Uniós szinten Romániában követelik a legtöbb halálos áldozatot a közúti balesetek lakosságarányosan

Képünk illusztráció •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Képünk illusztráció

Fotó: Erdély Bálint Előd

Mintegy 19 900 személy vesztette életét tavaly közúti balesetben az Európai Unió (EU) területén, 6 százalékkal többen, mint 2020-ban – derül ki az Európai Bizottság (EB) kedden közzétett adataiból.

Hírösszefoglaló

2022. október 18., 11:172022. október 18., 11:17

2019-ben és 2020-ban 17 százalékkal visszaesett a balesetben elhunytak száma, ami elsősorban a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásoknak tudható be. Tavaly az EU tagállamaiban 45 baleset okozta elhalálozás jutott egymillió lakosra. 2021-ben is a svédországi és a dániai utak bizonyultak a legbiztonságosabbaknak, itt 20, illetve 22 halálos baleset jutott egymillió lakosra.

Az országok halálozási arány szerinti rangsorát Románia vezeti, ahol 92 halálos balesetet jegyeztek egymillió főre vetítve, Bulgáriában 81 halálos baleset/millió fő az arány.

A 2022 első hét hónapjára vonatkozó előzetes adatok több mint 10 százalékos növekedést mutatnak a közúti baleset okozta halálesetek számában 2021 azonos időszakához képest.

Az Európai Bizottság júliusban bejelentette, hogy új, átdolgozott általános járműbiztonsági rendeletet léptetnek hatályba.

Az ebbe foglalt biztonsági intézkedéseknek köszönhetően a becslések szerint 2038-ig 25 ezerrel csökkenhet a közúti balesetek okozta halálesetek és legalább 140 ezerrel a súlyos sérülések száma – közölte az Agerpres hírügynökség. 

korábban írtuk

Indul a közúti balesetek e-kárbejelentője, de csak kevesen használhatják
Indul a közúti balesetek e-kárbejelentője, de csak kevesen használhatják

Csak abban az esetben lehet online bejelenteni egy autóbalesetet, ha mindkét fél rendelkezik elektronikus aláírással, így egyelőre nem mindenki számára jelent opciót a hétfőtől elérhető okostelefonos alkalmazás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg
2025. augusztus 22., péntek

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld
2025. augusztus 22., péntek

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad
2025. augusztus 22., péntek

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában

Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában
2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben