Sürgősségi rendelettel módosította a Dăncilă-kabinet az igazságügyi törvényeket, a főügyész bírál

Tudorel Toader igazságügy-miniszter •  Fotó: Digi24.ro

Tudorel Toader igazságügy-miniszter

Fotó: Digi24.ro

Elfogadta hétfői ülésén a kormány az igazságügyi törvényeket módosító sürgősségi rendeletet – jelentette be a kormányülést követően Tudorel Toader igazságügyi miniszter. A legfőbb ügyész szerint a rendelet elhamarkodott, és kihatással van a nagy és összetett dossziékra.

Krónika

2018. október 15., 11:532018. október 15., 11:53

2018. október 15., 11:572018. október 15., 11:57

A tárcavezető hangsúlyozta, a rendelet egyrészt összhangba hozza egymással a nemrég módosított három igazságügyi törvény – a bírák és ügyészek jogállását szabályozó, az igazságszolgáltatás működéséről szóló, valamint a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) megszervezéséről és működéséről szóló jogszabály – bizonyos előírásait.

Másrészt a rendelet beépíti ezekbe a Velencei Bizottság néhány ajánlását, illetve a CSM írásban benyújtott igényléseit.

A miniszter meggyőződését fejezte ki, hogy a sürgősségi rendeletbe foglalt, a Dăncilă-kabinet által elfogadott módosítások az állampolgárok érdekeit szolgálják, és segíteni fogják az igazságszolgáltatás „megvalósulását”.

Románia főügyésze máris bírálta a kormány döntését, elhamarkodottnak nevezve az igazságügyi törvényeket módosító sürgősségi rendeletet. Augustin Lazăr legfőbb ügyész szerint a rendeletbe foglaltak kihatással vannak olyan, jelenleg kivizsgálás alatt álló, fontos és összetett ügyekre, mint az 1989-es forradalommal vagy az augusztus 10-i, bukaresti tüntetéssel kapcsolatos dosszié. „Ezekben az ügyekben a katonai ügyészség folytatja a nyomozás, de más ügyészségekről áthelyezett kollégáik is segítik a munkájukat” – magyarázta a legfőbb ügyész, hozzátéve, a hétfőn elfogadott rendelet ilyen esetekben megszünteti a kihelyezéseket, felszámolva ezáltal a nyomozásokon dolgozó csapatokat.

„Nehéz elképzelni, miként tudják majd lezárni ezeket az ügyeket, amelyekről mindenki azt állítja, mielőbb a nyomozás végére kell jutni annak érdekében, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága ne kötelezze az országot óriási összegek kifizetésére” – idézte Augustin Lazărt az Agerpres hírügynökség. Korábban a főügyészség Facebook-bejegyzésben is bírálta a sürgősségi rendeletet, hangsúlyozva, hogy annak bizonyos előírásai sértik az alkotmányos rendet. Többek között azt a kitételt kifogásolták, miszerint ezután az igazságügy-miniszternek is jogában állna fegyelmi eljárást kezdeményezni az ügyészek ellen. A főügyészség úgy véli, ezáltal a fegyelmi eljárás „politikai eszközzé válhat az igazságszolgáltatás ellenőrzés alatt tartására”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban

A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban
2025. május 08., csütörtök

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta

Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta
2025. május 07., szerda

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást

Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást
2025. május 07., szerda

George Simion győzelmének negatív hatásaira figyelmeztet Nicușor Dan

Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.

George Simion győzelmének negatív hatásaira figyelmeztet Nicușor Dan
2025. május 07., szerda

Államosítana stratégiai vállalatokat az AUR államfőjelöltje

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.

Államosítana stratégiai vállalatokat az AUR államfőjelöltje