Fotó: Radu Tuta/Agerpres Foto
Pénteken 11 órától tárgyal Nicolae Ciucă kormányfő a tanügyi szakszervezetek képviselőivel – közölte Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
2022. január 19., 20:402022. január 19., 20:40
2022. január 19., 23:212022. január 19., 23:21
A találkozó előzménye, hogy szerdán a bérköveteléseik nyomatékosítása érdekében kétórás figyelmeztető sztrájkba léptek a pedagógusok.
Sorin Cîmpeanu elmondta, hogy az oktatási minisztérium a párbeszéd híve és támogatja a tanárok méltányos bérezését. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a közoktatásban dolgozó pedagógusok továbbra is a gyermekek érdekeit tartják szem előtt, hangsúlyozva, hogy maga is jogosnak tartja a tanügyi szakszervezetek elégedetlenségét.
A tárcavezető elmondta, hogy
Emlékeztetett arra, hogy a szűkös költségvetési keretek ellenére idén 4 százalékkal nőtt a tanügyi alkalmazottak fizetése, így ezeknek a szintje a 2017-es közalkalmazotti bértörvényben előírt 32 százalékhoz képest eddig 20 százalékkal emelkedett. „Tehát a tanügyben egy újabb 12 százalékos béremelésre van kilátás” – jelentette ki.
Romániát tavaly megtámadták, már nincs béke, ezért az illetékes román hatóságoknak tenniük kell az ellenséges külföldi akciók ellen – jelentette ki Cătălin Predoiu belügyminiszter.
Négy ember meghalt a Duna-deltában hétfő este történt hajóbalesetben.
Több mint 411 000 személygépkocsi, valamint traktorok, egy 1936-os Gnome Rhone motorkerékpár, egy mozdony és a két világháború közötti modellek is szerepelnek az idei vagyonbevallásokban – közölte hétfőn az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI).
Holtan találtak rá egy nőre a hatóságok hétfőn az előző napi felhőszakadások nyomán megáradt Beszterce folyó medrében, a Suceava megyei Broșteni városhoz tartozó Neagra településen.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter hétfőn kijelentette, már a múlt héten átfogó ellenőrzéseket rendelt el a bukaresti Floreasca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő osztályán.
Szeptembertől Románia összes állami kórháza köteles lesz a honlapján több információt közzétenni a kórház orvosi és pénzügyi tevékenységéről, beleértve azoknak az orvosoknak a nevét is, akik magánrendelővel is rendelkeznek.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga riasztás van érvényben hétfőn és kedden az ország területének több mint felén.
Hat megye 14 településén okozott károkat vasárnap a pusztító szélsőséges időjárás – vont mérleget hétfő reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) visszaéléseiről szóló vádak nem új keletűek – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes vasárnapi délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette hivatalosan, hogy lemond kormányzati tisztségéről. A politikus a személye körüli kialakult botrány miatt hozta meg ezt a döntést.
szóljon hozzá!