Fotó: László Ildikó
Szalmonella jelenlétének veszélye miatt visszahívja a forgalomból az Alfez Tahini elnevezésű szezámpasztát a Kaufland – jelentette be honlapján az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság (ANSVSA).
2024. július 16., 14:152024. július 16., 14:15
A szakhatóság közleménye szerint a gyártó és az üzlet „késedelem nélkül reagált, és kivonta ezeket a termékeket az értékesítésből”.
„A visszahívás kizárólag az Al`Fez Tahini Paste Al`Fez 160g terméket érinti. A Parmafood Group Distribution Kft. által értékesített egyéb termékeket, beleértve a gyártó AB World Foods LTD UK egyéb termékeit, nem érinti ez a visszahívás” – közölte az élelmiszerbiztonsági hatóság.
A hatóság honlapján ugyanakkor megmutatták azt is, hogy néz ki a szalmonellagyanús termék régi, illetve új csomagolásban.
Fotó: Képernyőmentés/ANSVSA
Akinek ilyen van a hűtőjében, maradéktalanul vigye vissza – ajánlják a szakemberek.
Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.
A lakosság számának függvényében felső határt szab az önkormányzati alkalmazottak számának a kormány – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök az újabb költségvetési megszorításokat ismertetve. Csökkentik a helyi rendőrök számát is.
A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.
Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.
A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.
Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.
Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.
Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.
szóljon hozzá!