Fotó: Facebook/Gabriela Firea
Lemondott Gabriela Firea a családügyi tárca éléről, miután Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken délután behívta őt egyeztetésre a kormánypalotába az idősotthonokban tapasztalt visszaélések főszereplőjéhez fűződő viszonya miatt.
2023. július 14., 14:242023. július 14., 14:24
2023. július 14., 15:092023. július 14., 15:09
A kormányfővel folytatott egyeztetés után Firea a Facebook-oldalán jelentette be, hogy távozik hivatalából.
A posztban védelmébe vette az idősotthonok ügyében szintén érintett, és tanúként kihallgatott volt tanácsosát, Ligia Gheorghet.
Mint fogalmazott, mindkettejüknek azért kell fizetniük, mert bíztak az emberekben. Gheorghe és az idősotthonokat működtető Ștefan Godei kapcsán azt írta: ahova Gheorghe követte őt, vele tartott Godei is, sofőrként és „mindenesként”, tanácsosa pedig segítette Godeit az idősotthonokat működtető egyesület létrehozásában, de sohasem dolgozott ott, és nem tudott az ottani rendellenességekről, mint ahogy ő maga sem.
Amikor aztán megjelent az első cikk az idősotthonokról, felbontotta a tanácsosi szerződését.
A távozó miniszter úgy fogalmazott: miközben akadnak olyan politikusok, akik nem csupán nem tesznek semmit, de még akadályozzák is a megkezdett projekteket, de megtehetik, mivel bizonyos érdekcsoportok támogatják őket, ő nem tartozik semmilyen érdekcsoporthoz sem.
Néhány perccel ezelőtt találkoztam Marcel Ciolacu miniszterelnökkel, és benyújtottam lemondásomat a család-, ifjúság- és esélyegyenlőségi miniszteri tisztségemről.
Nincs miért szégyenkeznem, nincs bűntudatom, nem fogadtam volna el, hogy valakivel valami rossz történhet anélkül, hogy reagáltam volna.
Azért távozom, hogy a miniszterelnök nyugodtan dolgozhasson a románok számára jó gazdasági és szociális projekteken, a PSD és a PNL miniszterei pedig folytathassák munkájukat. Ebben az ellenem, mint kormánytag ellenem irányuló totális háború légkörében nem lehet normális munkát folytatni. (…)
Éppen ezért egyelőre nagy szomorúsággal hagyom ott mindazt, amit a fővárosi szociáldemokrata csapattal közösen tettem és építhettem volna, és távozom a PSD bukaresti szervezetének elnöki tisztségéből, amelyben határozott időre felfüggesztem a tagságomat” – fogalmazott Firea.
A lemondott tárcavezető ugyanakkor leszögezte: teljes mértékben ártatlan, és ezt a bíróságon is bizonyítani fogja.
„De ami az elmúlt tíz napban velem és a családommal történt, megmutatta, hogy
– írta bejegyzésében Firea.
Mint arról beszámoltunk, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetése az értesülések szerint még csütörtökön ultimátumot adott Fireának, amely szerint ha hétfőig nem mond le, akkor a pártvezetés hétfő délelőtti ülésén megvonják tőle a politikai bizalmat.
A miniszterelnök ugyanis a csütörtöki kormányülés elején elmondta: Marius Budăi munkaügyi miniszterrel is beszélt, mielőtt az ugyenezen ügy miatt aznap benyújtotta lemondását.
Hétfőig kapott gondolkodási időt Gabriela Firea családügyi miniszter a PSD vezetőitől, hogy benyújtsa lemondását az idősotthonokban tapasztalt visszaélésekben való érintettsége miatt, ha nem teszi meg, megvonják tőle a politikai támogatást.
Mint megírtuk, Lucian Romașcanu, a PSD szóvivője a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta: Firea magyarázattal tartozik arról, milyen viszonyok fűzik a bentlakókkal szemben embertelen bánásmódot alkalmazó Ilfov megyei idősotthonokat üzemeltető Ștefan Godeihez.
Godei 2021 januárja és 2023 februárja között állt PSD törvényhozójaként is tevékenykedő Gabriela Firea szenátori irodájának alkalmazásában, és havi 3000 lej fizetésben részesült.
Ezt megelőzően, 2016 júliusa és 2021 decembere között a férfi Bukarest főpolgármesteri hivatalánál dolgozott gépkocsivezetői beosztásban.
Gabriela Firea jelenlegi családügyi miniszter alkalmazottjaként dolgozott korábban az idős embereket borzalmas körülmények között tartó otthonokat működtető szervezet vezetője. A tárcavezető továbbra is ártatlannak tekinti magát.
A városháza nem sokkal azután kötött munkaszerződést Godeijel, hogy Firea elnyerte a főpolgármesteri tisztséget.
Korábban ugyanakkor az idős személyeket embertelen körülmények között tartó otthonok vezetője Voluntari városának futballklubjánál is dolgozott, márpedig tudni kell, hogy a Bukarest közeli települést 23 éve Florentin Pandele polgármester, Gabriela Firea férje irányítja.
Firea korábban tagadta, hogy ismerné a férfit, és mindvégig politikai támadásoknak nevezte a botrányban való érintettségéről szóló állításokat, sajtóbeszámolókat. A családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségért felelős szociáldemokrata miniszter csütörtökön állásfoglalásban reagált a friss leleplezésekre, leszögezve: Ştefan Godei sohasem volt az ő sofőrje.
Ezzel egy időben a vádak kereszttüzébe került családügyi miniszternek a nyomozás során tanúként kihallgatott volt tanácsosa is érintett az idősotthonok ügyében, a szociáldemokrata tárcavezető nővére pedig a visszaélések ideje alatt a voluntari szociális gondozási igazgatóság vezetője volt. Ligia Gheorghe miniszteri tanácsos a napokban arra hivatkozva kérte munkaszerződésének felfüggesztését a voluntari idősotthonokban történtekkel kapcsolatos ügyészségi nyomozás idejére, hogy ne befolyásolja Firea és a minisztérium megítélését.
A jövő évi helyhatósági választásokon ismét Bukarest főpolgármesteri tisztségére pályázó – a tisztséget korábban egy mandátum erejéig már ellátó – Firea korábban is azzal védekezett, hogy az időseket vagy a fogyatékkal élőket ellátó otthonok akkreditálása vagy ellenőrzése nem tartozik a tárca hatáskörébe, neki pedig nem volt tudomása az idősotthonokban zajló tevékenységről.
Lemondott tisztségéről Marius Budăi munkaügyi miniszter az ország több idősotthonában kitört botrányok miatt.
A betegek ápolása és gyógyulása nagymértékben az orvosi asszisztenseken múlik – fogalmazott az egészségügyi miniszter.
Hétfőn kezdődik a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország hat dél-romániai megyéjében.
Több mint 1,3 tonnányi halat és halkészítményt vontak ki Romániában forgalomból, mert az élelmiszerek nem feleltek meg a hatályos szabályoknak – közölte honlapján az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Az április 30. és május 9. közötti héten a román rendőrök és schengeni partnereik feltartóztattak 880 személyt, illetve lefoglaltak 78 járművet és 39 okmányt, amelyekre a Schengeni Információs Rendszer (SIS) figyelmeztető jelzése volt érvényben.
Fokozott légköri instabilitásra és bőséges csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki vasárnap az ország 14 megyéjére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Továbbra is terjed a kanyarójárvány Romániában – nyilatkozta szombaton Vasluiban az egészségügyi miniszter, és ismét javasolta az oltatlan gyermekek és felnőttek beoltását.
Több mint 560 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában a közúti közlekedési szabályok megszegése miatt, és 15 országosan körözött személyt vettek őrizetbe.
Tüntetésre készülnek a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozó szakszervezeti tagok az ágazat alulfinanszírozottsága miatt.
szóljon hozzá!