjel (3 százalékkal) nagyobb, mint az előző hónapban; a nettó átlagbér 3645 lej volt, 101 lejjel (2,8 százalékkal) nagyobb az októberinél.
A koronavírus omikron variánsa rekord számú személyt fertőz meg szerte a világon, és annak ellenére, hogy enyhe lefolyású betegséget okoz, a szakemberek szerint az előző változatokhoz hasonlóan nagy nyomást gyakorolhat az egészségügyi rendszerekre.
A Giurgiu megyei Bolintin Vale több lakója tüntetett szerda este, miután aznap elhunyt a kórházban egy férfi, akit három nappal korábban a helyi roma közösség tagjai bántalmaztak.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnöke, Mihai Culeafă szerdán sajtótájékoztatón közölte, hogy az elmúlt héten 37 áram- és gázszolgáltatót ellenőriztek.
A három tanügyi szakszervezeti szövetség csütörtökön tiltakozó akciókat szervez a kormány épülete, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bukaresti székháza előtt.
A munkaügyi minisztérium idén 200 millió lejes keretösszeget biztosít az Országos Nyugdíjpénztáron (CNPP) keresztül nyújtott gyógyfürdőjegyekre – derül ki a tárca által szerdán közvitára bocsátott kormányhatározat-tervezetből.
Hat ezrelék fölé emelkedett az aktív fertőzöttek száma szerdán Kolozsváron. Kolozs megye mellett Suceava és Temes megye is vörös zónának minősül.
Ötezer lej bírságot rótt ki az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Diana Șoșoacă szenátorra, amiért diszkrimináló kijelentéseket tett Raed Arafat belügyi államtitkárra vonatkozóan.
A kormánynak eleget kell tennie a polgárok elvárásainak, akik konkrét megoldásokat várnak a koronavírus-járvány és az energiaválság hatásainak enyhítésére és az országos helyreállítási terv maradéktalan gyakorlatba ültetésére.
A legutóbbi tájékoztatás óta 8600 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – 261-gyel kevesebbet, mint egy nappal korábban – több mint 61 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán.
Még nem fizették ki teljesen a tanároknak a 2021. májusi tananyagpótló órákért járó pénzt, jövő hónapban azonban pótolják a mulasztást – ígéri Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
December 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezte a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egyik képviselője. Marian Lazăr törvénytervezetet nyújtott be erről a parlamentben.
Az oktatás az éghajlatváltozásra adott válaszlépések javításának egyik alappillére – jelentette ki kedden Klaus Iohannis.
Már Romániában is bizonyított a közösségi terjedés a koronavírus omikron variánsa esetében – derül ki az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) adataiból.
Több tízezer romániai internetfelhasználó kapott tavaly július óta zsaroló e-maileket – hívták fel a figyelmet kedden a Bitdefender kiberbiztonsági szakemberei.
Különösen hideg időre és fagyra figyelmeztető előrejelzést adtak ki kedden a meteorológusok az ország egész területére. Ez kedd este 8 órától csütörtök este 6 óráig érvényes.