Fotó: Borbély Fanni
A kormány meghosszabbítja június 30-ig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb, RCA) díjának befagyasztását – jelentette ki csütörtökön a miniszterelnök.
2024. március 28., 12:292024. március 28., 12:29
Marcel Ciolacu a kormányülés kezdetén elmondta, az intézkedéssel elejét akarják venni biztosítási díjak túlzott növekedésének.
A kormányfő azt is közölte, hogy a kormány két hónappal, május 31-éig hosszabbítja meg azt az időszakot, amely alatt még nem jár bírság azoknak, akik elmulasztják feltölteni a számlákat az elektronikus számlázási rendszerbe (eFactura).
A miniszterelnök az Agerpres szerint emlékeztetett, hogy a türelmi időt az üzleti szféra képviselőinek kérésére hosszabbítják meg sürgősségi kormányrendelettel.
„Azt hiszem, úgy tisztességes, ha a vállalatoknak is haladékot adunk mindaddig, amíg a rendszer frissítésre szorul” – fogalmazott Ciolacu.
Hétfőn kezdődik a nyolcadik osztályosok képességfelmérő próbavizsgája.
Vasárnapi ülésén az alkotmánybíróság elutasította a Victor Ponta és George Simion jelöltsége elleni óvásokat, így a volt kormányfő és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke is indulhat a májusi elnökválasztáson.
A romániaiak bevásárlóközpontokban tett látogatási szokásai 2025-ben jelentős változásokon mentek keresztül az előző évhez képest egy friss felmérés szerint.
Az elnökjelölti iratcsomók benyújtásának határideje szombat éjfélkor lejárt.
Több ezren vettek részt szombat este egy Európa-párti tüntetésen a bukaresti kormánypalota előtti téren.
Ukrajna további támogatását, valamint a tartós és igazságos béke megteremtését szorgalmazta Ilie Bolojan ügyivő államfő szombaton a Keir Starmer brit miniszterelnök által összehívott online megbeszélésen.
Központi Választási Iroda (BEC) szombaton bejelentette, hogy a nyomozó hatósághoz fordul John-Ion Banu-Muscel független elnökjelölt támogatói listáinak ügyében.
A meteorológiai szolgálat szombati előrejelzése szerint kedd reggelig az egész országban kiadós esők, lehűlés és vegyes halmazállapotú csapadék várható.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi szombaton a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a Központi Választási Iroda jóváhagyta az indulását az elnökválasztáson.
Az SOS Románia párt elnöke, Diana Șoșoacă jelöltségét elutasította, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion jelöltségét pedig jóváhagyta szombati ülésén a Központi Választási Iroda (BEC).
szóljon hozzá!