Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A hatóságok karantén alá vonták vasárnap a bánsági Facsád (Făget) várost és a hozzá tartozó három települést – közölte a Temes megyei prefektúra.
2020. július 26., 16:252020. július 26., 16:25
Az intézkedést azzal indokolták, hogy az utóbbi napokban 47 új koronavírus-fertőzött lakost azonosítottak, és sok személy került közvetlen kontaktusba velük.
A helyi katasztrófavédelmi bizottság határozatát rendelettel erősítette meg az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.
A hatóságok gondoskodnak a rászorulók ellátásáról.
A lezárt területen lakó polgárok tájékoztatására létrehozták a 0800 800 358-as zöld számot.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke utasította el azt a forgatókönyvet, hogy Ilie Bolojan ügyvivő államfő legyen a kormánykoalíció jelöltje a májusi, megismételt elnökválasztáson.
Az EBESZ parlamenti közgyűlésének romániai küldöttségét vezető Iulian Lőrincz, illetve az USR szenátusi frakcióvezetője, Ștefan Pălărie szerdán Maria Telaliannal, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának igazgatójával tárgyalt.
Őrizetbe vett a Szervezettbűnözés- és Terrorelleni Ügyosztály (DIICOT) három kábítószercsempészt, akik rendhagyó módon próbálták feltűnés nélkül Bukarestbe juttatni a Spanyolországból becsempészett közel 30 kilogramm kábítószert.
Megússza a 30 millió euró kenőpénz elfogadása miatt alapfokon kapott 11 év és nyolc hónap börtönbüntetést Bukarest ötödik kerületének volt polgármestere, Marian Vanghelie.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán ismételten arról beszélt, hogy a kormánykoalíció jövője Crin Antonescu elnökválasztási győzelmétől függ.
Az erdészeti szakszervezetek szerdán 10 és 14 óra között a kormány székhelye előtt tüntetnek az erdészeti alkalmazottak fizetését 25 százalékkal csökkentő jogszabály ellen.
Elena Lasconi és Nicușor Dan sem hagyta szó nélkül Klaus Iohannis exelnök által magánrepülőgépekre költött összegeket, az AUR pedig közleményben kommentálta a kiadások nyilvánosságra hozását.
Bárkit szívesebben látna a válaszadók többsége Crin Antonescu helyett a hárompárti bukaresti kormánykoalíció közös államfőjelöltjeként – derül ki egy friss felmérésből.
A választási folyamat menetrendjét rögzítő kormányhatározatnak megfelelően március 20-án, csütörtökön kiderül, hogy kik indulnak a májusi államfőválasztáson.
Összesen 113 millió lejt fizetett az elnöki hivatal Klaus Iohannis idén lemondott államfő repülőútjaira – derült ki kedden este, miután az elnöki hivatal nyilvánosságra hozta a volt elnök 2015 januárja és 2025 februárja közötti repülőútjainak költségeit.
szóljon hozzá!