Fotó: Erdély Bálint Előd
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter kedden kijelentette, hogy soha nem fog egyetérteni a villamosenergia-hálózatra csatlakozott termelő-fogyasztók (prosumerek) megadóztatásával, de megjegyezte, hogy jelenleg nem is létezik ilyen adó.
2022. december 06., 17:182022. december 06., 17:18
A képviselőház környezetvédelmi bizottságának ülésén a tárcavezető elmondta, a kormány túl nagy erőfeszítéseket tett eddig a prosumerek számának növelésére ahhoz, hogy egy ilyen intézkedéssel elriassza őket a megújuló energiaforrásból történő áramtermeléstől. Hozzátette: elképzelhetőnek tartja, hogy egy idő elteltével a prosumerek megterhelik majd az országos áramhálózatot, de az energiaügyi minisztérium megtalálja majd a megfelelő műszaki megoldást erre a problémára – írja az Agerpres.
Tánczos elmondta, hogy az idei Zöld ház program keretében több mint 45 ezer ingatlantulajdonos kért állami támogatást napelemek felszerelésére. Eddig a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) 30 ezer pályázatot bírált el, és év végéig a maradék 15 ezret is elbírálja. Emlékeztetett, hogy a sikeres pályázóknak az Electricától vagy más villamosenergia-elosztó vállalattól kell kérvényezniük, hogy termelő-fogyasztókká válhassanak.
A miniszter közölte, hogy a Zöld ház program következő szakaszának meghirdetésekor óriási érdeklődésre – több százezer pályázatra – számít, amiket képtelen lesz feldolgozni egy olyan országos intézmény, mint az AFM. Ezért az a döntés született, hogy ezt a műveletet a helyi önkormányzatok bevonásával decentralizálják. Megjegyezte azt is, hogy jövőre a kormány „több milliárd lejt” fordít a Zöld ház programra.
Virgil Popescu energiaügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a nyilvánosságban felröppent hírekkel ellentétben az áramtermelő-fogyasztók nem fognak semmiféle „napfényadót” fizetni, és a kritizált sürgősségi rendelet valójában egy olyan uniós irányelv átültetése a hazai jogrendbe, amely 2026-tól lehetővé teszi egy ilyen adó esetleges bevezetését.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!