Fotó: Jakab Mónika
Romániában némileg késni fog az elektromos járművekre való átállás, főként az elégtelen töltőinfrastruktúra miatt – derül ki egy szakértői jelentésből, amelyet keddi workshopján ismertetett a 2Celsius Egyesület.
2022. december 14., 12:132022. december 14., 12:13
Az elektromos járművekre való átállás és társadalmi-gazdasági hatásai Romániában című kutatás szerint a Romániában jelen lévő két autóipari konszern, a Ford és a Renault is bejelentették ugyan, hogy 2030-tól kizárólag tisztán elektromos autókat fognak kínálni Európában,
„A Ford 2022-ben eladta a craiovai gyárat a Ford Otosan vegyesvállalatnak. De facto ugyan még romániai Ford-gyárról beszélünk, de az új tulajdonos nem kötelezte el magát amellett, hogy 2030-tól teljesen átálljon az elektromos autókra, mivel elsősorban haszongépjárművek gyártására szakosodott, beleértve a nehéz haszongépjárműveket is, amelyeknél az átállás sokkal később fog megtörténni. Arra azonban számítani lehet, hogy a Puma modell legkésőbb 2030-ra 100 százalékban elektromos meghajtású lesz, és a vállalat illetékesei azt is megerősítették a 2023-2024-től Craiován gyártandó kisteherautónak is lesz tisztán elektromos meghajtású változata” – mutatnak rá a jelentés szerzői.
„Ezért a tisztán elektromos autók romániai gyártására vonatkozó előrejelzések viszonylag visszafogottak: 2028-ban körülbelül 97 ezer tisztán elektromos jármű (azaz az összes gépkocsi 16 százaléka) gördül majd le a gyártósorról a craiovai üzemben; az iparág addigra szinte teljesen átáll a hibrid meghajtásra” – olvasható a 2Celsius jelentésében.
Mivel az Európai Unió gépjárműparkjának átlagéletkora 11,8 év, a szakértők azt valószínűsítik, hogy 2050-re a szennyező járművek túlnyomó többsége eltűnik az utakról. Mivel a romániai flotta ennél jóval idősebb (átlagéletkora 16,9 év), lesz némi lemaradása az országnak, de az átállás elkerülhetetlen, és műszaki-gazdasági okokból nem lehet túl nagy a különbség más uniós országokhoz képest.
„Portugália az egyetlen olyan ország, ahol az egy főre jutó GDP az uniós átlag alatt van ugyan, de a környezetvédő autók (plug-in hibrid és akkumulátoros) piaci részesedése meghaladja a 10 százalékot. Ezt az esetet leszámítva az elektromos autók piaci részesedése délen alacsonyabb, mint északon, keleten pedig a délinél is alacsonyabb. Romániában az elektromos autók piaci részesedése valamivel magasabb, mint a keleti országokban, ami a rendkívül nagyvonalú támogatási programoknak köszönhető, ezek révén ugyanis akár 10 ezer euróval is csökken egy új elektromos jármű vételára” – emlékeztetnek a jelentés szerzői.
A 2Celsius adatai szerint az EU-ban létesített töltőpontok közel fele jelenleg mindössze két országban található: Hollandiában és Németországban. Románia 2021-ben az EU teljes töltőponthálózatának mindössze 0,4 százalékát adta az EU területének 5,8 százalékán. Ez 1,3 töltőpontot jelent száz kilométerenként, ami majdnem 50-szer kevesebb, mint Hollandiában.
Bár továbbra is lényegesen kevesebb elektromos autó közlekedik a romániai utakon, mint dízel- vagy benzines, ma már nálunk sem számítanak fehér hollónak a zöldautók.
A Transport&Environment 2020-ban közzétett tanulmánya szerint 2030-ra Romániában 25.400 töltőpontra lesz szükség, az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) nemrégiben készült elemzése szerint pedig 2030-ig hetente 130 új töltőpontot kellene létesíteni az országban, míg Belgiumban hatszor ennyit.
„Mindezek alapján két logikus lehetőség van az elégséges infrastrukturális felkészültség elérésére a 2035-ös határidőig:
– mutatnak rá a szakértők.
Az ACEA becslése szerint 2030-ig 280 milliárd eurót kellene befektetni az Európai Unió töltőinfrastruktúrájába, beleértve a hálózat korszerűsítését és a további megújulóenergia-kapacitást is. „Ha ezeket a beruházásokat közpénzekből valósítanák meg, az összeg a tagállamok országos helyreállítási terveit finanszírozó Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz költségvetésének 42 százalékát tenné ki” – olvasható a jelentésben.
A világjárvány előtt mintegy 180 ezer ember dolgozott az autóiparban Romániában, ami foglalkoztatottak létszámának 2,7 százalékát jelentette. Ha ehhez hozzáadjuk az értékesítési és szervizhálózatokat, a foglalkoztatottak 2019-es száma eléri a 283 ezer főt (az összes foglalkoztatott 5,5 százalékát). Ezek a munkavállalók a világjárvány előtt több mint 6,4 milliárd euró hozzáadott értéket termeltek, ebből 4,4 milliárd eurót az iparban, 1-1 milliárd eurót pedig az értékesítésben és a szervizszolgáltatásokban (a gazdaság teljes hozzáadott értékének 7,7 százaléka).
„A román hatóságok eddigi autóipari politikája éppen olyan hatékonynak bizonyult, mint amennyire kezdetleges volt: állami támogatást nyújtottak a termelési kapacitás bővítését célzó beruházásokhoz, egyszerű mennyiségi kritériumok, nevezetesen a létrehozott új munkahelyek száma alapján. Ez a megközelítés hozzájárult a beszállítóipar gyors növekedéséhez a 2010-es években, és a szükséges beruházások jelentős részét az állam finanszírozta.
– értékelik a jelentés szerzői.
2022. június 29-én az Európai Unió országainak kormányai megállapodtak abban, hogy 2035-ig az EU egész területén megszüntetik fokozatosan a belső égésű motorral szerelt új személygépkocsik és kisteherautók értékesítését.
Az EU Fit for 55 elnevezésű csomagja az új könnyű személy- és haszongépjárművek kibocsátásmentessé tételét irányozza elő 2035-re. Ez azt jelenti, hogy ettől az évtől az EU területén értékesített összes új járműnek nulla károsanyag-kibocsátásúnak kell lennie, azaz kizárólag akkumulátorral kell működnie, és a hibrideket is be kell tiltani.
A 2010-ben alapított 2Celsius Egyesület célja az éghajlatváltozással kapcsolatos politikák befolyásolása hazai és európai szinten. A civil szervezet tagja az olyan nemzetközi szervezeteknek, mint az Európai Környezetvédelmi Iroda, a Climate Action Network Europe és az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) – írja az Agerpres.
Romániában az idén több elektromos autót helyeztek forgalomba, mint 2020-ban és 2021-ben együttvéve, és ez az első év, amikor e járművek száma meghaladja a tízezret.
George Simion, a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri az államelnök-választás május 4-ei első fordulóját egy vasárnap közzétett felmérés szerint.
A Központi Választási Iroda (BEC) döntése szerint nem kampányolhat a független Nicușor Dan mellett a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) – írta a választási testület közleménye alapján vasárnap az Agerpres.
Cáfolja a PSD, a PNL és az RMDSZ alkotta kormánykoalíció államfőjelöltje azokat a vádakat, miszerint alkoholista lenne. Crin Antonescuról politikusok és pókerszervezők állítják, hogy alkohol- és szerencsejáték-függő.
Crin Antonescu szerint Victor Ponta és George Simion úgy viselkednek, mintha egy szellemidéző szeánszon Călin Georgescu szellemével beszélnének.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombati figyelmeztető előrejelzése szerint vasárnap reggelig az ország nagy részében havazásra, havas esőre, jegesedésre, talajmenti fagyra és a szél élénkülésére van kilátás, különösen hegyvidéken.
Nicușor Dan független elnökjelölt szombati sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) „semmilyen módon” nem fogja anyagilag támogatni a kampányát, legfeljebb a párt tagjai segítik őt egyéni kölcsönökkel.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és államfőjelöltje, George Simion péntek este kijelentette: „elérkezett az ideje annak”, hogy Marcel Ciolacu távozzon a kormány éléről, és „ne ragaszkodjon tovább a hatalomhoz”.
Szombat reggel 3,3 magnitúdójú földrengés volt a magyar-szerb-román hármashatár közelében.
Cáfolta pénteken a Román Rendőrség, hogy nincs elegendő pénz üzemanyagra, ezért hamarosan eltűnnek az utcákról a rendőrautók. Eközben az elmúlt héten 12 esetben töröltetett a bukaresti médiahatóság illegális tartalmakat a TikTokról és a Facebookról.
A bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetről tárgyalt pénteken Marcel Ciolacu kormányfővel a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke.
szóljon hozzá!