Kevesen vannak. Crin Antonescu szerint a román katonákra Romániában van szükség, ezért nem lehet őket Ukrajnába vezényelni
Fotó: MAPN
A román katonákra Romániában van szükség, mert eleve kevesen vannak, ezért nem indokolt román békefenntartó csapatokat küldeni Ukrajnába, ha megszületik a fegyverszünet – jelentette ki Crin Antonescu, a kormánypártok elnökjelöltje.
2025. március 06., 12:352025. március 06., 12:35
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ alkotta koalíció közös jelöltjét szerdán este kérdezték arról, mit válaszolna Emmanuel Macron francia elnöknek, az európai békefenntartók Ukrajnába küldése egyik szorgalmazójának, ha az román csapatok Ukrajnába vezénylését szorgalmazná, miután korábban már jelezte: ellenzi a román csapatok Ukrajnába vezénylését.
Nem csak Románia védelméről van szó. Vagy ha Románia védelméről beszélünk, implicit módon erről is beszélünk. A békefenntartó erőfeszítésekhez más módon is hozzájárulunk, mint az ottani katonákkal, logisztikailag, ahogy Ukrajnának is segítettünk. És persze másrészt, ahogy az szinte már hagyomány, a békefenntartó csapatokat nem igazán a szomszédos országokból szokás átvezényelni” – mondta Crin Antonescu a Digi 24 hírcsatornának.
A kormánypártok közös elnökjelöltje, Crin Antonescu kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy Romániának nem kell csapatokat küldenie Ukrajnába.
„Tehát mehetnek a franciák, ha szükséges, a britek, bárki.
– mondta Crin Antonescu.
Arra a további kérdésre, hogy világos-e számára, miért ragaszkodik Macron elnök a békefenntartó csapatokhoz, amikor még el sem kezdődtek a tárgyalások a megállapodásról, Antonescu azt mondta, hogy Macron elnök valószínűleg vezető szerepet vállalt az Európai Unióban és az amerikaiakkal folytatott párbeszédben.
„Az én meggyőződésem az, és ezt testben és lélekben európaiként mondom, hogy az amerikai fél nélkül nincs tartós, egészséges megoldás az ukrajnai konfliktusra, sem az Oroszországgal fennálló viszonyra.
– tette hozzá Antonescu.
Emmanuel Macron francia elnök szerda esti televíziós beszédében ismét felvetette az európai békefenntartók Ukrajnába vezénylését, ennek érdekében jövő hétre Párizsba hívta a „hajlandók koalíciójának” - vagyos azon országok, amelyek békefenntartókat küldenének Ukrajnába – vezérkari főnökeit.
Crin Antonescu egyébként arról is beszélt, hogy Oroszország állandó fenyegetést jelent Romániára, de az amerikai támaszpontok és a deveselui rakétavédelmi pajzs jelenléte Románia területén olyan erőegyensúlyt biztosít, amely megakadályozza, hogy Moszkva nyomást gyakoroljon az országra.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
szóljon hozzá!