Rászokás. Az utóbbi tíz évben Romániában több mint 15 százalékkal nőtt a dohányzók aránya
Fotó: Gecse Noémi
A 13 és 15 év közöttiek egyharmada, azaz több mint 220 ezer romániai gyerek legalább egyszer már rágyújtott, ami rendkívül nagy veszélyeket rejt magában a társadalomra nézve, ám a Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint a hazai dohányzásellenes kampányok csupán „félénk ki lépések”. Az orvosok újfent hangsúlyozzák: az ízesített, illetve az elektromos cigaretták is rengeteg veszély hordoznak magukban.
2021. április 24., 17:342021. április 24., 17:34
Vészesen nő a dohányzó fiatalok száma – nemcsak nemzetközi szinten, Romániában is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikái szerint jelenleg a Föld lakosságának 1,1 milliárd lakója cigarettázik, és az előrejelzések alapján ez a szám 2025-ig 1,6 milliárdra emelkedhet. Corina Mărginean, a Maros megyei Stop fumat! (Megállj a dohányzásnak!) nevű központ szakorvosa szerint, bár az évek során számos megszorítással kell szembesülniük, a dohánygyártó cégek még mindig jobb és hatékonyabb reklámozási stratégiával rendelkeznek, mint azok a kormányprogramok vagy civil kezdeményezések, amelyeknek segítségével megpróbálják lebeszélni a fiatalokat a cigarettázásról. A marosvásárhelyi tüdőgyógyász szerint pénzügyileg szinte lehetetlen felvenni a versenyt a gyártókkal, akik mindent elkövetnek termékeik eladása érdekében.
Corina Mărginean úgy véli, nem véletlen, hogy a dohányzók csaknem 80 százaléka a gyengén vagy közepesen fejlett országokból származik, mint amilyen például Románia is. A szegénység és az iskolázatlanság egyenes arányban növeli a dohányzók számát. Az utóbbi tíz évben Romániában több mint 15 százalékkal nőtt a dohányzók aránya. „Mindez a 15 és 24 év közötti fiataloknak tulajdoníthatóan – magyarázta lapunknak Mărginean doktornő. –
Kérdésünkre, hogy miért fordulhat ez elő, hiszen az utóbbi években az iskolák is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a fiatalok felvilágosítására, a marosvásárhelyi orvos félénk kis lépésekhez hasonlította a hazai dohányzásellenes kampányokat.
A helyzetet az sem árnyalja, hogy sok fiatal ízesített, úgymond light cigarettát szív, vallja Ábrám Zoltán orvosprofesszor, aki maga is a dohányzási szokások tanulmányozásával foglalkozik. „Egy picit térjünk vissza az időben – javasolta a marosvásárhelyi egyetemi tanár. A cigizés valamikor az 50-es években kezdett divatba jönni, és elterjedni. Szinte fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az orvostudomány kimutassa azt, amire sokáig csak gyanakodott: az 1980-as esztendők vége felé vált egyértelművé, hogy a cigarettázás tüdődaganatot okoz.
Fotó: Gecse Noémi
Ez szinte olyan, mint amikor valaki egy újabb gyököt ad egy kábítószerhez, mondván, hogy ez egészen más, és így már legális a forgalmazása és fogyasztása. Ez egy olyan cselezés, amellyel a gyártó időt próbál nyerni – fogalmazott a professzor.
Egy másik nagy gondot az elektronikus cigaretták térhódításában vél felfedezni. Azon túl, hogy még egy jó ideig újdonságnak számítanak, az áruk is kedvezőbb a hagyományos cigarettákénál, ami egy fiatal számára nem elhanyagolandó tényező. A WHO arra figyelmeztet, nincsenek meggyőző adatok arról, hogy az e-cigaretta bizonyíthatóan segítene a dohányzásról való leszokásban. Számos egyéb olyan hatékony és biztonságos terápiás lehetőség áll a nikotinfüggők rendelkezésére, amelyeknek nincsenek káros mellékhatásaik. Corina Mărginean ennél is markánsabban fogalmaz.
– hangsúlyozza a Stop fumat! központ vezetője.
Noha az elektronikus cigarettákat a gyártók úgy reklámozzák, mint a nikotinfogyasztás egyik legbiztonságosabb formáját, az orvostudomány egészen más véleményen van. Azt mindenki elismeri, hogy valamivel kevésbé kártékony a hagyományos cigarettáknál, mégis számos kockázatot rejtenek magukban.
Fotó: Pinti Attila
Az aránylag új termék egy olyan vegyületet tartalmaz, amely fagyálló hatással bír, és igen toxikus tud lenni az emberi szervezetre. A dietilén-glikol mellett más veszélyes anyagokat is tartalmaznak az e-cigik, például nitrózaminokat, amelyek rákos megbetegedésekhez vezethetnek. Ezekkel ugyan közvetlenül nem érintkezhet a használó, de ha megsérül vagy eltörik az eszköz, akkor kiszabadulhat a veszélyes anyag. Ugyanakkor tetramethylpyrazine is található bennük, amely hosszú távon agykárosodást okozhat. A WHO szerint az e-cigaretták használata növeli a különböző szív- és tüdőbetegségek kockázatát, különösen veszélyes a fejlődés alatt álló tinédzserek agyára, és károsíthatja a növekvő magzatot.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
szóljon hozzá!