Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Ételmérgezés követelt három halálos áldozatot a Vaslui megyei Murgeni-ben működő pszichiátrián, amelynek beutaltjai közül közel harmincan kórházi ápolásra szorulnak a történtek nyomán.
2023. november 22., 23:222023. november 22., 23:22
2023. november 23., 10:152023. november 23., 10:15
A bukaresti egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a tárcát szerdán késő délután arról értesítették a kelet-moldvai megye egészségügyi hatóságai, hogy tömeges ételmérgezés történt a murgeni-i pszichiátriai kórházban. Az eset a gyanú szerint azzal áll összefüggésben, hogy az intézmény beutaltjai kedden egy közeli ortodox kolostor által adományozott ételből ettek.
A nap folyamán azonban egyre többen panaszkodtak erős gyomorfájásra, szédülésre. A pszichiátriára riasztott mentőegységek három pácienst – egy 45 és egy 68 éves férfit, valamint egy 50 éves nőt – súlyos állapotban találtak, akiknek leállt a szíve, és az orvosok erőfeszítései ellenére nem sikerült újraéleszteniük őket. Egy negyedik beteget súlyos állapotban a bârladi városi kórházban ápolnak.
Szerdáról csütörtökre virradóra a Vaslui megyei murgeni-i pszichiátriai kórház öt betegét Jászvásárra szállították ételmérgezési tünetekkel. A jászvásári Sf. Parascheva járványkórház menedzsere, Florin Roşu arról tájékoztatott, hogy a murgeni-i pszichiátriai kórházból két férfit és három nőt utaltak be az általa vezetett egészségügyi intézménybe az ételmérgezés jellemző tüneteivel. A páciensek állapota jelenleg jó, nincsenek szív- vagy légzési panaszaik, és nem szorulnak intenzív terápiás ellátásra – idézte a kórházmenedzsert az Agerpres.
Dan Ungureanu, a Vaslui megyei mentőszolgálat szóvivője szerdán este a News hírügynökségnek elmondta, hogy a pszichiátriáról összesen 27 beteget szállítanak át a bârladi kórházba. Valamennyien ételmérgezést szenvedtek. A mentőegységek az egész megyében riadókészültségben vannak, mivel a murgeni-i kórházban több mint száz páciens tartózkodik.
A murgeni-i pszichiátriai kórház
Fotó: Murgeni-i pszichiátria
A hatóságok közlése szerint a pszichiátria élelmiszeradományt kapott a Vaslui megyei Florești településen működő kolostortól, és a beutaltak kedden ezt fogyasztották. A menü halhúsból készült csorbából, valamint sült pangasiusból (fehérhúsú halfajta) állt. A kolostorfőnök azonban a Vremea Nouă Vaslui megyei lapnak úgy nyilatkozott, hogy szerinte nem ez az étel okozta a megbetegedést, mert ugyanezt ették a kolostor lakói is, ám nekik semmi bajuk.
Közben Eduard Cazacu, Murgeni polgármestere azt mondja, az elmúlt órákban lefolytatott vizsgálatok során kiderült, hogy a pszichiátria lakói nem csak a kolostortól kapott menüből ettek a keddi nap folyamán. Hanem reggel halikrát, vacsorára pedig halkonzervet is fogyasztottak. Az egészségügyi hatóságok laborvizsgálatnak vetnek alá minden élelmiszert az ételmérgezés forrásának felderítése érdekében. mérgezési tünetekkel a barladi városi kórházba, három páciens életét azonban már nem tudták megmenteni. Az egészségügyi minisztérium tudatta: válságstábot hozott létre, mind a betegektől, mind az elfogyasztott ételből biológiai mintát vettek, amelyet a jászvásári törvényszéki orvostani intézetbe küldtek kivizsgálásra.
A hegyimentőknek sikerült lehozniuk a hegyről a fiatal nő holttestét, akit kedd délután a Bucsecs-hegységben levő Jepii Mici turistaútvonalon megölt egy medve.
Medvetámadás áldozatává vált egy fiatal nő kedden délután Prahova megyében, a Jepii Mici túraútvonalon; a hegyimentők nem tudják megközelíteni a holttestet a ragadozótól.
Külön e-mail címet hozott létre a TAROM légitársaság a hétfői járattörlések miatt esedékes kártérítések igénylésére.
Az elmúlt héten 503 kanyarós megbetegedést jelentettek Romániában – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Közzétették kedden az országos képességfelmérő vizsga óvások utáni végleges eredményeit.
A romániai polgárok nagy része nem sorolja be magát ideológiailag egyik oldalra sem – derül ki a legfrissebb felmérésből.
Ha a pozitív eredményt produkáló drogteszt elvégzésétől számított 72 órán belül nem kapják kézhez a hatóságok a vérmintán végzett laborvizsgálat eredményét, a sofőr visszakapja a bevont jogosítványát – ígéri Bogdan Despescu belügyi államtitkár.
Két nagy nemzetközi kiskereskedelmi lánc, a JYSK és a Fressnapf megérkezett a marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontjába – jelentette be a budapesti székhelyű, páneurópai ingatlanbefektető vállalat, az Indotek Group.
Craiova, Buzău, Brăila vagy Târgovişte lakosságarányosan felülmúlja Nagyváradot, Kolozsvárt vagy Konstancát a támogatható pályázatok összértéke tekintetében – derül ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn közzétett elemzéséből.
Bár a romániai polgárok többsége szerint az ország még mindig rossz irányba tart, egyre nő azok aránya, akik szerint a dolgok jó irányba haladnak – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatásból.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)