Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerint a jelszó: maszkviselés és távolságtartás
Fotó: Haáz Vince
A hatóságok fokozatosan enyhítenek a járványügyi helyzet követelte korlátozó intézkedéseken, és ha minden rendben megy, akkor június elsején megnyílhatnak a teraszok, 15-étől pedig az éttermek és a strandok – jelentette ki Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
2020. május 19., 08:152020. május 19., 08:15
A tárcavezető egy hétfő esti televíziós műsorban ugyanakkor hozzátette: minden az emberek viselkedésétől függ, attól, hogy miként tartják tiszteletben a hatályos szabályokat. Nelu Tătaru a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, a kormány és az illetékes hatóságok folyamatosan vizsgálják a korlátozó intézkedések hatását.
Arra is felhívta a figyelmet is azonban, hogy visszatérhetünk akár a kezdeti korlátozásokhoz is, ha a fertőzéses esetek növekedését észlelik a hatóságok. A miniszter rendkívül fontosnak nevezte a védőmaszk viselését nyilvános beltéri helyen, továbbá a fizikai távolságtartást. Tătaru egyébként úgy véli, hogy a múlt hétvégi lazítások következményei csütörtöktől lesznek majd észlelhetők, vagyis adott esetben már ettől a naptól emelkedhet az új típusú koronavírussal diagnosztizáltak száma.
Mint arról beszámoltunk, Ludovic Orban miniszterelnök az ágazat képviselőivel folytatott hétfői egyeztetésen arra tett ígéretet, hogy június elsejétől megnyithatnak a vendéglátóipari egységek teraszai, amennyiben addig nem válik súlyosabbá a járványhelyzet. Daniel Mischie, a romániai szálloda- és vendéglő-üzemeltetőket tömörítő munkáltatói szövetség elnöke a megbeszéléseket követően jelezte: ha tartható lesz a most megállapított menetrend, akkor a nyári turisztikai idény június 15-én elrajtolhatna, és ekkortól nyithatnának meg a vendéglők belső terei is.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.
Bár George Simion, az AUR és a szélsőjobboldal államfőjelöltje a megismételt elnökválasztás vasárnapi első fordulójának győztese kedden arról beszélt: szeretne új parlamenti többséget létrehozni, ez nem tűnik könnyű feladatnak.
Közleményben cáfolta szerdán az Állandó Választási Hatóság (AEP) az elnökválasztás második fordulójának elhalasztásáról szóló híreszteléseket.
szóljon hozzá!