Tovább szigorítanának a különleges nyugdíjaztatáson

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Megszüntetné a román kormány a rendőrök 47 éves koruk előtti nyugdíjba vonulásának lehetőségét, és meggátolná azt is, hogy a korkedvezménnyel nyugállományba vonultakat visszafoglalkoztassák az állami szektorban – írta hétfői számában a România Liberă napilap az illetékes tárcavezetők nyilatkozatait ismertetve.

MTI

2017. augusztus 07., 13:572017. augusztus 07., 13:57

Carmen Dan belügyminiszter szerint jelenleg azok a rendőrök, akiknek megszűnik a munkaköre, vagy akinek átszervezik az alegységét, bármilyen más munkakört elutasíthatnak és nyugdíjba vonulhatnak már 47 éves koruk előtt is, ha egyébként teljesítik a nyugdíjazás feltételeit.

A tárcavezető szerint több mint 12 ezer rendőr ment tavaly korkedvezménnyel nyugdíjba,

mivel a nyugdíjuk az addigi bérüket is meghaladta, és semmi sem akadályozta őket abban, hogy a nyugellátásuk mellett újabb állást vállaljanak. A belügyminiszter szerint a román kormány ősszel módosítani fogja a rendőrök jogállásáról szóló törvényt.

A România Liberă című lap Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter nyilatkozatát is idézi, aki egy hétvégi tévéinterjújában a korkedvezményes nyugdíjasok állami visszafoglalkoztatását bírálta.

Idézet
Ennek véget kell vetni: nem kaphatsz egyszerre nyugdíjat és fizetést is az államtól. Nyugdíjba vonultál, viszontlátásra!

Esetleg mehetsz a magánszférába. Biztos, hogy erről is kidolgozunk egy döntést" - jelentette ki a tárcavezető.

Az ellenzéki lap szerint a szociáldemokrata Ponta-kormánynak a fegyveres szervek különleges nyugellátásáról két éve hozott törvénymódosítása

több mint húszezer jól képzett, ereje teljében lévő katona, rendőr és hírszerző idő előtti nyugdíjba vonulását eredményezte,

súlyos káderhiányt okozva a nemzetbiztonsági rendszerben. A România Liberă szerint Ponta azoktól a tábornokoktól akart ily módon megszabadulni, akiket politikai ellenfele, a jobboldali Traian Băsescu államfő juttatott fontos tisztségekbe, csak azzal nem számolt, hogy a katonanyugdíjak folyamatosan növekedni fognak és veszélybe sodorják a költségvetési egyensúlyt.

Pénteken a Mihai Tudose vezette román szociálliberális kormány a különleges nyugdíjak korlátozásáról döntött. A katonák, rendőrök, hírszerzők, törvényhozók, pilóták, diplomaták nyugdíja ezentúl nem lehet magasabb, mint addigi fizetésük, a járandóságot pedig utólag már csak az infláció mértékében növelik, nem pedig az illető ágazatot érintő minden béremelés alkalmával.

korábban írtuk

Határt szabtak a különleges nyugdíjaknak, béremelés a belügyben
Határt szabtak a különleges nyugdíjaknak, béremelés a belügyben

A különleges nyugdíjak korlátozásáról döntött a román kormány pénteki ülésén, amelyen Mihai Tudose miniszterelnök a belügyi alkalmazottak bérének növelését is bejelentette.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 17., csütörtök

Az alkotmánybíróság világosnak és kiszámíthatónak ítélte az államfő által megtámadott törvényt

Az alkotmánybíróság szerint az antiszemitizmus elleni küzdelemről és a legionárius szervezetek betiltásáról szóló törvény világos és kiszámítható.

Az alkotmánybíróság világosnak és kiszámíthatónak ítélte az államfő által megtámadott törvényt
2025. július 17., csütörtök

Majdnem egymillió eurós juttatást kapott az egyik állami hatóság vezetője, de aztán meggondolták magukat

Több mint 4,5 millió lejes – 950 000 eurós – vezetői juttatást kellett volna kapnia idén Marius Grăjdannak, az állam protokollingatlanokat kezelő protokollalap (RA-APPS) vezérigazgatójának a 2024-es, hivatalosan jóváhagyott mérleg szerint.

Majdnem egymillió eurós juttatást kapott az egyik állami hatóság vezetője, de aztán meggondolták magukat
2025. július 17., csütörtök

Külügyminiszter: nem gyengített Románia légvédelmén, hogy Ukrajnának adományozta a Patriot rendszerét

Nem gyengített Románia légvédelmén az, hogy tavaly Ukrajnának adományozta a Patriot rendszerét – nyilatkozta csütörtökön Oana Țoiu külügyminiszter.

Külügyminiszter: nem gyengített Románia légvédelmén, hogy Ukrajnának adományozta a Patriot rendszerét
2025. július 17., csütörtök

Elena Udrea szabadlábra helyezéséről döntött a törvényszék

A Prahova megyei törvényszék csütörtökön jogerősen Elena Udrea volt turisztikai miniszter feltételes szabadlábra helyezéséről döntött.

Elena Udrea szabadlábra helyezéséről döntött a törvényszék
2025. július 17., csütörtök

Nicușor Dan kudarca: az alkotmánybíróság elutasította a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet elleni panaszát

Elutasította csütörtökön az alkotmánybíróság az államfő által a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen benyújtott alkotmányossági panaszt.

Nicușor Dan kudarca: az alkotmánybíróság elutasította a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet elleni panaszát
2025. július 17., csütörtök

A romániaiak 85, az AUR-szavazók 97 százaléka vallja magát vallásosnak

A romániaiak több mint háromnegyede vallásosnak vallja magát – derül ki az INSCOP Research egy friss közvélemény-kutatásából.

A romániaiak 85, az AUR-szavazók 97 százaléka vallja magát vallásosnak
2025. július 17., csütörtök

Első- és másodfokú riasztás: Erdély számos vidékén újra leszakadhat az ég

Tizennégy megyére narancssárga, több másik megyére sárga riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt.

Első- és másodfokú riasztás: Erdély számos vidékén újra leszakadhat az ég
2025. július 17., csütörtök

Videójátékosat játszott egy igazi vagon tetején, súlyos égési sérüléseket szenvedett egy kamasz

Egész testén súlyos égési sérüléseket szenvedett egy bukaresti kamasz, akit áramütés ért, amikor egy videójátékban látott jelenetet utánozva felmászott egy vagon tetejére – közölte a román rendőrség.

Videójátékosat játszott egy igazi vagon tetején, súlyos égési sérüléseket szenvedett egy kamasz
2025. július 17., csütörtök

Védelmi miniszter: nincs szükség kötelező sorkatonai szolgálatra

Romániában nincs szükség a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítására – szögezte le Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nincs szükség kötelező sorkatonai szolgálatra
2025. július 16., szerda

Előzetes letartóztatásban maradnak Horațiu Potra zsoldosai

A legfelsőbb bíróság szerdán elrendelte a Horațiu Potra csapatához tartozó zsoldosok előzetes letartóztatásának újabb 30 napos meghosszabbítását.

Előzetes letartóztatásban maradnak Horațiu Potra zsoldosai