Varujan Vosganian (archív felvétel)
Fotó: Alde.ro
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) azt javasolta a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), hogy 19 miniszterből álló kormányt hozzanak létre, amelyben 4 tárcát az ALDE, 4-et pedig a Pro Románia párt kap meg – közölte pénteken Iaşi-ban Varujan Vosganian parlamenti képviselő, az ALDE alelnöke.
2019. augusztus 09., 22:112019. augusztus 09., 22:11
2019. augusztus 10., 09:212019. augusztus 10., 09:21
Az ALDE azt is kérte a PSD-től, hogy a szállításügyi és regionális fejlesztési minisztérium közül az egyiket, illetve az oktatási és az egészségügyi tárca közül egyiket engedje át az ALDE-nak vagy a Pro Romániának – tájékoztatott az Agerpres.
Azt is hangoztatta, hogy az ALDE álláspontja szerint szükség van a kormányprogram felülvizsgálatára és aktualizálására, Viorica Dăncilă miniszterelnöknek pedig szeptemberben át kell alakítania kabinetjét.
Az ALDE vezetősége választási szövetség létrehozását szorgalmazza a Pro Románia párttal, és ezen szövetség célkitűzései közé tartozik a kormányátalakítás és a kormányzás újragondolása, valamint az új politikai erőviszonyok parlamenti megjelenítése. Javaslatuk szerint az új kormány 19 miniszterből állna, közülük 4 az ALDE, 4 pedig a Pro Románia soraiból kerülne ki, és mindkét párt esetében egyik miniszter kormányfőhelyettesi rangot is kapna – mondta Varujan Vosganian.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
szóljon hozzá!