Sok honatyát ítéltek el, rengetegen váltottak pártot

Több tucatnyi honatya nem vitte végig négyéves mandátumát. Az RMDSZ honatyáinak 60 százaléka újrázna, Verestóy Attila pedig sok pénzt veszített – ez derül ki a parlament elmúlt négy évét vizsgáló felmérésből.

Balogh Levente

2016. december 06., 17:392016. december 06., 17:39

A négyéves mandátumát most záró a legkevésbé hatékony parlament az 1989-es fordulat óta – állapította meg elemzésében a Közpolitikai Intézet (IPP). Az intézet szerint ezt a törvényhozási tevékenység minősége és a feddhetetlenségi problémák is alátámasztják.

Az eredetileg 588 tagú parlament 507 fővel zárja mandátumát. Tizenhárom honatyát ítéltek el jogerősen, 16-ot vett őrizetbe vagy indított ellenük bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség, hat esetében pedig összeférhetetlenséget állapítottak meg. Huszonhat honatya szerzett valamilyen önkormányzati mandátumot a nyári választáson, négyet pedig európai parlamenti képviselővé választottak a 2014-es megmérettetésen. További tizenkét honatyát neveztek ki más tisztségekbe. Elhalálozás, betegség vagy visszalépés miatt 34-en nem fejezik be mandátumukat.

A legtöbb mandátummal bíró honatyák között több RMDSZ-es van: Kerekes Károly és Márton Árpád egyaránt 7-7 mandátumot töltött ki, míg a szenátusban Markó Béla és Verestóy Attila büszkélkedhet hasonló mérleggel. A parlamenti migráció rekordot döntött: 223 honatya, azaz 38 százalék váltott pártot. A szenátorok 37, a képviselők 39 százaléka nem azon párt tagja, amelynek a színeiben négy éve bejutott. A csúcstartó a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD), amelynek 68 honatyája lépett át, és meg is szünt a frakciója – akárcsak a Nemzeti Liberális Pártba (PNL) beolvadó Demokrata-Liberális Párté (PDL). A csúcstartó Ion Șcheau képviselő, aki a PPDD után volt független, szociáldemokrata, most pedig a PNL tagja. A jelenlegi honatyák 48 százaléka újabb mandátumért indult. A legújabb csapattal a PNL indul, itt csak a mostani gárda 47 százaléka indul újra. Az ALDE-nál 78, a PSD-nél 55, a megújulást hirdető RMDSZ-nél pedig 60.

Vagyoni szempontból is érdekesek a változások: a vagyonbevallások alapján a képviselők és szenátorok vagyona összesen 35 millió euróval apadt. Voltak azonban, akiknek gyarapodott a vagyona. Ebben a kategóriában a képviselők közül a PPDD-s Ovidiu Ioan Dumitru emelkedik ki 882 709 euróval, a második a PSD-s Ioan Adam 450 000 euróval, de a PNL elnöke, Alina Gorghiu vagyongyarapodása az egyik legtekintélyesebb: 1,1 millió euró – igaz, ezt azáltal érte el, hogy feleségül ment egy tehetős üzletemberhez. A szenátusban Sorin Roșca Stănescu (PNL) 250 000 euróval növelte vagyonát, Petru Filip (PSD) 210 000-rel, míg Vasile Nistor (PC) 182 000-rel.

A legnagyobb vesztesek között a képviselők közül Sebastian Ghiță (PSD – jelenleg PRU) emelkedik ki 30 millió eurós veszteséggel, Cristian Popescu 2,7, Theodor Cătălin Nicolescu (PNL) pedig 1,5 millió eurót vesztett. A szenátusban az RMDSZ-es Verestóy Attila vagyona csökkent a leginkább – ő 2,7 millió eurónak mondhatott búcsút. Őt Doina Tudor (PNL) követi 1,9 millió euróval, míg a harmadik Călin Popescu Tăriceanu (ALDE) 358 000 euróval.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut
2025. augusztus 21., csütörtök

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik

Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik
2025. augusztus 21., csütörtök

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet

Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet
2025. augusztus 21., csütörtök

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom

Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom
2025. augusztus 20., szerda

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek

A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek
2025. augusztus 20., szerda

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet

A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet
2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók
2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet