Fotó: Ebihoreanul.ro
Tizenegy megyében volt szükség az elmúlt 24 órában a katonai tűzoltók közbelépésére - derül ki a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) közleményéből.
2017. július 25., 12:142017. július 25., 12:14
A hétfői nap folyamán és a keddre virradó éjszaka összesen 91, esőre, megerősödő szélre, villámlásra és jégesőre vonatkozó figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok. Az IGSU munkatársait az úttestre vagy járművekre dőlt 42 fa eltávolításához riasztották, emellett hét ingatlanból, hat melléképületből, 13 udvarról és hat épület alagsorából szivattyúzták ki a vizet.
Az erős szél ugyanakkor négy épület tetőzetét is megrongálta - derül ki az Agerpres hírügynökséghez elküldött közleményből. Ebben hangsúlyozzák, mivel
a katasztrófavédelmi főfelügyelőség azt javasolja a lakosoknak, hogy amikor jégeső hull vagy villámlik, húzódjanak be házukba vagy olyan épületbe, amely megfelelő védelmet nyújt, és minden elektromos berendezést húzzanak ki a fali konnektorból. Javasolják továbbá, hogy a járműveket állomásoztassák a fáktól és villanyoszlopoktól távolabb eső helyen.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
szóljon hozzá!