Stoltenberg Bukarestben: a NATO kész megvédeni minden centiméternyi szövetséges területet

Stoltenberg Bukarestben: a NATO kész megvédeni minden centiméternyi szövetséges területet

Fotó: Nato.int

A NATO jelen van és kész megvédeni minden centiméternyi szövetséges területet – jelentette ki kedden, az Aspen-GMF Bukarest Fórumon Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára.

Hírösszefoglaló

2022. november 29., 12:152022. november 29., 12:15

2022. november 29., 13:492022. november 29., 13:49

Stoltenberg a NATO-tagállamok külügyminisztereinek bukaresti értekezletén elnököl kedden és szerdán.

„A NATO-országok külügyminiszterei Bukarestben gyűlnek össze, miközben az Oroszország Ukrajna ellen folytatott háborúja Románia határainál dúl, aláásva a szabályokon nyugvó nemzetközi rendet. Válságos ez a pillanat biztonságunkra nézve, ezért fontos üzenetünk:

Idézet
a NATO itt van, a NATO készenlétben van és kész minden centiméternyi szövetséges területet megvédeni”

– mondta Stoltenberg. A NATO-főtitkár megemlítette, hogy az ukrajnai háború kezdete óta kettőtől négyre emelték a szövetséges harccsoportok számát a térségben, ezek közül egy Romániában van.

„A NATO és a szövetségesek nem vesznek részt az ukrajnai konfliktusban, de olyan mértékű támogatást nyújtunk Ukrajnának, amelyre eddig nem volt példa, mert Ukrajnának joga van megvédeni magát, és ezt a jogot az ENSZ Alapokmánya is rögzíti” – jelentette ki.

Úgy vélekedett, Putyin orosz elnök agresszív háborúja „egy kudarc”, amire Putyin brutalitással reagál:

polgári lakosság és civil infrastruktúra elleni bombatámadásokkal, amelyek házakat, kórházakat, elektromos hálózatokat rombolnak szét.

„Borzasztó ez Ukrajna számára, de ez az időszak bonyolult Európa és a világ más országai számára is (...) Való igaz, hogy mindannyian megfizetjük Oroszország Ukrajna elleni háborújának árát, de mi pénzzel, míg az ukránok vérrel fizetnek. Ha hagyjuk Putyint győzni, akkor az elkövetkező években mindannyian sokkal nagyobb árat fogunk fizetni, mert Putyin úr és más autoriter vezetők levonják a következtetést, hogy céljaikat elérhetik nyers erő alkalmazásával. Így máskor még több erőszak alkalmazására éreznek majd bátorítást. Ez veszélyesebbé teszi a világunkat, és mindannyiunkat sebezhetőbbé tesz” – mondta a NATO-főtitkár, nyomatékosítva, mindannyiunk biztonsági érdeke Ukrajna hosszú távú támogatása.

korábban írtuk

Stoltenberg Bukarestben: Putyin nem győzhet, a NATO folytatja Ukrajna katonai támogatását
Stoltenberg Bukarestben: Putyin nem győzhet, a NATO folytatja Ukrajna katonai támogatását

A világ súlyos biztonsági válsággal áll szemben, a NATO azonban megvédi szövetségeseit – jelentette ki tegnap Jens Stoltenberg Bukarestben. A katonai szövetség főtitkára a NATO külügymisztereinek csúcstalálkozójára érkezett a román fővárosba.

A NATO főtitkára ugyanakkor kijelentette, hogy Románia fontos szerepet játszott és játszik az észak-atlanti szövetség Ukrajnát támogató erőfeszítéseiben.

Jens Stoltenberg méltányolta az Aspen – GMF Bukarest Fórumon elhangzott beszédében, hogy Románia, amelynek a leghosszabb közös határa van Ukrajnával, jelentős részt vállal a megtámadott ország támogatásából, ugyanakkor más szövetséges- és partnerországokat is segít. Kifejtette: meggyőződése szerint a NATO-külügyminiszterek keddi és szerdai értekezletének az lesz a konklúziója, hogy ezt a támogatást folytatni, sőt fokozni kell, többek közt Ukrajna légvédelmi kapacitásának megerősítésével, hogy Kijev legyen képes elhárítani a mostani támadásokat.

Jens Stoltenberg arról is beszélt, hogy a NATO-t nem érte váratlanul az Ukrajna ellen indított orosz támadás, sőt az ehhez hasonló helyzetekre már 2014 tavaszán elkezdett felkészülni a katonai szervezet.

Idézet
A háború idén februárban indult, de számunkra 2014 tavaszán kezdődött, és azóta a NATO a szövetségesek legnagyobb mértékű felkészítését hajtotta végre a hidegháború óta”

– mondta a főtitkár, emlékeztetve arra, hogy azóta Románia is a GDP 2 százalékára növelte védelmi kiadásait.

Stoltenberg elmondta, már 2021 őszén információik voltak arról, hogy Oroszország Ukrajna megtámadására készül, és ezt a NATO közölte is a szövetségesekkel, valamint a nyilvánossággal. Így amikor az invázió elkezdődött, a NATO aktiválta védelmi terveit, és megerősítette jelenlétét a térségben.

„Néhány héttel az invázió előtt akcióba léptünk, és az inváziót követően a szövetségesek közül sokan, Franciaországgal az élen, fokozták a katonai jelenlétüket a térségben. Ezt jelentős tengeri jelenléttel erősítettük meg a Fekete-tengeren, a Balti-tengeren és a Földközi-tengeren, valamint a légierő fokozott jelenlétével; mindezt további támogatással egészítjük ki, ha szükség van rá” – mondta Stoltenberg, aki rámutatott, hogy a Fekete-tengernak nagy stratégiai jelentősége van az észak-atlanti szövetség számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Ismeretlen eredetű drónok okoznak fejfájást a több ezer katonának otthont adó romániai NATO-támaszponton

Egyelőre ismeretlen eredetű drónok okoztak felbolydulást a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légitámaszponton, amely az ukrán határ közelsége miatt több ezer NATO-katonának ad otthont, hogy elrettentsék Oroszországot egy esetleges támadástól.

Ismeretlen eredetű drónok okoznak fejfájást a több ezer katonának otthont adó romániai NATO-támaszponton
2024. április 18., csütörtök

Korlátoznák a betegek magánrendelőkbe való átirányítását – Rafila kétli, hogy magát a gyakorlatot teljesen fel lehet számolni

Az egészségügyi minisztérium dolgozik egy stratégián a betegeknek az állami kórházakból a magánrendelőkbe való átirányításának korlátozására – jelentette be csütörtökön Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Korlátoznák a betegek magánrendelőkbe való átirányítását – Rafila kétli, hogy magát a gyakorlatot teljesen fel lehet számolni
2024. április 18., csütörtök

Elszállt a remény, rács mögött marad a korrupció miatt elítélt volt nagybányai polgármester

A kolozsvári ítélőtábla csütörtökön megalapozatlanságra hivatkozva elutasította Cătălin Cherecheş fellebbezését, amelyben a volt polgármester vesztegetés elfogadásáért kapott ítéletének megsemmisítését kérte.

Elszállt a remény, rács mögött marad a korrupció miatt elítélt volt nagybányai polgármester
2024. április 18., csütörtök

Súlyosan bántalmazta két hónapos kislányát egy katonanő

Harminc napos vizsgálati fogságba helyeztek egy, a román hadsereg szolgálatában álló nőt, aki a gyanú szerint súlyosan bántalmazta két hónapos kislányát.

Súlyosan bántalmazta két hónapos kislányát egy katonanő
2024. április 18., csütörtök

Egy nő életét vesztette egy craiovai panelházban történt robbanásban

Robbanás történt egy panelház első emeletén Craiován szerda este.

Egy nő életét vesztette egy craiovai panelházban történt robbanásban
2024. április 17., szerda

Iohannis elismerte: számos ország nem tartja tiszteletben Románia schengeni „félcsatlakozását”

Klaus Iohannis államfő szerda este Brüsszelben kijelentette: nem teljesen világos mindenki számára, hogy mit jelent Románia belépése az Air Schengenbe.

Iohannis elismerte: számos ország nem tartja tiszteletben Románia schengeni „félcsatlakozását”
2024. április 17., szerda

Orosz kémek jutottak be Romániába ukrán menekültnek álcázva a Legfelsőbb Védelmi Tanács szerint

Orosz kémek szivárogtak be Romániába az Ukrajnából érkező menekültek közé elvegyülve – ez áll a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jelentésben.

Orosz kémek jutottak be Romániába ukrán menekültnek álcázva a Legfelsőbb Védelmi Tanács szerint
2024. április 17., szerda

Ultimátumot kapott a kormányfőtől a koalíció főpolgármester-jelöltje

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán kilátásba helyezte a koalíció közös főpolgármester-jelöltjének, Cătălin Cîrstoiunak a visszaléptetését, ha a bukaresti egyetemi kórház vezetője nem tisztázza az ellene felmerült vádakat.

Ultimátumot kapott a kormányfőtől a koalíció főpolgármester-jelöltje
2024. április 17., szerda

„Ez már több mint bullying”: diáktársukat felgyújtó gyerekekről beszél az ombudsman

Egyre durvul az erőszak a romániai iskolákban – kongatta meg a vészharangot Renate Weber ombudsman, akinek gyereket felgyújtó diákokról is van tudomása.

„Ez már több mint bullying”: diáktársukat felgyújtó gyerekekről beszél az ombudsman
2024. április 17., szerda

Hivatalos: kitiltják a „pénznyelő” gépeket a 15 ezer fősnél kisebb településekről

Kihirdette Klaus Iohannis államfő szerdán a pénznyerő gépeket a kisebb településekről kitiltó törvényt.

Hivatalos: kitiltják a „pénznyelő” gépeket a 15 ezer fősnél kisebb településekről