Szakértő: politikai színjáték volt a román jogállamiság helyzetéről szóló EP-vita

Pászkán Zsolt szerint a vitának az is volt a célja, hogy „két jobboldali kormányzat pellengérre állítása után legyen egy baloldali” is, amellyel ez történik

Pászkán Zsolt szerint a vitának az is volt a célja, hogy „két jobboldali kormányzat pellengérre állítása után legyen egy baloldali” is, amellyel ez történik

Pászkán Zsolt Románia-szakértő szerint „politikai színjáték” volt a román jogállamisági helyzetről tartott szerdai vita az Európai Parlamentben (EP).

MTI

2018. október 04., 08:582018. október 04., 08:58

Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője az M1 aktuális csatornán azt mondta, a vitában a vád és a védelem oldaláról is féligazságok, „néhol hazugságok” hangzottak el, egyik fél sem volt felkészült és nem volt őszinte a céljait illetően.

Megítélése szerint az is szerepet játszhatott ennek a vitának a létrejöttében, hogy közel van az EP-választás. Úgy fogalmazott, hogy

amit hallani lehetett, az néhány frakció kortesbeszéde volt saját választóinak.

Megjegyezte: ez a helyzet nem ugyanaz, mint Lengyelország és Magyarország esetében; ez olyan, mint egy parlamenti vitanap, ahol megvitatnak egy kérdést. Hozzátette: lesz novemberben az ügyről egy határozat az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában, de annak sincs „semmilyen jogi hatása”.

Ugyanakkor Pászkán Zsolt szerint a vitának az is volt a célja, hogy „két jobboldali kormányzat pellengérre állítása után legyen egy baloldali” is, amellyel ez történik.

Ezt az támasztja alá – tette hozzá –, hogy még nem kihirdetett törvények, egy tüntetés még vizsgált feloszlatása miatt és azért bírálták a román kormányt, mert leváltották Laura Codruța Kövesi korrupcióellenes főügyészt, pedig az elnök nem akarta. Utóbbi szerinte nem jogállami kérdés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint
2025. július 07., hétfő

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor

A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor
2025. július 07., hétfő

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását

Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását