Tűzvész: átkutatták a Piatra Neamț-i kórházat, tizenegyre emelkedett a halálos áldozatok száma

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Átkutatták vasárnap este a Piatra Neamţ-i kórházat – tájékoztat az intézmény közleménye. Ezzel egy időben tizenegyre emelkedett a szombati tűzvész nyomán elhunyt páciensek száma.

Hírösszefoglaló

2020. november 16., 12:572020. november 16., 12:57

2020. november 16., 13:362020. november 16., 13:36

A kutatás, amelyre egy bíró állított ki házkutatási parancsot, hétfőn reggel, hajnali 2 óra körül fejeződött be, és a nyomozók több dokumentumot lefoglaltak, amiből az intenzív osztályon szombat este kiütött tűzvész okait remélik kideríteni.

Idézet
A házkutatásnál jelen volt az összes felelős személy, akik a kért dokumentumokat a nyomozók rendelkezésére bocsátották”

– írják az Agerpres szerint a közleményben, amelyben megjegyzik, hogy a kórház képviselői mindenben együttműködnek az ügyészekkel annak érdekében, hogy minél hamarabb feltárják a tűzvész okait.

A legfőbb ügyészség in rem (a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) eljárást indított gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, miután tíz ember meghalt szombat este, amikor tűz ütött ki a Piatra Neamţ-i megyei kórház intenzív osztályán. A tűzben két orvos és két asszisztens megsérült, az egyik orvost egy belgiumi kórházba szállították.

Ezzel egy időben elhunyt hétfőn az egyik beteg, akit a Piatra Neamţ-i kórházban történt tűzeset miatt átszállítottak szombat éjszaka a paşcani-i kórházba – közölte hétfőn a Iaşi megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP). Ezzel tizenegyre emelkedett a szombaton bekövetkezett tűzvész halálos áldozatainak a száma. A DSP szerint a férfit a Piatra Neamţ-i kórház sürgősségi eseteket ellátó osztályáról vitték a paşcani-i kórházba, nem tartozik a tűzeset sérültjei közé. A férfi akut hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett, és koronavírus-fertőzést is diagnosztizáltak nála. Ő az egyike annak a hét betegnek, akit átszállítottak a tűzeset miatt a Piatra Neamţ-i kórházból. A többi hat pácienst a leţcani-i mobilkórházba vitték, kettőnek nagyon súlyos az állapota.

Közben a Neamţ Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vasárnap késő esti közleményében megerősítette: a Piatra Neamţ-i kórházban a baleset napján hatósági engedély nélkül végeztek átalakításokat.

„A Covid-19-pozitív betegek intenzív osztálya kapacitásának növelése érdekében a második emelet funkcionális útvonalait falépítéssel módosították. Ide hozták volna, két, egyenként nyolcágyas kórterembe a pozitív betegeket. Addig a pozitív betegeket a harmadik emeleten kezelték. E módosításokhoz a kórház nem kérte a Neamţ Megyei Közegészségügyi Igazgatóság jóváhagyását. Az intenzív osztály átkonfigurálását, és a pozitív COVID betegek átköltöztetését a harmadikról a második emeletre, jóváhagyás nélkül, november 14-én hajtották végre.

Idézet
A Neamţ Megyei Sürgősségi Kórház, vagy bármely ágyakkal rendelkező egészségügyi egység köteles a szerkezet, vagy a funkcionális útvonalak bármilyen módosítását megelőzően kérni és megszerezni a Megyei Közegészségügyi Igazgatóság jóváhagyását”

– áll DSP közleményében.

Gheorghe Lazăr prefektus vasárnap reggel azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy a kórház intenzív osztályán módosításokat hajtottak végre anélkül, hogy jóváhagyást kértek vagy tájékoztatták volna a DSP-t. 

E nyilatkozatot követően a kórház közleményt adott ki, amely szerint az intenzív osztály rendelkezett a DSP jóváhagyásával, a bővítés érdekében végrehajtott módosításokat pedig nem ott végezték, ahol a tűzvész kiütött.

Ludovic Orban miniszterelnök vasárnap este szintén azt nyilatkozta, hogy a Piatra Neamţ-i megyei kórházban a közegészségügyi igazgatóság (DSP) és a kazánok, nyomástartó edények és emelőberendezések ellenőrzésével foglalkozó állami felügyelet (ISCIR) jóváhagyása nélkül végeztek építési munkálatokat. A beavatkozásokat irányító országos központ Ciolpani-ban összehívott gyűlésén Ludovic Orban miniszterelnök azt mondta: maga a kórház menedzsere tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy a kórházban, ahol a tragikus tűzeset történt, építkezési munkálatokat végeztek.

Idézet
Munkálatokat végeztek, egyértelmű, hogy semmiféle engedélyük nem volt sem a DSP-től, sem az ISCIR-től, ez köztudott”

– fogalmazott Orban. Azt is közölte, a berendezéseket nem a közegészségügyi igazgatóságok, és nem is a katasztrófavédelmi hatóságok ellenőrzik, hanem a kazánok, nyomástartó edények és emelőberendezések ellenőrzésével foglalkozó állami felügyelet (ISCIR), ha 25 milliméteresnél nagyobb átmérőjű csövekről van szó. Az oxigéntöltő állomások állapotát szintén rendszeresen meg kell vizsgálni és működésüket jóváhagyni - szögezte le a kormányfő.

Marcel Ciolacu, a PSD elnöke a Facebookon tett közzé több dokumentumot, ezzel a kísérő szöveggel:

Idézet
Elég a liberálisok közönséges manipulációjából és hazudozásából! Íme a DSP engedélyei és jóváhagyása, amely igazolja, hogy a Neamţ megyei kórház második és harmadik emeleti intenzív osztálya törvényesen működött. Orban és Neamţ megye prefektusa vessen véget a hazudozásoknak, azok iránti kegyeletből, akik meghaltak ott!”

– olvasható Ciolacu bejegyzésében.

Egyébként Andrei Carabelea, Piatra Neamţ polgármestere összehívta hétfőre a helyi tanács rendkívüli ülését, amelyen javasolja, hogy adományozzanak díszpolgári címet a betegei mentése közben sérüléseket szenvedett Ioan Cătălin Denciu orvosnak. A Belgiumba szállított ügyeletes orvos testének mintegy 40%-án súlyos égési sérüléseket szenvedett. 

Vasárnapi Facebook-bejegyzésében a liberális polgármester azt írta, hogy a dolgokat nem bűnbakkereséssel, hanem az energiák pozitív becstornázásával lehet megoldani. Az ülésen döntenek ugyanakkor arról, hogy pénzügyi támogatásban részesítik az áldozatok családját.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut
2025. augusztus 21., csütörtök

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik

Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik
2025. augusztus 21., csütörtök

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet

Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet