Szabálytalanságok? Hivatalos megerősítést nyert, hogy az adóhatóság is vizsgálja, hogyan finanszírozták Georgescu kampányát
Fotó: Sándor Csilla
Az adóhatóság (ANAF) az igazságszolgáltatással közösen vizsgálja Călin Georgescu elnökválasztási kampányának finanszírozását – jelentette be Tánczos Barna pénzügyminiszter.
2025. január 10., 09:312025. január 10., 09:31
„Az igazságügyi szervekkel közösen folytatott vizsgálat során az ANAF azt ellenőrzi, hogyan finanszírozták ezt a választási kampányt” – mondta Tánczos Barna csütörtök este az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva.
– tette hozzá Tánczos Barna.
December 10-én a Csalásellenes Főosztály „kockázatelemzések alapján” jelentett be ellenőrzéseket, miután az Állandó Választási Hatóságtól (AEP) panasz érkezett a Călin Georgescu „kampányával kapcsolatos adóügyi szempontok” miatt.
November végén Toni Greblă, az AEP elnöke bejelentette, hogy értesítette az ügyészséget, a rendőrséget és az ANAF-ot a választási törvények esetleges megsértéséről a Călin Georgescu választási kampánya során.
Mint arról beszámoltunk, december 31-én Cristina Ardeleanu, a bukaresti ítélőtábla bírája alaptalannak minősítve elutasította Călin Georgescu kérését az elnökválasztás második fordulójának kiírására. A döntés nem jogerős, a legfelsőbb bíróságnál lehet fellebbezni ellene.
Az alkotmánybíróság december 6-án érvénytelenítette az első elnökválasztási forduló eredményét, és úgy döntött, hogy elölről kell kezdeni a teljes választási folyamatot. Határozatát a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), a belügyminisztérium és a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) jelentései alapján hozta meg a testület.
A dokumentumokból az derült ki, hogy
A dokumentumok arra is rávilágítottak, hogy egy külföldi állami kiberszereplő beavatkozott a választások lebonyolítását szolgáló távközlési és informatikai rendszerekbe, és Románia az agresszív orosz hibrid hadviselés célpontja volt.
Georgescu egyébként péntek délelőttre az alkotmánybíróság elé hívta híveit, hogy nyomást gyakoroljanak a taláros testületre, miközben ügyvédi csapata beadványt készül benyújtani az elnökválasztás érvénytelenítését kimondó határozat érvénytelenítése érdekében.
Maga Georgescu azonban csütörtökön egy frankfurti járattal külföldre utazott, saját állítása szerint azért, hogy ügyvédeivel együtt „a legmagasabb szintű európai fórumokon” nyújtson be panaszt az alkotmánybíróság ítélete ellen.
Mint arról beszámoltunk, Georgescu az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult az ügyben.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság képviselői pénteken aláírták Chișinăuban a Prut folyó felett átívelő négy új híd tervezésére vonatkozó, összesen 4,4 millió lej értékű szerződéseket – jelentette be Cristian Pistol, CNAIR vezérigazgatója.
Február 10–17. között az időjárás hidegebb lesz a szokásosnál, de ezt követően három hétig a szokásosnál melegebb időjárás következik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) által pénteken közzétett előrejelzésből.
Elena Lasconi, a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) elnöke csütörtök este megerősítette, hogy indulni készül a májusi elnökválasztáson, és cáfolta azokat a sajtóinformációkat, miszerint pártja egy része kihátrált mögüle.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vagy a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetői posztjára pályázik Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke, korábbi miniszterelnök.
„Jogalkotási hiányosságok” vannak a kulturális örökség védelmét illetően, és nem tartották be a kulturális javaknak az ideiglenes kivitelére vonatkozó előírásokat – erre a következtetésre jutott a miniszterelnöki ellenőrző testület a dák kincsek ügyében.
Tánczos Barna pénzügyminiszter bejelentette, hogy kiküldi a tárca ellenőrző testületét az adóhatósághoz (ANAF), miután négy ANAF-alkalmazottat azzal gyanúsítottak meg, hogy eltitkolták a Nordisnál talált szabálytalanságokat.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön kijelentette, hogy a légúti fertőzéses esetek jelentős növekedése ellenére sem támogatja az iskolák bezárását, de hangsúlyozta, hogy a betegség tüneteit mutató gyerekeket nem szabad közösségbe engedni.
Bíróság elé állítanak két asszisztensnőt a Piatra Neamț-i megyei kórház intenzív osztályán 2020 novemberében történt, kilenc halálos áldozattal járó tűzeset ügyében.
Ingyenessé válik Romániában a telekkönyvi kivonatok kikérése az ingatlantulajdonosok számára – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter csütörtöki bukaresti sajtótájékoztatóján.
Keményen nekiment az elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescunak Alexandru Chipciu, a Kolozsvári U labdarúgócsapatának játékosa.
szóljon hozzá!