Az iskolák majdani újranyitása kapcsán is nyilatkozott szerdai parlamenti meghallgatása során Sorin Cîmpeanu, a Florin Cîțu vezette leendő román kormány oktatási minisztere. A tárcavezető azt hangsúlyozta, hogy bár mindannyian szeretnék az oktatási intézmények újranyitását, ez csak akkor történhet meg, amikor mindez nem veszélyezteti a lakosság egészségét.
2020. december 23., 15:442020. december 23., 15:44
A leendő oktatási minisztertől megkérdezték, beszélhetünk-e az iskolák újranyitásáról olyan települések esetében, ahol jelenleg alacsony a fertőzöttségi ráta. Sorin Cîmpeanu úgy válaszolt, hogy ennek eldöntése túllép az oktatási miniszter hatáskörén. Egy másik kérdésre válaszolva azt is kiemelte, valahogy orvosolni kell azt a problémát, amit sok pedagógusnak a koronavírus elleni oltással szembeni vonakodása, elutasítása jelent.
Sorin Cîmpeanu is kiemelte, hogy átláthatóan, „nyílt kártyákkal” fog kormányozni, mert az oktatási rendszernek finanszírozásra és jól képzett tanárokra van szüksége.
– nyilatkozta Cîmpeanu, aki a 4. Ponta-kormányban már irányította az oktatási tárcát, 2015 novemberében pedig 12 napig ügyvivő kormányfői tisztséget is betöltött. Egy másik, általa megfogalmazott cél a tanfelügyelőségeknek a politikától történő mentesítése.
Sorin Cîmpeanunak az oktatási miniszteri tisztségre történt jelölését Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerdán igyekezett alátámasztani és megindokolni újságíróknak. A képviselőház elnökévé megválasztott Orban többek között azzal érvelt, hogy akadémiai pályafutása érdemessé teszi a miniszteri posztra Cîmpeanut.
Sorin Mihai Cîmpeanu a Pro Romania egyik alapító tagja volt, majd ez év elején csatlakozott a PNL-hez. Nevéhez számos botrány kapcsolódik, melyek hamis oklevelekkel és plagizált doktori címekkel kapcsolatosak, mint például a Victor Ponta volt kormányfőé, a Gabriel Oprea egykori belügyminiszteré. Miniszterként sürgősségi kormányrendeletet dolgozott ki, amely megengedte volna a plagizálóknak, hogy lemondjanak doktori címükről (a rendeletet a parlament elutasította), ugyanakkor nyilvánosan védelmébe vette a doktori dolgozatát bizonyítottan másoló Pontát és Opreát is.
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek – jelentette hétfőn a bukaresti sajtó az érintett szakszervezet vezetőjét idézve.
Évente több mint ötszáz román állampolgár esik az emberkereskedelem áldozatául, és ezek mintegy fele gyermek vagy ifjúkorú – közölte Marcel Ciolacu.
A jelek szerint nem szívesen adna át Románia Patriot rakétarendszert Ukrajnának, ahogy azt Kijev kérte: sem Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke, sem a szenátus elnöke nem állt ki egyértelműen az ügy mellett.
Az Egyesült Államok romániai nagykövetének becsléseihez képest hamarabb látja a román állampolgárokkal szembeni amerikai vízumkötelezettség feloldását Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Nem zárja ki a kormányátalakítás lehetőségét a június 9-én esedékes európai parlamenti és önkormányzati választások után Marcel CIolacu miniszterelnök.
A betegek ápolása és gyógyulása nagymértékben az orvosi asszisztenseken múlik – fogalmazott az egészségügyi miniszter.
Hétfőn kezdődik a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország hat dél-romániai megyéjében.
Több mint 1,3 tonnányi halat és halkészítményt vontak ki Romániában forgalomból, mert az élelmiszerek nem feleltek meg a hatályos szabályoknak – közölte honlapján az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Az április 30. és május 9. közötti héten a román rendőrök és schengeni partnereik feltartóztattak 880 személyt, illetve lefoglaltak 78 járművet és 39 okmányt, amelyekre a Schengeni Információs Rendszer (SIS) figyelmeztető jelzése volt érvényben.
szóljon hozzá!