Többen is megbetegedtek idén a szúnyogcsípéssel terjedő nyugat-nílusi lázban

Idén hét megbetegedést okozott Romániában eddig a nyugat-nílusi vírus – közölte kedden a közegészségügyi intézet (INSP).

Krónika

2023. augusztus 22., 11:462023. augusztus 22., 11:46

A közlemény szerint idén június 6-ától augusztus 17-éig összesen hét esetet regisztráltak, egy személy esetében pedig valószínűsíthető a fertőzés.

Idén eddig három halálesetet jegyeztek, egyet-egyet Szatmár, Ilfov és Dolj megyében.

Eddig Bukarestből, Dolj és Ilfov megyéből két-két, Szatmár és Galac megyéből egy-egy megfertőződést jelentettek.

Mivel a nyugat-nílusi lázat okozó vírus szúnyogcsípéssel terjed, elsősorban a szúnyogok ellen kell védekezni. A közegészségügyi intézet szakemberei azt javasolják a lakosságnak, hogy

a szúnyogcsípések elkerüléséért viseljenek hosszú ujjú felsőt és hosszú szárú nadrágot, használjanak szúnyogriasztó szereket,

szereljenek szúnyoghálót az ablakokra, ne tartsanak lakhelyük közelében állott vizet, és gyakran távolítsák el a szemetet lakásuk környékéről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Visszaváltási láz: áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltottak vissza a romániai lakosság

A betétdíjas rendszer (SGR) elindítása óta idén áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltottak vissza a romániaiak – derül ki a rendszert működtető RetuRO és az Ecoteca Egyesület közös felméréséből.

Visszaváltási láz: áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltottak vissza a romániai lakosság
2025. június 19., csütörtök

Kelemen: a kormányprogram készen van, az RMDSZ a fejlesztési és a művelődési tárcát kapja

A kormányprogram gyakorlatilag készen van, az RMDSZ két tárcát – a fejlesztésit és a művelődésit – kapja majd meg a várhatóan hamarosan megalakuló kormányban – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön.

Kelemen: a kormányprogram készen van, az RMDSZ a fejlesztési és a művelődési tárcát kapja
2025. június 19., csütörtök

PSD: szeretnénk, ha az RMDSZ a kormány tagja lenne

A Szociáldemokrata Párt (PSD) azt szeretné, ha az RMDSZ a hamarosan megalakuló kormány tagja lenne – jelentette be csütörtökön Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, miután a kormányalakításról egyeztetett Nicușor Dan államfővel.

PSD: szeretnénk, ha az RMDSZ a kormány tagja lenne
2025. június 19., csütörtök

Ion Iliescu állapota enyhén javult az újabb műtétet követően

Enyhén javult Ion Iliescu volt államfő állapota a szerda reggeli műtétet követően – jelentette be csütörtökön a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kórháza.

Ion Iliescu állapota enyhén javult az újabb műtétet követően
2025. június 19., csütörtök

Şoşoacă: nem ismerjük el Nicuşor Dant Románia elnökének

Az SOS Románia nem ismeri el Nicuşor Dant Románia elnökének, ezért a párt nem vesz részt az államfő által csütörtökre a pártokkal meghirdetett egyeztetéseken – közölte Diana Şoşoacă, az SOS Románia elnöke.

Şoşoacă: nem ismerjük el Nicuşor Dant Románia elnökének
2025. június 19., csütörtök

Újabb orvosokat gyanúsít a DNA kenőpénz elfogadásával

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei csütörtök reggel a fővárosi Carol Davila Katonai Kórházban tartanak házkutatást egy több orvost érintő ügyben – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek ügyészségi források.

Újabb orvosokat gyanúsít a DNA kenőpénz elfogadásával
2025. június 19., csütörtök

Feszültség árnyékolja be a kormányalakításra készülő pártok közötti viszonyt az államfővel való csütörtöki egyeztetések előtt

Miközben Nicușor Dan államfő csütörtökön újabb egyeztetésre várja a parlamenti pártokat a kormányalakításról, a kabinet melegalakításáról tárgyaló négy párt között továbbra is feszült a viszony, és Dan sem elégedett a deficitcsökkentő programmal.

Feszültség árnyékolja be a kormányalakításra készülő pártok közötti viszonyt az államfővel való csütörtöki egyeztetések előtt
2025. június 18., szerda

Megjelent egy újabb ragályos kór, a juhhimlő

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovină) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) szerdán.

Megjelent egy újabb ragályos kór, a juhhimlő
2025. június 18., szerda

Európa-barát szuverenista mozgalmat hoz létre két szélsőséges román párt

Európa-barát szuverenista mozgalom megalakulását jelentette be szerdán a román parlamentben Dorin Silviu Petrea szenátor, aki az SOS Romania párt Brăila megyei jelöltjeként jutott be decemberben a kétkamarás román törvényhozás felsőházába.

Európa-barát szuverenista mozgalmat hoz létre két szélsőséges román párt
2025. június 18., szerda

Megkötözték, bántalmazták, lejárt étellel etették a pszichiátriára beutalt betegeket Buzău megyében

Bántalmazták, embertelen bánásmódban részesítették a Buzău megyei Săpoca pszichiátriai osztályának betegeit – értesítette a rendőrséget a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtását felügyelő tanács (Consiliul de Monitorizare).

Megkötözték, bántalmazták, lejárt étellel etették a pszichiátriára beutalt betegeket Buzău megyében