Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Romániában csütörtök estétől péntek délig kilencezren mondták le az AstraZeneca vakcinára korábban lefoglalt időpontjukat az internetes előjegyzési portálon – közölte a koronavírus elleni oltáskampányt koordináló bizottság (CNCAV).
2021. március 12., 19:472021. március 12., 19:47
2021. március 12., 19:492021. március 12., 19:49
A testület közösségi oldalán válaszolt pénteken az AstraZeneca oltóanyaggal kapcsolatos lakossági kérdésekre. Ezek egyike azt firtatta: mennyire ingott meg Romániában a bizalom a brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinában, miután több európai ország felfüggesztette használatát az egyes beoltottaknál tapasztalt vérrögképződés miatt. A CNCAV számszerűsített válaszához azt is hozzátette, hogy az AstraZenecára vonatkozó 200 ezer előjegyzéshez képest a visszalépők aránya „mindössze” 4,5 százalék.
A romániai oltáskampányt koordináló bizottság csütörtök este úgy döntött, hogy „elővigyázatosságból” egyelőre nem használja fel azt a négyezer adag megmaradt AstraZeneca vakcinát, amely ugyanabból a szállítmányból származik, és amelynek használatát Olaszországban felfüggesztették, mert Szicíliában két személy is elhunyt, miután megkapta a védőoltást.
a visszavont oltóanyagot más szállítmányokból származóval pótolják.
A kérdéses szállítmányból Románia 81 600 adagot kapott, és ebből már több mint 77 ezer adagot felhasznált.
Romániában több mint 77 ezer dózist felhasználtak az AstraZeneca gyár koronavírus elleni oltóanyagának ama szállítmányából, amelyet az olasz hatóságok óvintézkedésként bevontak – közölte csütörtökön este az oltási folyamat koordinálásáért felelős országos bizottság.
A román média kiderítette, hogy
Valeriu Georghiță, az oltáskampány vezetője az esetről elmondta: nem lehet ok-okozati összefüggést kimutatni az oltás és a haláleset között, a boncolás pedig megállapította, hogy – bár nem tartották nyilván krónikus betegként – az áldozatnak korábban is volt már szívinfarktusa.
A lakosságot megnyugtatandó Florin Cîțu miniszterelnök pénteki sajtónyilatkozatában rámutatott: Európában már több mint ötmillió embert oltottak be AstraZenecával, Nagy-Britannia pedig ezt az oltóanyagot használja a teljes lakosság immunizálására. Úgy értékelte: meg kell bízni a szakértőkben, az Európai Gyógyszerügynökségben. „Semmi sem változott”, Romániában valamennyi vakcinatípussal folytatódik az oltáskampány, és természetesen figyelemmel kísérik az esetleges mellékhatásokat – mondta.
A kormányfő ugyanakkor élesen bírálta, és „terrorcselekményhez” hasonlította azt az ellenkampányt, amely több mint egy éve megkérdőjelezi a járvány megfékezésére irányuló összes kormányzati erőfeszítést. Cîțu úgy értékelte: az államhatalmat próbálják meg aláásni azok, akik a maszkviselés, távolságtartás ellen kampányolnak, az oltások ellen hergelnek.
Romániának át kellene adnia Ukrajnának a Patriot légvédelmi rakétarendszereket, mert ezáltal részese lenne az orosz hadsereg megállítására tett erőfeszítéseknek – véli Traian Băsescu volt államfő.
Tengerentúli mintára palesztinpárti tüntetést robbantottak ki hallgatók a Bukaresti Egyetemen, többek között követelve, hogy a felsőoktatási intézmény szakítsa meg együttműködését izraeli intézményekkel.
Családon belüli erőszak – a mai társadalom sebezhető pontja?! címmel tartottak hétfőn vitát a parlamentben szakértők és az illetékes állami intézmények, illetve civil szervezetek képviselőinek részvételével.
Tíz évre eltiltja a drog- vagy alkoholfogyasztáson rajtakapott sofőröket a járművezetéstől egy kihirdetés előtt álló új jogszabály. A drasztikus lépés túlzásnak tűnhet, de szakemberek szerint elkerülhetetlen.
Oroszország már most is aktív elektronikus hadviselést folytat a NATO tagállamai ellen, és többek között Románia keleti része is érintett – derül ki egy jelentésből.
Gondatlanságból elkövetett testi sértés és a baleset helyszínének elhagyása miatt indult kivizsgálás egy Gorj megyei polgármester, Robert Păiuşi ellen, aki az általa vezetett személygépkocsi jobboldali tükrével elütött egy nőt, majd továbbhajtott.
Megjelent hétfő reggel a legfőbb ügyészségen Miron Cozma. A Zsil-völgyi bányászok egykori szakszervezeti vezetőjét az 1990-es bányászjárások ügyében hallgatják ki, amelyben emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolják.
Hétfőn kezdődik a gyerekek óvodai és bölcsődei újrabeíratása.
Elsüllyedt egy teherhajó szombatra virradóra a Fekete-tenger román felségvizein, a legénység nyolc tagját sikerült megmenteni, hármat keresnek.
A romániai lakosság a digitalizációért felelős minisztérium honlapján töltheti fel az interneten rosszindulatú céllal terjesztett, digitálisan manipulált audio/videó tartalmakra (deepfake) vonatkozó panaszokat.
szóljon hozzá!