Fotó: Videófelvétel
Átkutatták vasárnap este a Piatra Neamţ-i kórházat – tájékoztat az intézmény közleménye. Ezzel egy időben tizenegyre emelkedett a szombati tűzvész nyomán elhunyt páciensek száma.
2020. november 16., 12:572020. november 16., 12:57
2020. november 16., 13:362020. november 16., 13:36
A kutatás, amelyre egy bíró állított ki házkutatási parancsot, hétfőn reggel, hajnali 2 óra körül fejeződött be, és a nyomozók több dokumentumot lefoglaltak, amiből az intenzív osztályon szombat este kiütött tűzvész okait remélik kideríteni.
– írják az Agerpres szerint a közleményben, amelyben megjegyzik, hogy a kórház képviselői mindenben együttműködnek az ügyészekkel annak érdekében, hogy minél hamarabb feltárják a tűzvész okait.
A legfőbb ügyészség in rem (a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) eljárást indított gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, miután tíz ember meghalt szombat este, amikor tűz ütött ki a Piatra Neamţ-i megyei kórház intenzív osztályán. A tűzben két orvos és két asszisztens megsérült, az egyik orvost egy belgiumi kórházba szállították.
Ezzel egy időben elhunyt hétfőn az egyik beteg, akit a Piatra Neamţ-i kórházban történt tűzeset miatt átszállítottak szombat éjszaka a paşcani-i kórházba – közölte hétfőn a Iaşi megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP). Ezzel tizenegyre emelkedett a szombaton bekövetkezett tűzvész halálos áldozatainak a száma. A DSP szerint a férfit a Piatra Neamţ-i kórház sürgősségi eseteket ellátó osztályáról vitték a paşcani-i kórházba, nem tartozik a tűzeset sérültjei közé. A férfi akut hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett, és koronavírus-fertőzést is diagnosztizáltak nála. Ő az egyike annak a hét betegnek, akit átszállítottak a tűzeset miatt a Piatra Neamţ-i kórházból. A többi hat pácienst a leţcani-i mobilkórházba vitték, kettőnek nagyon súlyos az állapota.
„A Covid-19-pozitív betegek intenzív osztálya kapacitásának növelése érdekében a második emelet funkcionális útvonalait falépítéssel módosították. Ide hozták volna, két, egyenként nyolcágyas kórterembe a pozitív betegeket. Addig a pozitív betegeket a harmadik emeleten kezelték. E módosításokhoz a kórház nem kérte a Neamţ Megyei Közegészségügyi Igazgatóság jóváhagyását. Az intenzív osztály átkonfigurálását, és a pozitív COVID betegek átköltöztetését a harmadikról a második emeletre, jóváhagyás nélkül, november 14-én hajtották végre.
– áll DSP közleményében.
Gheorghe Lazăr prefektus vasárnap reggel azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy a kórház intenzív osztályán módosításokat hajtottak végre anélkül, hogy jóváhagyást kértek vagy tájékoztatták volna a DSP-t.
Ludovic Orban miniszterelnök vasárnap este szintén azt nyilatkozta, hogy a Piatra Neamţ-i megyei kórházban a közegészségügyi igazgatóság (DSP) és a kazánok, nyomástartó edények és emelőberendezések ellenőrzésével foglalkozó állami felügyelet (ISCIR) jóváhagyása nélkül végeztek építési munkálatokat. A beavatkozásokat irányító országos központ Ciolpani-ban összehívott gyűlésén Ludovic Orban miniszterelnök azt mondta: maga a kórház menedzsere tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy a kórházban, ahol a tragikus tűzeset történt, építkezési munkálatokat végeztek.
– fogalmazott Orban. Azt is közölte, a berendezéseket nem a közegészségügyi igazgatóságok, és nem is a katasztrófavédelmi hatóságok ellenőrzik, hanem a kazánok, nyomástartó edények és emelőberendezések ellenőrzésével foglalkozó állami felügyelet (ISCIR), ha 25 milliméteresnél nagyobb átmérőjű csövekről van szó. Az oxigéntöltő állomások állapotát szintén rendszeresen meg kell vizsgálni és működésüket jóváhagyni - szögezte le a kormányfő.
Marcel Ciolacu, a PSD elnöke a Facebookon tett közzé több dokumentumot, ezzel a kísérő szöveggel:
– olvasható Ciolacu bejegyzésében.
Egyébként Andrei Carabelea, Piatra Neamţ polgármestere összehívta hétfőre a helyi tanács rendkívüli ülését, amelyen javasolja, hogy adományozzanak díszpolgári címet a betegei mentése közben sérüléseket szenvedett Ioan Cătălin Denciu orvosnak. A Belgiumba szállított ügyeletes orvos testének mintegy 40%-án súlyos égési sérüléseket szenvedett.
Vasárnapi Facebook-bejegyzésében a liberális polgármester azt írta, hogy a dolgokat nem bűnbakkereséssel, hanem az energiák pozitív becstornázásával lehet megoldani. Az ülésen döntenek ugyanakkor arról, hogy pénzügyi támogatásban részesítik az áldozatok családját.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.
Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.
szóljon hozzá!