Vita az EP-szavazásról

Az RMDSZ EP-választásokon való indulását kifogásolja a PRM. Visszaküldte tegnap a választási törvény kidolgozásáért felelős bizottságnak az európai parlamenti (EP) választásokat szabályozó jogszabály tervezetét a képviselőház, mivel az a honatyák szerint javításra szorul, és összhangba kell hozni a hasonló európai gyakorlattal. A tervezet vitája során Petru Cãlian konzervatív párti képviselő azt kifogásolta, hogy az nem tartalmazza pártja javaslatát, amely a tetszés szerinti listás szavazás bevezetésére vonatkozott, ezért további bizottsági egyeztetést szorgalmazott.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. december 07., 00:002006. december 07., 00:00

Közölte, amennyiben nem küldik vissza a dokumentumot, a Konzervatív Párt nem szavazza meg. A tervezet visszaküldése mellett emelt szót Olguþa Vasilescu nagy-romániás és Vasile Puºcaº szociáldemokrata képviselő is.
Cristian Diaconescu, a Demokrata Párt frakcióvezetője úgy vélte, a tervezet jelenlegi formájában „a többség álláspontját tükrözi azzal kapcsolatosan, milyen módon működjön az ország képviselete az Európai Parlamentben”. A politikus szerint lehetnek még más kritériumok, amelyeket figyelembe kell venni a dokumentumban, ezek rögzítése azonban a pártok politikájának függvénye.
Lucian Bolcaº nagy-romániás képviselő az RMDSZ EP-választásokon való indulási joga ellen emelt szót, mivel úgy vélte, az Európai Parlament politikai fórum, amelynek nem lehetnek tagjai civil szervezetek, így a kisebbségek szervezetei sem. Bolcaº szerint a törvény szövegének elfogadása azzal a kitétellel együtt, amely lehetővé teszi a kisebbségi szervezetek indulását, „trójai falóként” működne az EP-ben.
Az RMDSZ részéről Márton Árpád emlékeztetett, az alkotmány lehetővé teszi, hogy a választásokon kisebbségi szervezetek is induljanak. Egyben elvetette az egyéni választókörzetes szavazás lehetőségét, leszögezve, hogy a vonatkozó európai szabályozás nem teszi lehetővé a listás szavazáson kívül más rendszer alkalmazását. Hozzátette, az RMDSZ szerint a tervezet megfelel az európai követelményeknek, ezért támogatja azt.
A Pro Democratia Egyesület a nap folyamán nyílt levélben kérte a képviselőház tagjait a tervezet elutasítására és a szöveg módosítására. A szervezet szerint ugyanis a zárt, országos listás szavazás minimális választói beleszólást tesz lehetővé a jelöltek személyét illetően, ezért a nyolc fejlesztési régión alapuló területi listás, tetszés szerinti választási módszer bevezetését javasolta. Ennek értelmében a választók dönthetnék el, milyen sorrendben szerepeljenek a listán a jelöltek.
A tervezetet egyébként két hete a szenátus is elvetette, a bizottság várhatóan hétfőn terjeszti be a módosított szöveget a parlament elé.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 29., csütörtök

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség vitatja az alkotmánybíróság döntését a vagyonnyilatkozatok felfüggesztéséről

Közleményben reagált csütörtök este az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) arra, hogy az alkotmánybíróság törölte a vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok közzétételi kötelezettségét.

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség vitatja az alkotmánybíróság döntését a vagyonnyilatkozatok felfüggesztéséről
2025. május 29., csütörtök

Sorin Grindeanu: A kormányprogram soha nem a Cotroceni-palotában készül, az államfő csak tájékozódni akart

Sorin Grindeanu ügyvivő szociáldemokrata elnök csütörtökön kijelentette, hogy a kormányprogram nem a Cotroceni-palotában készül, Nicușor Dan csak azzal a szándékkal konzultált a parlamenti pártokkal, hogy tájékozódjon.

Sorin Grindeanu: A kormányprogram soha nem a Cotroceni-palotában készül, az államfő csak tájékozódni akart
2025. május 29., csütörtök

Ocnele Mari, a felelőtlen sókitermelés intő példája

Az olténiai Ocnele Mariban 2001 szeptemberében következett be tragédia, amikor beomlott egy sóbánya boltozata, és a felszínen keletkezett kráterben több lakóház is eltűnt. Csak a véletlenen múlt, hogy a katasztrófa nem követelt emberéleteket.

Ocnele Mari, a felelőtlen sókitermelés intő példája
2025. május 29., csütörtök

Oktatási reformokhoz köti az újabb kormányzati szerepvállalást Daniel David

Daniel David egy csütörtöki kolozsvári sajtóeseményen kijelentette, hogy bizonyos feltételekkel továbbra is oktatási miniszter maradhat.

Oktatási reformokhoz köti az újabb kormányzati szerepvállalást Daniel David
2025. május 29., csütörtök

Kétszáz településen okozott károkat az áradás: Nicușor Dan a hatóságok gyors beavatkozását sürgeti

Nicușor Dan államfő csütörtökön közölte, hogy valós időben tájékoztatják az áradásokról, és gyors beavatkozásra kérte a hatóságokat az emberéletek és az anyagi javak védelmében.

Kétszáz településen okozott károkat az áradás: Nicușor Dan a hatóságok gyors beavatkozását sürgeti
2025. május 29., csütörtök

A PSD vezetője szerint nincs baj azzal, ha inkább ellenzékből támogatnának egy kisebbségi kormányt

Senki sem kényszerítheti a Szociáldemokrata Pártot (PSD) arra, hogy ne szavazzon meg egy kisebbségi kormányt – így reagált a párt ügyvivő elnöke, Soin Grindeanu csütörtökön arra a felvetésre, hogy hajlandóak-e belépni a soron következő kormányba.

A PSD vezetője szerint nincs baj azzal, ha inkább ellenzékből támogatnának egy kisebbségi kormányt
2025. május 29., csütörtök

Viharos idő jön, Erdély, a Partium és a Bánság is érintett

Viharos időjárásra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást bocsátott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére.

Viharos idő jön, Erdély, a Partium és a Bánság is érintett
2025. május 29., csütörtök

Nicuşor Dan: politikus, nem pedig technokrata miniszterelnökre van szükség

A leendő kormányt politikusnak kell vezetnie, nem pedig egy technokrata miniszterelnöknek – szögezte le csütörtökön Nicuşor Dan államfő.

Nicuşor Dan: politikus, nem pedig technokrata miniszterelnökre van szükség
2025. május 29., csütörtök

A lehetséges koalíció pártjai munkacsoportot hoznak létre a költségvetési hiány csökkentésére

Munkacsoport létrehozásában állapodott meg a négy „Európa-barát” párt és a nemzeti kisebbségi frakció a költségvetési hiány lefaragása érdekében a Nicușor Dan államfő által kezdeményezett szerdai egyeztetéseken.

A lehetséges koalíció pártjai munkacsoportot hoznak létre a költségvetési hiány csökkentésére
2025. május 28., szerda

Fritz: nem lenne ördögtől való, ha nem a PSD miniszterelnök-jelöltje alakítana kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a párt által javasolt deficitcsökkentő intézkedéseket ismertette az államfővel a Cotroceni-palotában tartott keddi informális konzultáción – számolt be a sajtónak a találkozó után Dominic Fritz.

Fritz: nem lenne ördögtől való, ha nem a PSD miniszterelnök-jelöltje alakítana kormányt