Románia valamennyi feltételt teljesít ahhoz, hogy az Európai Bizottság befejezze a román igazságszolgáltatás figyelemmel kísérését – jelentette ki csütörtökön Florin Iordache igazságügyi miniszter.
2017. január 12., 16:552017. január 12., 16:55
2017. január 12., 17:032017. január 12., 17:03
A tárcavezető az Európai Bizottság küldöttségével folytatott megbeszélést, amely azért jött Romániába, hogy tájékozódjék az igazságszolgáltatás helyzetéről, ugyanis a brüsszeli uniós végrehajtó szerv hamarosan közzéteszi az igazságszolgáltatásról szóló újabb éves jelentését. Brüsszel tíz éve, Románia és Bulgária EU-csatlakozása óta kíséri figyelemmel a két ország igazságszolgáltatásának működését az úgynevezett ellenőrzési és együttműködési mechanizmus keretében.
Románia már évek óta sürgeti, hogy kapjon határidőt Brüsszeltől az ellenőrzési mechanizmus lezárására. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tavaly februárban úgy nyilatkozott, hogy a lehető leghamarabb, még a jelenlegi uniós bizottság megbízatásának lejárta előtt létrejöhetnek ezek a feltételek. Florin Iordache az uniós küldöttséggel folytatott megbeszélést követően elmondta: ismertette a kormány álláspontját, miszerint semmi szükség megvárni 2019-et, akár már az idén is le lehetne zárni a mechanizmust, hiszen Románia jelentős lépéseket tett a jogállamiságot biztosító intézményei megerősítése érdekében.
„Románia ebben a pillanatban elég garanciát nyújt arra, hogy az igazságszolgáltatásban tevékenykedő valamennyi intézmény jó feltételek között működjön\" – mondta az igazságügyi miniszter. A román igazságszolgáltatás működésének hiányosságai és a korrupció elterjedtsége miatt 2012-ben Franciaország és Németország megakadályozta Románia schengeni csatlakozását, később hasonló okok miatt Hollandia emelt vétót Románia schengeni tagsága ellen.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
szóljon hozzá!