Fotó: Agerpres
Ötödik napja zajlik a két tizenéves lány elrablását, megerőszakolását és meggyilkolását is bevalló 66 éves caracali férfi, Gheorghe Dincă háza és a környék átkutatása. Kedden elkezdték a férfi három telefonjának informatikai átvizsgálását.
2019. augusztus 06., 16:452019. augusztus 06., 16:45
2019. augusztus 06., 16:512019. augusztus 06., 16:51
Közben kiderült:
Ezt Mihaela Porime, az ügyben nyomozó Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) szóvivője közölte. A szóvivő hétfőn este elmondta: Dincă elmondta nekik, hova rejtette a maradványokat, ennek nyomán bukkantak rá egy Caracal környéki erdőben az égett csontokat és hamut rejtő zsákra. Porime elmondta:
Ezzel megcáfolta a Melencu család ügyvédjének állítását, miszerint félő, hogy a férfi nem csupán a két lányt ölte meg. Az ügyvéd „nagyon intelligens és manipulatív” emberként írta le Dincát. A 18 éves Luiza Melencu még április 14-én tűnt el. Dincă bevallása szerint elrabolta, megerőszakolta, és még akkor, áprilisban megölte. A maradványok most az igazságügyi orvostani intézetben vannak, ahol DNS-vizsgálatot végeznek rajtuk, hogy megállapítsák, valóban Luizától származnak-e.
A második lányt, Alexandrát két hete rabolta el, amikor az autóstoppal akart hazautazni. A lányt hazavitte, megerőszakolta, majd megölte, amikor rajtakapta, hogy felhívta az 112-es segélyhívószámot. Az ügy miatt azért tört ki országos botrány, mert kiderült: Alexandra élete megmenthető lett volna, ha a hatóságok szakszerűen végzik a dolgukat. A lány ugyanis három alkalommal is felhívta az 112-t, de sem a diszpécser, sem az általa értesített rendőrök nem tudták beazonosítani a hívás helyszínét.
Mihai Fifor ügyvivő belügyminiszter, aki a caracali eset miatt lemondott Nicolae Mogát váltotta, kedden arról beszélt:
miután a belügyminisztérium alkalmazásában álló legjobb kriminológusokat vezényelte a DIICOT támogatására. Arra a felvetésre ugyanakkor, hogyan kommentálja, hogy az Olt megyei rendőri vezetők az Alexandra elrablója utáni nyomozás során alvilági figurákhoz fordultak segítségért, csak annyit válaszolt: nem tudja, miről van szó.
Eközben Alexandra nagybátyja, Alexandru Cumpănaşu kedden közölte: az Olt megyei parlamenti képviselők ügyészségi kihallgatását kezdeményezi arról, mit tudnak a megyében működő szervezett bűnözői csoportokról, mivel szerinte nem egy egyszerű sorozatgyilkos, hanem egy emberkereskedő hálózat áll a lány elrablása mögött, amely közintézményekkel is összefonódott.
Szintén kedden a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege arra utasította az igazságügyi felügyeletet, vizsgálja át a DIICOT embercsempészettel kapcsolatos ügyeit, illetve az alacsonyabb rangú ügyészségek emberrablási és gyilkossági ügyeit.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
szóljon hozzá!