Újabb bűnvádi eljárás indult a börtönbüntetését töltő Liviu Dragnea volt szociáldemokrata pártelnök ellen

Újabb bűnvádi eljárás indult a börtönbüntetését töltő Liviu Dragnea volt szociáldemokrata pártelnök ellen

Aki mer az nyel? Újabb bűncselekmények gyanújával vizsgálják a volt pártelnököt

Fotó: PSD

Újabb bűnvádi eljárás indult Liviu Dragnea ellen, ezúttal hatalommal való visszaélés, illetve befolyással való üzérkedés vádjával,  Donald Trump amerikai elnök 2017-es beiktatási ceremóniáján való részvételének körülményeivel kapcsolatban – írja az Agerpres az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) csütörtöki közleményére hivatkozva.

Hírösszefoglaló

2021. január 14., 23:122021. január 14., 23:12

Dragneát, aki az állítólagos bűncselekmények elkövetésének idején a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke volt, azzal vádolják, hogy pártelnöki tisztségét felhasználva visszaélt tekintélyével és befolyásával, hogy ezáltal ő maga vagy egyes kedvezményezettjei illetéktelen haszonhoz jussanak.

Ugyanabban az ügyben befolyás megvásárlásával vádolják Gheorghe Dumitrescut, aki az állítólagos bűncselekmények elkövetésének idején parlamenti tanácsadó volt.

A vádhatóság szerint egy, az ügyben gyanúsítottként szereplő üzletember révén Dragnea egy 250 ezer dollár értékű juttatáscsomag kedvezményezettje lett, amely biztosította számára Donald Trump államfő beiktatási ceremóniáján való részvételt.

Ugyanakkor – állítják a nyomozók – a Dragnea által kapott kedvezmények között szerepel egy 30 ezer dollár értékű lobbi- és politikai tanácsadási szolgáltatás pártja számára.

„A pénzt állítólag 2017 májusában fizették ki egy, a Brit Virgin-szigeteken székhellyel rendelkező offshore cég ciprusi bankszámláiról, amelyet a román üzletember két másik, az ügyben gyanúsított személy segítségével ellenőrzött” – közölték az ügyészek.

Liviu Dragnea állítólag az ügyben gyanúsított román üzletember javára üzérkedett azzal a befolyással, amelyet a miniszterelnökkel és a román kormány más tagjaival szemben gyakorolt, és megígérte neki, hogy a kormány támogatja üzleti érdekeit, különösen a katonai és a hírszerzési területen.

A nyomozók azt is állítják, hogy Liviu Dragnea, 2017 májusa és októbere között, felhasználta politikai pártelnöki tisztségéből fakadó tekintélyét és befolyását Gheorghe Dimitrescu, valamint két másik személy ellen annak érdekében, hogy saját maga és pártja jogtalan előnyhöz jusson egy 100 ezer dollár értékű lobbiszolgáltatás révén, megsértve ezáltal a politikai pártok finanszírozásáról szóló 2006/334-es törvény rendelkezéseit. A szolgáltatást állítólag egy amerikai cég nyújtotta azzal, hogy előkészítette és megszervezte Dragnea találkozóit magas rangú amerikai tisztségviselőkkel.

A lobbiszolgálatás valódi haszonélvezőinek – Dragnea és pártja – eltitkolása céljából a 100 ezer dollárt egy román-amerikai állampolgár tulajdonában lévő New York-i székhelyű cégen keresztül intézték – következtették ki az ügyészek. A cégtulajdonos Romániában visszakapott 100 ezer eurót, többek között egy rokona, valamint Gheorghe Dimitrescu közreműködésével.

A DNA szerint Liviu Dragnea, a Gheorghe Dimitrescutól kapott juttatásokért cserébe megígérte, hogy eléri azt, hogy Dimitrescut Románia bonni főkonzuljának nevezzék ki, ami meg is történt.

A PSD volt elnökét csütörtökön idézték be a korrupciós ügyészségre, hogy tudomására hozzák a fenti vádakat.

Liviu Dragneát jelenleg a rahovai börtönben tartják fogva, miután 2019 májusában három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélésre való felbujtás miatt a Teleorman megyei gyermekjogvédelmi igazgatóságnál történt fiktív alkalmazások ügyében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

Süket fülekre találtak a posta vezetőségénél a dolgozók követelései

Patthelyzet állt elő a Román Postánál Bogdan Ivan kutatásért, digitalizációért és innovációért felelős miniszter szerint, aki úgy véli, hogy a vezetőség „süket” a szakszervezet követeléseire.

Süket fülekre találtak a posta vezetőségénél a dolgozók követelései
2024. március 22., péntek

Air Schengen: „utasbarátabbá” tették a gyerekek be- és kiléptetésére vonatkozó feltételeket

Mégsem bonyolítják túl a romániai hatóságok a kiskorúak külföldre utazásának feltételeit az országnak a schengeni légtéréhez történő március 31-ei csatlakozása után, „utasbarátabbá” tették a korábban bejelentett intézkedéseket.

Air Schengen: „utasbarátabbá” tették a gyerekek be- és kiléptetésére vonatkozó feltételeket
2024. március 22., péntek

Hiába ígért Iohannis 2,5 százalékot, Románia még a GDP 2 százalékát sem költötte védelmi kiadásokra tavaly

A NATO főtitkári tisztségére frissen bejelentkezett Klaus Iohannis román államfő ígéretei ellenére Románia nem hogy a bruttó hazai terméke 2,5 százalékát nem költötte védelmi kiadásokra tavaly, de a szint még a kötelező 2 százalékot sem érte el.

Hiába ígért Iohannis 2,5 százalékot, Románia még a GDP 2 százalékát sem költötte védelmi kiadásokra tavaly
2024. március 22., péntek

Elvitte egy körre a családi autót három tinédzser, fának ütköztek, majd felborultak

Három tizenéves sérült meg péntekre virradóan, amikor a család autójába ültek, és nekiütköztek egy fának, majd felborultak – közölte a Vrancea megyei rendőrség pénteken.

Elvitte egy körre a családi autót három tinédzser, fának ütköztek, majd felborultak
2024. március 21., csütörtök

Béremelést követelnek, tiltakozni készülnek a sport- és ifjúsági igazgatóságok dolgozói

Tiltakozó akciókat jelentett be csütörtökön az Országos Sport- és Ifjúsági Szakszervezet (SNST).

Béremelést követelnek, tiltakozni készülnek a sport- és ifjúsági igazgatóságok dolgozói
2024. március 21., csütörtök

Más kategóriákhoz képest jelentősebb béremelést kapnak a védelmi minisztérium alkalmazottai

A kormány csütörtökön elfogadta a védelmi, közrendvédelmi és nemzetbiztonsági intézményekben dolgozók fizetésének, valamint a katonai missziókban, gyakorlatokon és kiképzésen való részvételért járó illetmény emeléséről szóló sürgősségi rendeletet.

Más kategóriákhoz képest jelentősebb béremelést kapnak a védelmi minisztérium alkalmazottai
2024. március 21., csütörtök

Ezentúl a szökevények maguk kell állják hazaszállításuk több ezer euróra rúgó költségeit

Jóváhagyta a bukaresti kormány csütörtöki ülésén azt a törvénytervezetet, amely szerint a börtönbüntetésük elől külföldre menekülő elítélteknek maguknak kell majd állniuk a hazaszállításuk költségeit.

Ezentúl a szökevények maguk kell állják hazaszállításuk több ezer euróra rúgó költségeit
2024. március 21., csütörtök

Szigorítja az illegális fakitermelés és falopás büntetését az új erdészeti törvénykönyv tervezete

A kormány csütörtökön jóváhagyja az új erdészeti törvénykönyv tervezetét, amely szigorítja az illegális fakitermelés és falopás büntetését – közölte a kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Szigorítja az illegális fakitermelés és falopás büntetését az új erdészeti törvénykönyv tervezete
2024. március 21., csütörtök

Nyakukon négy választás: közösségek életét fellendítő beruházásokat, vízhálózatok építését támogatja a kormány

A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyja az 50 millió lejt meghaladó, regionális érdekeltségű beruházások támogatási programját – jelentette be a kormányülés kezdetén Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Nyakukon négy választás: közösségek életét fellendítő beruházásokat, vízhálózatok építését támogatja a kormány
2024. március 21., csütörtök

Ha ingyen sört nem is, ingyen vizet kötelesek lesznek adni a vendéglők egy új törvény értelmében

A romániai éttermek, étkezdék és más vendéglátóhelyek kötelesek lesznek ingyenesen biztosítani a csapvizet a vízminőségről szóló új törvény értelmében.

Ha ingyen sört nem is, ingyen vizet kötelesek lesznek adni a vendéglők egy új törvény értelmében